Látóképi víztározó 2018-as horgászrendje

19748558 331288374053877 5104380909332304653 n

A Látóképi-víztározó Debrecen és vonzáskörzetének egyik kiemelkedő környezeti adottságú horgászvize. A víz halgazdálkodási kezelőjének célja, hogy a víztározó hosszú időn keresztül magas színvonalon biztosítson horgászati lehetőséget a helyi horgásztársadalom számára. Ezen túlmenően cél a pontyhorgászat lehetőségének nemzetközi szintű megteremtése. A halgazdálkodás során alapvető szempont a horgászigények és a víztér környezeti adottságai nyújtotta lehetőségek, illetve korlátok optimalizálása. A Látóképi-tározó táji értékeinek fenntartása, halállományának gyarapodása, és védelme ugyanakkor a horgászok részéről is gondoskodást igényel. Kérjük, hogy a sportszerű és környezettudatos horgászkultúra helyi megerősítésében Ön is legyen partnerünk! Kérje segítségünket, és ha olyasmit tapasztal, ami közös céljainkkal ellentétes, jelezze a halászati őri bejelentő telefonszámon!

19748558 331288374053877 5104380909332304653 n

A horgászat megkezdése előtt kérjük, a horgászrendről tájékozódni szíveskedjen! A horgászatot megkezdeni csak a szabályok ismeretében szabad. A jelen tájékoztatóban rögzített szabályokon túl aktuális kiegészítő szabályok, korlátozások, információk a beléptető kapu mellett található hirdetőtáblán, valamint a tározó honlapján (www.latokepito.hu) kerülnek kihirdetésre. Ezek teljes körű betartása szintén kötelező. A szabályokról kérésre a halőrök is tájékoztatást adnak.

Halászati őri telefon:      +36 20 433 4460

Halőrház telefonszáma: +36 70 580 4270

 

ÁLTALÁNOS ÉS SPORT HORGÁSZJEGYEKRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK

Nyitva tartás

  • Nappali nyitva tartás

március 01. – március 25.: 06.00  19.00 óra között

március 26.  április 30.: 05.30  22.00 óra között

május 01.  augusztus 31.: 05.00  22.00 óra között

szeptember 01.  szeptember 30.: 06.00  22.00 óra között

október 01.  október 29.: 06.30  22.00 óra között

október 30.  február 28.: 07.00  18.00 óra között

  • Éjszakai nyitva tartás: április 01.  november 15., hétfő-vasárnap között (vasárnap éjszaka nincs éjszakai horgászat, ekkor el kell hagyni a vízpartot). Az egyes jegytípusok között különbség van az éjszakai horgászati lehetőségek között!
  • A területre belépni leghamarabb a nyitás időpontjában lehet. A területetet pedig legkésőbb záróráig el kell hagyni.
  • A Látóképi-tározó területére belépni, horgászeszközzel tartózkodni és horgászni csak nyitvatartási időben, érvényes területi jegy birtokában szabad.

 

Területi jegy típushoz kötött szabályok (ld. 1-2. táblázat)

Általános éves területi engedély:

  • Területi engedélyt felnőtt állami jeggyel rendelkező horgász válthat.
  • A területi engedély nappali nyitvatartási időben, valamint az éjszakai nyitvatartási idők közül május 01- november 15 között péntek és szombat éjszaka jogosít a horgászatra a szabályok teljes körű betartása mellett.
  • Horgászni 2 db bottal, botonként 1-1 db, legfeljebb háromágú horoggal szabad. Harcsa horgászata során botonként 2 db, maximum három-három ágú horog használható.
  • Csalihal fogásához az 1m2-es emelő háló használata megengedett.
  • A darabszám korlátozással védett halak közül a pontyból naponta (24 óra alatt) összesen 2 db, míg a többi korlátozással védett fajból 1-1 db fogható ki. (Ez azt jelenti, hogy pl. egy nap elvihető 2 db ponty, vagy 1 db ponty és 1 db süllő, vagy 1 db harcsa).
  • A méretkorlátozással védett halak közül a legnagyobb kifogható méret: ponty-4kg, csuka-4kg, süllő-3kg.
  • A napi darabszám-korlátozással nem érintett őshonos halfajok esetében maximum 3 kg fogható ki naponta (24 óra alatt).
  • Az összes ? darabszám-korlátozással érintett és nem érintett ? kifogott őshonos hal összes tömege nem haladhatja meg évente a 120 kg-ot.

 

Sport éves területi engedély:

  • Területi engedélyt felnőtt állami jeggyel rendelkező horgász válthat.
  • A területi engedély nappali nyitvatartási időben, valamint az éjszakai nyitvatartási idők közül hétfő-szombat között (vasárnap éjszaka nincs éjszakai horgászat) jogosít a horgászatra a szabályok teljes körű betartása mellett.
  • Horgászni 2 db bottal, botonként 1-1 db, legfeljebb háromágú horoggal szabad. Harcsa horgászata során botonként 2 db, maximum három-három ágú horog használható.
  • Csalihal fogásához az 1m2-es emelő háló használata megengedett.
  • A darabszám korlátozással védett halak közül naponta (24 óra alatt) összesen 1 db fogható ki.
  • A méretkorlátozással védett halak közül a legnagyobb kifogható méret: ponty-4kg, csuka-4kg, süllő-3kg.
  • A napi darabszám-korlátozással nem érintett őshonos halfajok esetében maximum 3 kg fogható ki naponta (24 óra alatt).
  • Az összes ? darabszám-korlátozással érintett és nem érintett ? kifogott őshonos hal összes tömege nem haladhatja meg évente a 60 kg-ot.

