A mai naptól gőzerővel elkeztük az állami jegyek érvényesítése mellett a területi jegyek kiadását is. Külön kiemelném, hogy Szövetségünk ebben az évben több olyan jegytipust is kialakított, amely a horgászok kényelmét és a horgászat egyszerűsítését szolgálja.
-A napijegy kiemelkedő a szememben, amely a Szövetség kezelésében lévő összes horgászvízre jó a kiadott napon. Példaként: a Keletire akarunk menni, de az bezavarosodott, akkor nem kell kidobnunk a jegyet hiszen átmehetünk a Nyugati főcsatornára is vele, az hátha nem zavaros és így tovább.
-A Sporthorgászoknak is kedveztek a megyében, hiszen lehetőség van éves sport jegy vásárlására, amely a megye összes a Szövetség által kezelt horgászhelyére érvényes, hal megtartására nem jogosít (megváltása horgászversenyen való részvételhez kötött)
-Az éves teljes árú megyei jegy is újítás, amely szintén minden a Szövetség által kezelt horgászhelyre érvényes és halat is el lehet hozni vele.
Köszönjük a Szövetségnek, hogy meghallgatják a horgászok véleményét, ötleteit és folyamatosan építik be azokat a megyei horgász életbe.