A kendermag kétségkívül már évtizedek óta az egyik legnagyszerűbb csalija a pontyhorgászatnak. Erről a legfantasztikusabb aprómagról tényleg elmondható, hogy kiállta az idők próbáját és szinte semmit sem veszített vonzó hatásából. Az alábbi írásban egy egyszerű útmutató segítségével még hatékonyabbá tehető a kender, magasan megnövelve a fogósságát.
A kendermag, hogy valójában minek is köszönheti a halhatatlan népszerűségét, tulajdonképpen mind a mai napig csak találgatások és feltételezések vannak. De az tény, hogy a kendermagot úgy képesek enni a halak, mint semmilyen más etetőanyagot, és egyszerűen imádnak hosszú ideig a magok között turkálni. Sőt! Az apró mérete miatt, nagyon sokáig ott tartózkodnak az etetésen, mivel minden szemet el akarnak fogyasztani. A kendermag egész évben hatásos, de különösen jól működik azokon a vizeken ahol a pontyok már nagymennyiségű bojlival találkoztak az eltelt évek során.
Tulajdonképpen a kender az egyik legtisztább, legteljesebb mag, amit ez idáig a horgászatra használhatunk. Egyetlen más mag sem veszi fel a versenyt magas tápértékű mutatóival. A kender egy olyan fantasztikus, könnyen emészthető, 100% növényi fehérjeforrás, amely a természetben megtalálható esszenciális aminosavakat (EAAs) megfelelő arányban tartalmazza, így a halak táplálkozási spektrumára óriási hatást gyakorol. Jelentős mennyiségű létfontosságú enzimek és az esszenciális zsírsavak (EFA) is megtalálhatók benne. Rendkívül gazdag Omega-3 ban, valamint forrása az Omega-Gamma-Linolénsavnak (GLA). 47%-os fehérjetartalommal bír.
Egyes emberek véleménye szerint a főzött kender külső megjelenésében kísértetiesen hasonlít a pontyok egyik fő természetes táplálékához, a vízi csigához. Míg mások állítása szerint a pörkölt dióhoz kissé emlékeztető illata és íze miatt kedvelik a vizek lakói. Sokan viszont azt vallják, hogy bizonyos mértékig a ropogós textúrája miatt fogyasztják szívesen a halak, a kagylók, rákok, csigák kemény vázát idézve. Jó néhányszor felmerült már az is, hogy halakat teljesen függő teszi, mert olyan, mint a Cannabis (vadkender). Ez azonban egyáltalán nem igaz mert a kender egy teljesen más törzsbe tartozó növény. A CC Moore csaligyártó cég véleménye szerint az igazi ok valószínűleg az, hogy a rendkívül magas tápértéke, az ásványi anyagokban, vitaminokban és természetes olajban gazdag bel tartalommal bíró mi voltja teszi igazán fogóssá, ezt a valóságos kalóriabombát.
A kendermag elkészítésének folyamata a méretének és a magon lévő repedésnek köszönhetően rendkívül egyszerű és nem igényel különösebb misztikumot. Ahogy a többi magnál is, a legjobb, ha frissen készítjük el. A nyers kendermag előnye, hogy ha magadnak főzöd le otthon, akkor a horgászatodhoz tudod igazítani, tehát így mindig friss kendert kapsz. A fel nem használt, megmaradt kendert pedig egyszerűen le lehet fagyasztani a későbbi horgászatig, ezzel frissen tartva azt.
A kendermag fogóssága nagymértékben fokozható különböző ízesítésekkel, de a tapasztalatok alapján legjobban bevált a csípős-fűszeres adalékokkal való tuningolás. A békés halak, de különösen a pontyok és nagyobb testű keszegek egyszerűen megőrülnek, amikor találkoznak a csípős kenderrel.
Az alábbiakban, lépésről-lépésre mutatjuk be a szuper csípős kendermag elkészítését.
Tegye a nyers kendert egy vödörbe, vagy egy lezárható edénybe
Öntse fel hideg vízzel, hogy a kendert teljesen ellepje
Zárja le a fedelet, és hagyja, hogy a kender 24 órán keresztül hűvös, napfénytől mentes helyen ázzon
Áztatás után öntse egy főzőedénybe
Miután lehűlt, öntse egy vödörbe az elkészített kendert
Adjon hozzá Hot Chorizo kivonatot
Hagyja, hogy a kender magába szívja a fűszeres kivonatot
Hagyja néhány óráig a keveréket, majd zárja le
Néhány napon belül használja el, vagy fagyassza le
1kg kendermaghoz 30ml Hot Chorizo és 20g Chilli Powder szükséges!
Ha kedvet kaptál, próbáld ki!
Forrás: Pontycentrum.hu