 

Általános 3 napos (hétvégi) területi engedély:

  • Területi engedélyt felnőtt állami jeggyel rendelkező horgász válthat.
  • A területi engedély nappali nyitvatartási időben, valamint az éjszakai nyitvatartási idők közül péntek és szombat éjszaka jogosít a horgászatra a szabályok teljes körű betartása mellett.
  • Horgászni 2 db bottal, botonként 1-1 db, legfeljebb háromágú horoggal szabad. Harcsa horgászata során botonként 2 db, maximum három-három ágú horog használható.
  • Csalihal fogásához az 1m2-es emelő háló használata megengedett.
  • A darabszám korlátozással védett halak közül a jegy érvényességi időszakában összesen 5 db-ot lehet elvinni, de pontyból legfeljebb 3 db-ot, míg a többi korlátozással védett fajból legfeljebb 2 db fogható ki.
  • A méretkorlátozással védett halak közül a legnagyobb kifogható méret: ponty-4kg, csuka-4kg, süllő-3kg.
  • A napi darabszám-korlátozással nem érintett őshonos halfajok esetében összesen maximum 9 kg fogható ki a jegy érvényességi időszakában.
  • Az összes ? darabszám-korlátozással érintett és nem érintett ? kifogott őshonos hal összes tömege nem haladhatja meg a jegy érvényességi időszakában a 15 kg-ot.

 

Általános 1 napos területi engedély:

  • Területi engedélyt felnőtt állami jeggyel rendelkező horgász válthat.
  • A területi engedély nappali nyitvatartási időben, vagy az éjszakai nyitvatartási időben jogosít a horgászatra a szabályok teljes körű betartása mellett.
  • Horgászni 2 db bottal, botonként 1-1 db, legfeljebb háromágú horoggal szabad. Harcsa horgászata során botonként 2 db, maximum három-három ágú horog használható.
  • Csalihal fogásához az 1m2-es emelő háló használata megengedett.
  • A darabszám korlátozással védett halak közül a pontyból naponta (egy nyitvatartási időben) összesen 2 db, míg a többi korlátozással védett fajból 1-1 db fogható ki. (Ez azt jelenti, hogy pl. egy nyitvatartási időben elvihető 2 db ponty, vagy 1 db ponty és 1 db süllő, vagy 1 db harcsa).
  • A méretkorlátozással védett halak közül a legnagyobb kifogható méret: ponty-4kg, csuka-4kg, süllő-3kg.
  • A napi darabszám-korlátozással nem érintett őshonos halfajok esetében maximum 3 kg fogható ki naponta.

 

Sport 1 napos területi engedély:

  • Területi engedélyt felnőtt állami jeggyel rendelkező horgász válthat.
  • A területi engedély egy nappali vagy éjszakai nyitvatartási időben jogosít a horgászatra a szabályok teljes körű betartása mellett.
  • Horgászni legfeljebb 1 db bottal, botonként 1-1 db, legfeljebb háromágú horoggal szabad. A pergetéshez legfeljebb három darab, legfeljebb háromágú horoggal szerelt műcsali használható.
  • Csalihal fogásához az 1m2-es emelő háló használata nem megengedett.
  • A területi engedéllyel fogott halat megtartani nem szabad, azt a vízbe sértetlenül vissza kell helyezni.

 

Kedvezményes (ifjúsági, és 65 éves kor felett váltható) általános éves területi engedély:

  • A területi engedélyt ifjúsági, vagy 65 éves kor feletti horgász válthatja ki. Ifjúsági az a horgászvizsgával rendelkező személy, aki a 10. életévét már betöltötte, de a 19. életévét az adott év december 31-ig még nem tölti be.
  • A területi engedély nappali nyitvatartási időben, valamint az éjszakai nyitvatartási idők közül május 01- november 15 között péntek és szombat éjszaka jogosít a horgászatra a szabályok teljes körű betartása mellett.
  • Horgászni 1 db bottal, botonként 1-1 db, legfeljebb háromágú horoggal szabad. Harcsa horgászata során botonként 2 db, maximum három-három ágú horog használható.
  • Csalihal fogásához az 1m2-es emelő háló használata megengedett.
  • A darabszám korlátozással védett halakból naponta (24 óra alatt) összesen 1 db fogható ki.
  • A méretkorlátozással védett halak közül a legnagyobb kifogható méret: ponty-4kg, csuka-4kg, süllő-3kg.
  • A napi darabszám-korlátozással nem érintett őshonos halfajok esetében maximum 3 kg fogható ki naponta (24 óra alatt).
  • Az összes ? darabszám-korlátozással érintett és nem érintett ? kifogott őshonos hal összes tömege nem haladhatja meg évente a 60 kg-ot.

 

Kedvezményes (ifjúsági, 65 éves kor felett, és turista állami jeggyel váltható) általános 1 napos területi engedély:

  • A területi engedélyt ifjúsági, vagy 65 éves kor feletti, vagy turista állami jeggyel rendelkező horgász válthatja ki. Ifjúsági az a horgászvizsgával rendelkező személy, aki a 10. életévét már betöltötte, de a 19. életévét az adott év december 31-ig még nem tölti be.
  • A területi engedély nappali nyitvatartási időben, valamint az éjszakai nyitvatartási időben jogosít a horgászatra a szabályok teljes körű betartása mellett.
  • Horgászni 1 db bottal, botonként 1-1 db, legfeljebb háromágú horoggal szabad. Harcsa horgászata során botonként 2 db, maximum három-három ágú horog használható.
  • Csalihal fogásához az 1m2-es emelő háló használata megengedett.
  • A darabszám korlátozással védett halakból naponta (egy nyitvatartási időben) összesen 1 db fogható ki.
  • A méretkorlátozással védett halak közül a legnagyobb kifogható méret: ponty-4kg, csuka-4kg, süllő-3kg
  • A napi darabszám korlátozással nem érintett őshonos halfajok esetében maximum 3 kg fogható ki naponta.

 

Gyermek éves területi engedély:

  • A területi jegy gyermek állami horgászjeggyel rendelkező horgász részére váltható ki. Gyermek az a horgászvizsgával nem rendelkező személy, aki a 3. életévét már betöltötte, de a 15. életévét az adott év december 31. napjáig még nem tölti be.
  • A területi jeggyel csak szülői felügyelet mellett lehet horgászni
  • A területi engedély a nappali nyitvatartási időben jogosít a horgászatra a szabályok teljes körű betartása mellett.
  • Horgászni 1 db úszós készséggel szerelt bottal, egy darab egyágú horoggal szabad.
  • Horgászathoz az 1m2-es emelő háló használata nem megengedett.
  • A darabszám korlátozással védett halak az engedéllyel nem foghatók ki.
  • A napi darabszám korlátozással nem érintett őshonos halfajok esetében maximum 1 kg fogható ki naponta.
  • Az összes kifogott őshonos hal összes tömege nem haladhatja meg évente a 20 kg-ot.

 

Bojlis 5 napos területi engedély:

  • A területi engedély öt napon jogosít horgászatra érvényes állami horgászjegy birtokában a Látóképi-tározón.
  • A bojlis horgászjeggyel horgászni az erre a típusú horgászatra meghatározott különleges szabályok szerint, a tározón kijelölt horgászhelyeken lehet.
  • Az előre foglalt helyeken horgászni az első nap 12.00 órától, az utolsó nap 10.00 óráig lehet.
  • Horgászni 2 db bottal, botonként bojlizás során 1-1 db, egyágú horoggal, míg harcsázás során legfeljebb 2-2 db háromágú horoggal szabad.
  • A jeggyel halat elvinni nem szabad.

 

Bojlis 2 napos területi engedély:

  • A területi engedély két napon jogosít horgászatra érvényes állami horgászjegy birtokában a Látóképi-tározón.
  • A bojlis horgászjeggyel horgászni az erre a típusú horgászatra meghatározott különleges szabályok szerint, a tározón kijelölt horgászhelyeken lehet.
  • Az előre foglalt helyeken horgászni az első nap 12.00 órától, az utolsó nap 10.00 óráig lehet.
  • Horgászni 2 db bottal, botonként bojlizás során 1-1 db, egyágú horoggal, míg harcsázás során legfeljebb 2-2 db háromágú horoggal szabad.
  • A jeggyel halat elvinni nem szabad.

 

Kiegészítő bojlis 1 napos területi engedély:

  • A területi engedélyt a sport éves engedéllyel rendelkező horgász válthatja, mellyel a bojlis horgászatra meghatározott különleges szabályok szerint, a tározón kijelölt horgászhelyeken horgászhat.
  • Az engedély minimum 2 napra váltható.
  • Az előre foglalt helyeken horgászni az első nap 12.00 órától, az utolsó nap 10.00 óráig lehet.
  • Horgászni 2 db bottal, botonként bojlizás során 1-1 db, egyágú horoggal, míg harcsázás során legfeljebb 2-2 db háromágú horoggal szabad.
  • A jeggyel halat elvinni nem szabad.

 

korlátozások, tilalmi időszakok

  1. táblázat
Halfaj Alsó méretkorlát Felső méretkorlát Horgászati tilalom Általános területi jeggyel naponta kifogható mennyiség Kedvezményes területi jeggyel naponta kifogható mennyiség Gyermek területi jeggyel naponta kifogható mennyiség
Ponty** 30 cm 4 kg 2 db 1 db 0 db
balin* 40 cm 03. 01 – 04. 30. 1 db 1 db 0 db
compó nem fogható ki nem fogható ki 05. 02 – 06. 15. nem fogható ki nem fogható ki nem fogható ki
karika keszeg 20 cm 3 kg 3 kg 1 kg
dévér 20 cm 3 kg 3 kg 1 kg
harcsa* 60 cm 05.02 ? 06.15 1 db 1 db 0 db
csuka* 50 cm 4 kg 02. 01 ? 04.30 1 db 1 db 0 db
süllő* 40 cm 3 kg 03. 01 – 04. 30. 1 db 1 db 0 db
sügér* 15 cm 03. 01 – 04. 30. 3 kg 3 kg 1 kg
feketesügér* nem fogható ki nem fogható ki 03. 01 – 04. 30. nem fogható ki nem fogható ki nem fogható ki
  • *03.01  04.30 között a ragadozó halak védelme érdekében azok horgászata nem megengedett sem élő, sem műcsalis horgászmódszerrel! Ez alól kivétel a harcsa nem pergető módszerrel történő horgászata.
  • **A ponty tilalmi időszakának eltörlése 2018-ra tervezett.
  • A tilalmi időszakban a harcsa horgászata és kifogása bármely mérettartományban tilos!
  • A 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet 8. melléklete szerinti invazív, nem őshonos halfajok kifogása nem esik mennyiségi korlátozás alá. Ezeket a halakat (kínai razbóra, ezüstkárász, busa fajok, törpeharcsa fajok, naphal, amurgéb) a vízbe visszaengedni tilos, a horgász köteles a kifogott példányokat a vízterületről ? kíméletesen leölve ? elszállítani.
  • A 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet alapján a hal fogása, megfogása az adott fajra történő aktív horgászattól horogról történő levételig terjed. A hal kifogása a fentieken túl a hal szabályos keretek között történő birtokba vételét jelenti.
  • A táblázatban fel nem tüntetett fajok fogására a 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet (Vhr.) 8-9. melléklete irányadó.
  • A megállapított fajlagos tilalmi idők az első nap nulla órakor kezdődnek és az utolsó nap huszonnegyedik órájában végződnek. Ha az első nap szombatra vagy pihenőnapra esik, a tilalom az azt követő munkanapon lép érvénybe. Ha a tilalmi idő utolsó napja esik szombatra vagy pihenőnapra, a tilalom a közvetlenül megelőző munkanapon végződik.
  • Ha a horgász olyan halat fog ki, amellyel a területi jegyben szereplő halmennyiséget meghaladja, az utolsó halat megtarthatja, de további őshonos halat csak újra váltott területi jegy birtokában foghat ki.
  • A sport 1 napos területi jegy csak a hal megfogására jogosít, az ilyen típusú jeggyel halat elvinni nem szabad, kivéve a 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet 8. melléklete szerinti invazív, nem őshonos halfajokat (kínai razbóra, ezüstkárász, busa fajok, törpeharcsa fajok, naphal, amurgéb).

 

 Horgászatra vonatkozó Általános szabályok

  •  A Látóképi-tározó keleti szárának 500 méter hosszúságban kijelölt vízterülete kíméleti terület, ami a halak ívásának védelme érdekében határoztunk meg. Itt nem csak horgászni, hanem tartózkodni is tilos!
  • A Látóképi-tározó határai: a tómeder, valamint a tómeder körül futó változó szélességű (6 – 12m) parti sáv, illetve az Y alakú tározó belső (félsziget felőli) partvonalán futó cca. 15 méter széles, valamint a külső partvonalán futó 6-8 m széles út.
  • A tározó területére belépni kizárólag a 33. sz. út felől, a tározó nyugati szárán elhelyezett beléptető kapun keresztül szabad. A horgászhelyek autóval csak akkor közelíthetők meg, ha a beléptető kapu nyitva áll. Ezt kérjük a tó körül futó földút jó állapotának fenntartása érdekében figyelembe venni!
  • A tározó területére gépjárművel történő behajtáskor a beléptető kapunál regisztrálni kell.
  • Horgászni a kialakított horgászhelyeken szabad. A horgászhelyek szélessége 4-8 m között lehet, figyelembe véve a terep adottságait is. Egy területi engedély birtokában kizárólag egy horgászhelyen szabad egy időben horgászni. A kifogott halat kizárólag a horgászott horgászbeállóban szabad a vízben tárolni, jól látható módon kijelölve.
  • A horgászhely előzetes foglalására nincs lehetőség. A horgászható partszakaszokon a helyek elfoglalása érkezési sorrendben történik.
  • A bojlis horgászatra kijelölt horgászhelyeken az általános és sport területi jegyekkel csak akkor lehet horgászni, ha arra aktuális foglalás nincs, és azt előzetesen a területi őr engedélyezi.
  • Horgászni csak a partról szabad, vízbe menni tilos!
  • Általános és sport területi jeggyel tilos a behúzás, az etetőhajó, csónak, halradar, ill. szonár használata. A behúzás fogalmába tartozik minden, nem dobáson alapuló csali bejuttatási módszer!
  • Készségenként csak egy horog alkalmazható, ez az általános és sport területi jegyek birtokában maximum háromágú, míg gyermek területi jegy birtokában maximum egyágú horog lehet. Harcsa horgászata során botonként 2 db, maximum három-három ágú horog használható.
  • Pergető horgászat során legfeljebb 3 db, maximum három-három ágú horoggal szerelt műcsali használható egy szereléken. Pergetni az általános és sport, valamint a kedvezményes területi jegyek birtokában szabad.
  • A csalihal fogó háló használata megfelel egy bot használatának, így a 2 db horgászbot plusz a csaliháló használata nem megengedett, míg a kedvezményes területi jegyek birtokában vagy csak horgászbotot, vagy csak csalihalfogó hálót szabad kezelni egyidejűleg.
  • Halfogási célú használata során a halfogásra alkalmas horgászkészségét felügyelet nélkül hagyni, a felügyeletet másra bízni tilos. Ha a horgász a horgászhelyét elhagyja, abban az esetben a horgászkészséget halfogásra alkalmatlan állapotba kell hozni, a végszereléket ki kell venni a vízből.
  • Éjszaka és rossz látási körülmények között a horgászhely folyamatos, távolról is jól látható, ugyanakkor a többi horgász és az élővilág számára nem zavaró megvilágítása kötelező.
  • A horgász a Látóképi-tározón csak az alábbi okmányok és működő felszerelések rendelkezésre állása esetén kezdheti meg a horgászatot:

– halfogásra jogosító okmányok (állami horgászjegy, területi jegy, fogási napló),

– személyi azonosításra alkalmas arcképes igazolvány (személyi igazolvány, jogosítvány, útlevél),

– horogszabadításra alkalmas csipesz,

– pontos halmérleg, ami legalább 15 kg-ig mér,

– pontymatrac (kivéve a pergető horgászatot)

– éjszakai horgászat esetén lámpa,

– toll

  • A horgász a fogási naplóját köteles vezetni, az abban található szabályoknak megfelelően. A horgász a jogszerű kifogással és a fogási naplóban való rögzítéssel szerzi meg a hal tulajdonjogát.
  • Nem őshonos élőhallal csalizni kizárólag akkor szabad, ha a csalihal a Látóképi-tározóból került kifogásra. Nem a Látóképi-tározón fogott nem őshonos hal (ide tartozik a koi ponty is) vízbe helyezése tilos!
  • Tilos a megfogott halak kínzása. A megfogott és kifogott halakkal úgy kell bánni, hogy az azok számára okozott fizikai sérülés ne haladja meg a horgászmódszerből adódó szükséges minimumot. A megtartani nem kívánt halat ? szervezett horgászverseny kivételével ? azonnal vissza kell helyezni a vízbe. Azt a megfogott halat, amely valamely korlátozás miatt nem tartható meg, a horogtól óvatosan és gyorsan megszabadítva, vagy ha ez sérülésmentesen nem lehetséges, akkor a zsinórt a szájnyílás előtt elvágva kíméletesen és azonnal vissza kell engedni a vízbe akkor is, ha sérült, beteg, vagy esetleg elpusztult.
  • Horogra kívülről és nem a szájban akadt halat megtartani tilos.
  • A kifogott halakat azok elpusztításáig maradandó sérülést nem okozó módon élve kell tartani, vagy azonnal le kell ölni. Egy haltartó szákban egyidejűleg csak egy horgász zsákmánya tárolható. Szájbilincsre csak ragadozó halat szabad fűzni. Egy szájbilincsre állatjóléti okok miatt csak egy hal tehető. A szabályosan kifogott (elvinni kívánt) halat a vízpartról elszállítani csak gyors és kíméletes leölés után szabad. Élve csalihalat sem szabad a területről elvinni! A hal tisztítása, belezése a tározó területén nem engedélyezett!
  • A kifogott és megtartható halak cseréje, átadása-ajándékozása, értékesítése nem megengedett. Cserén azt kell érteni, amikor a kifogott hal már szákba, vagy ? ragadozó esetén ? szájbilincsre került, és a horgász azt a később kifogott, másik halra kívánná átcserélni. Átadáson-ajándékozáson a horgászat közben történő ingyenes halátadás értendő.
  • A tározó területén a kempingezés nem megengedett. A horgászathoz kisméretű horgász-sátor használata engedélyezett. A sátor nem zavarhatja a közlekedést, és a többi horgászt. A sátrazás során az élővilág bolygatása tilos!
  • A területen a tűzgyújtás csak az arra kijelölt helyen engedélyezett.
  • Az autók és horgászfelszerelések a járművek közlekedését nem akadályozhatják.
  • A horgászat csendes tevékenység, kérjük, a horgászat során ne zajongjon, a többi horgász kikapcsolódását ne zavarja! Bármilyen zene, vagy rádióadás hallgatása csak fejhallgatóval történhet. Alkoholos befolyásoltság, a többi horgász zavarása esetén a horgászat folytatása megtiltható, a terület elhagyására való felszólítás mellett.
  • Kérjük, hogy a területen a horgászat során az élővilágot ne bolygassa! Tilos a partszéli növényzet irtása, új beálló kialakítása, valamint a meglévők szélesítése. Kérjük, a part menti fák, cserjék ágait ne törje le, ne vágja ki!
  • A természeti értékek védelme mellett kérjük, fordítson kiemelt figyelmet a környezet védelmére is! Tilos szemetelni és tilos a horgászat megkezdése szemetes helyen. Szemétnek számít a szotyola- és tökmaghéj, valamint a cigarettacsikk is, így azok eldobása is tilos. A hulladékot kérjük, vigye magával a horgászat befejezését követően. A horgász köteles a horgászhelyet tisztán hátrahagyni. Tilos a víz, vagy a vízpart bármilyen szennyezése is. A víz szennyezésének számít az állati eredetű hulladék, valamint minden romlott, penészes etetőanyag, az élővilág számára felvehetetlen anyag vagy csali vízbe dobása. Az etetőanyagon és csalin kívül bármilyen anyag vízbe juttatása.
  • A Látóképi-tározón horgászverseny tartására az üzemeltetővel kötött megállapodás szerint biztosítunk lehetőséget. Ez azt is jelenti, hogy az ilyen igényeket előzetesen mindenképpen be kell jelenteni.
  • A területen az üzemeltető által készített fotókat annak kiadványaiban, termékein korlátozás és ellenszolgáltatás nélkül felhasználhatja. A területen kamerarendszer működik, amelynek felvételeit az üzemeltető a rendvédelmi feladataihoz korlátozás nélkül felhasználhat.
  • A horgászrendben nem szabályozott kérdésekben a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény, valamint a végrehajtására kiadott rendeletek irányadók.
  • A tározó üzemeltetőjének halászati őrei és társadalmi halőrei a hatályos jogszabályok alapján jogosultak a horgász okmányainak, zsákmányának, felszerelési tárgyainak, csomagjainak és gépkocsijának ellenőrzésére. A halászati őröket és társadalmi halőröket hatósági feladatot ellátó személyként fokozott jogi védelem illeti meg, intézkedéseik kötelező érvényűek. A halászati őr a területen teljes jogkörrel intézkedhet, vitás kérdésekben az ő álláspontja a döntő. Kérjük, segítse Ön is munkájukat!
  • A területi jegyek megváltásával a tulajdonosa tudomásul veszi, hogy róla szabályszegés gyanúja esetén a halőrzési és halvédelmi feladatok ellátása közben a jogosult által fénykép, mozgókép és hangfelvétel készülhet. Az ellenőrzés során készült felvételeket a törvényi előírásoknak megfelelően kezeljük.
  • A halgazdálkodásra jogosult a szabályszegés elkövetőjétől a területi jegyét kártérítés nélkül bevonhatja, illetve a vonatkozó rendelkezések szerint további szankciókkal sújthatja.
  • A jelen horgászrendben rögzített szabályok megszegése a területi engedély azonnali visszavonását vonja maga után. A fegyelmi szabályzatra a 314/2014 (XII. 12.) Kormányrendelet tételei, illetve az üzemeltető fegyelmi szabályzata irányadó.

 

  1. táblázat
Jegytípus Horgászat időszakára vonatkozó információ Egyidejűleg használható felszerelések és horgok száma* Darabszám korlátozással védett halfajok naponta** kifogható összes mennyisége (db) *** Darabszám korlátozással nem védett őshonos halfajok naponta kifogható összes mennyisége (kg) A területi jegy érvényességi ideje alatt összesen kifogható őshonos halak összes mennyisége (kg) Jegyárak

(bruttó)

(Ft)

Általános éves területi jegy nappal: 02.01 ? 01.31

éjszaka: 05.01 ? 11.15

péntek, szombat

2 db horgászbot, vagy 1 db csaliháló;

1 db max. háromágú horog

2db ponty, vagy

1db ponty + 1db süllő v. 1 db harcsa

3 kg 120 kg 30 000
Sport éves területi jegy nappal: 02.01 ? 01.31

éjszaka: 04.01 ? 11.15

kedd ? szombat

2 db horgászbot, vagy 1 db csaliháló;

1 db max. háromágú horog

1 db 3 kg 60 kg 50 000
Általános hétvégi (3 napos) területi jegy nappal: 02.01 ? 01.31

éjszaka: 04.01 ? 11.15

péntek, szombat

2 db horgászbot, vagy 1 db csaliháló;

1 db max. háromágú horog

2db ponty, vagy

1db ponty + 1db süllő v. 1 db harcsa

3 kg 15 kg 10 000
Általános 1 napos területi jegy nappal: 02.01 ? 01.31

éjszaka: 04.01 ? 11.15

péntek, szombat

2 db horgászbot, vagy 1 db csaliháló;

1 db max. háromágú horog

2db ponty, vagy

1db ponty + 1db süllő v. 1 db harcsa

3 kg 3 000
Sport 1 napos területi jegy nappal: 02.01 ? 01.31

éjszaka: 04.01 ? 11.15

kedd ? csütörtök

1 db horgászbot;

1 db max. háromágú horog;

0 db 0 kg 0 kg 2 000
Kedvezményes általános éves területi jegy: nappal: 02.01 ? 01.31

éjszaka: 05.01 ? 11.15

péntek, szombat

1 db horgászbot, vagy1 db csaliháló; 1 db max. háromágú horog 1 db 3 kg 60 kg 15 000
Kedvezményes általános 1 napos területi jegy: nappal: 02.01 ? 01.31

éjszaka: 04.01 ? 11.15

péntek, szombat

1 db horgászbot, vagy1 db csaliháló; 1 db max. háromágú horog 1 db 3 kg 1 500
Gyermek éves területi jegy: nappal: 02.01 ? 01.31

éjszaka:-

1 db úszós készséggel szerelt horgászbot; 1 max egyágú horog 0 db 1 kg 20 kg 0
Bojlis 5 napos területi jegy: 02.01 ? 01.31

érk:12.00; táv: 10.00

2 db horgászbot

bojlizásnál: 1 max. egyágú horog

0 db 0 kg 0 kg 17 500
Bojlis 2 napos területi jegy: 02.01 ? 01.31

érk:12.00; táv: 10.00

2 db horgászbot

bojlizásnál: 1 max. egyágú horog

0 db 0 kg 0 kg 9 000
Kiegészítő bojlis 1 napos területi jegy, sport éves engedéllyel rendelkezőknek: 02.01 ? 01.31

érk:12.00; táv: 10.00

2 db horgászbot

bojlizásnál: 1 max. egyágú horog

0 db 0 kg 0 kg 1 000

*Pergető horgászat során legfeljebb 3 db, maximum három-három ágú horoggal szerelt műcsali használható egy szereléken.

Harcsa horgászata során botonként 2 db, maximum három-három ágú horog használható

**Az éves és időszakos jegyek esetében a naponta kifogható mennyiség 24 órára, vagyis az adott nap 0.00 órától 24.00 óráig terjedő időre vonatkozik, míg az 1 napos jegyek esetében egy nyitvatartási időre. Ez lehet nappali, vagy éjszakai.

***Az invazív fajok kifogása azzal a jeggyel is kötelező, amellyel egyébként nem tartható meg hal.

 

Behúzós horgászjegyekre vonatkozó szabályok

 

Nyitva tartás 

  • A behúzós horgász területi jeggyel rendelkezőkre a Látóképi-tározón speciális nyitvatartási időszak vonatkozik.
  • A Látóképi-tározó területére be és kilépni a nyitva tartás időszakában, kizárólag a nappali nyitvatartási időben lehet.
  • A horgászhelyet elfoglalni legkorábban a foglalás napján 12.00 órától lehet. A horgászatot a horgászjegy által meghatározott utolsó horgásznapon 10.00 óráig be kell fejezni, és a területet 2 órán belül el kell hagyni.
  • Speciális behúzós horgászatra vonatkozó nyitvatartási időszak: február 01.  január 31.
  • Nyitva tartási időpontok: minden nap

  

Horgászatra vonatkozó szabályok

  • A Látóképi-tározó keleti szárának 500 méter hosszúságban kijelölt vízterülete kíméleti terület, ami a halak ívásának védelme érdekében határoztunk meg. Itt nem csak horgászni, hanem tartózkodni is tilos!
  • A Látóképi-tározó határai: a tómeder, valamint a tómeder körül futó változó szélességű (6 – 12m) parti sáv, illetve az Y alakú tározó belső (félsziget felőli) partvonalán futó cca. 15 méter széles, valamint a külső partvonalán futó 6-8 m széles út.
  • A tározó területére belépni kizárólag a 33. sz. út felől, a tározó nyugati szárán elhelyezett beléptető kapun keresztül szabad. A horgászhelyek autóval csak akkor közelíthetők meg, ha a beléptető kapu nyitva áll. Amennyiben az út gépkocsival nem járható, úgy a horgászok saját csónakkal mehetnek be a foglalt helyre, illetve ebben a halőrök is lehetőség szerint segítséget nyújtanak.
  • A bojlis horgászjeggyel horgászni kizárólag a bojlis horgászatra kijelölt területe(ke)n szabad.
  • Horgászni a kialakított, számozott horgászhelyeken szabad. A horgászhelyek szélessége cca. 30 m, figyelembe véve a terep adottságait is.
  • A számozott horgászhelyek előzetes foglalására van lehetőség. Amennyiben a horgász előre nem foglal horgászhelyet, úgy tudomásul veszi, hogy horgásznia csak a tervezett horgászat teljes időtartamára szabad helyeken, a területi őrrel egyeztetve szabad.
  • Éjszaka és rossz látási körülmények között a horgászhely folyamatos, távolról is jól látható, ugyanakkor a többi horgász és az élővilág számára nem zavaró megvilágítása kötelező.
  • Az etetett, illetve horgászott helyeket „H” vagy dőlő bójákkal lehet megjelölni, melyeket a horgászat végeztével el kell távolítani!
  • Csónak használata helykeresés, a szerelék csónakból történő bejuttatása, etetés, és fárasztás céljából engedélyezett! Etetőhajó mind etetésre, mind a szerelék bejuttatására használható.
  • Behúzás kizárólag elektromos csónakmotor használatával lehetséges a partra merőlegesen a szomszéd horgász zavarása nélkül. Oldalra eltérni csak a horgászhelyen belül szabad.
  • Szonár használata a hatályos halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény, valamint a végrehajtására kiadott rendeleteknek megfelelően engedélyezett a horgászhely határain belül. Vagyis november 1. és március 15. közötti időszakban a vermelő halállományok védelme érdekében szonár használata a halfogási tevékenységhez tilos.
  • A bojlis jeggyel rendelkező horgász a Látóképi-tározón csak az alábbi okmányok és működő felszerelések rendelkezésre állása esetén kezdheti meg a horgászatot:

– halfogásra jogosító okmányok (állami horgászjegy, területi jegy, fogási napló),

– személyi azonosításra alkalmas arcképes igazolvány (személyi igazolvány, jogosítvány, útlevél),

– sűrű szövésű merítőháló,

– vastag párnázott pontymatrac,

– horogszabadításra alkalmas csipesz,

– sebfertőtlenítő,

– mérlegelő

– pontos halmérleg,

– lámpa,

– toll

  • Bojlis horgászat során a fonott főzsinór és fonott előtétzsinór használata tilos. Monofil előtétzsinór használata engedélyezett. Ólombetétes zsinór (leadcore) használata egy méterig engedélyezett. Fonott zsinór csak a horogelőke elkészítéséhez használható.
  • A behúzó harcsázó horgászat során van lehetőség fonott zsinór használatára is.
  • A szereléket úgy kell összeállítani, hogy a zsinór esetleges szakadása után a hal ne szenvedjen sérülést (ólom elhagyó szerelék).
  • Halfogási célú használata során a halfogásra alkalmas horgászkészségét felügyelet nélkül hagyni, a felügyeletet másra bízni tilos. Ha a horgász a horgászhelyét elhagyja, abban az esetben a horgászkészséget halfogásra alkalmatlan állapotba kell hozni, a végszereléket ki kell venni a vízből.
  • A hal a parton csak a fotózás ideje alatt lehet, folyamatos locsolás mellett!
  • A halak fényképezése kizárólag guggoló vagy térdelő magasságban, a pontymatrac felett lehetséges, az álló testhelyzetben történő fotózás tilos!
  • Tilos a halak bármilyen jellegű megjelölése, vagy csonkítása!
  • A területen a tűzgyújtás csak az arra kijelölt helyen engedélyezett. Ez alól kivételt képez a gázpalack és gázzsámoly használata.
  • Az autók és horgászfelszerelések a járművek közlekedését nem akadályozhatják.
  • A horgászat csendes tevékenység, kérjük, a horgászat során ne zajongjon, a többi horgász kikapcsolódását ne zavarja! Bármilyen zene, vagy rádióadás hallgatása csak fejhallgatóval történhet. Alkoholos befolyásoltság, a többi horgász zavarása esetén a horgászat folytatása megtiltható, a terület elhagyására való felszólítás mellett.
  • Kérjük, hogy a területen a horgászat során az élővilágot ne bolygassa! Tilos a partszéli növényzet irtása, új beálló kialakítása, valamint a meglévők szélesítése. Kérjük, a part menti fák, cserjék ágait ne törje le, ne vágja ki!
  • A természeti értékek védelme mellett kérjük fordítson kiemelt figyelmet a környezet védelmére is! Tilos szemetelni és tilos a horgászat megkezdése szemetes helyen. Szemétnek számít a szotyola- és tökmaghéj, valamint a cigarettacsikk is, így azok eldobása is tilos. A hulladékot kérjük vigye magával a horgászat befejezését követően. A horgász köteles a horgászhelyet tisztán hátrahagyni. Tilos a víz, vagy a vízpart bármilyen szennyezése is. A víz szennyezésének számít az állati eredetű hulladék, valamint minden romlott, penészes etetőanyag, az élővilág számára felvehetetlen anyag vagy csali vízbe dobása. Az etetőanyagon és csalin kívül bármilyen anyag vízbe juttatása.
  • A Látóképi-tározón horgászverseny tartására az üzemeltetővel kötött megállapodás szerint biztosítunk lehetőséget. Ez azt is jelenti, hogy az ilyen igényeket előzetesen mindenképpen be kell jelenteni.
  • A területen az üzemeltető által készített fotókat annak kiadványaiban, termékein korlátozás és ellenszolgáltatás nélkül felhasználhatja. A területen kamerarendszer működik, amelynek felvételeit az üzemeltető a rendvédelmi feladataihoz korlátozás nélkül felhasználhat.
  • A horgászrendben nem szabályozott kérdésekben a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló hatályos törvény, valamint a végrehajtására kiadott rendeletek irányadók.
  • A tározó üzemeltetőjének halászati őrei és társadalmi halőrei a hatályos jogszabályok alapján jogosultak a horgász okmányainak, zsákmányának, felszerelési tárgyainak, csomagjainak és gépkocsijának ellenőrzésére. A halászati őröket és társadalmi halőröket hatósági feladatot ellátó személyként fokozott jogi védelem illeti meg, intézkedéseik kötelező érvényűek. A halászati őr a területen teljes jogkörrel intézkedhet, vitás kérdésekben az ő álláspontja a döntő. Kérjük, segítse Ön is munkájukat!
  • A területi jegyek megváltásával a tulajdonosa tudomásul veszi, hogy róla szabályszegés gyanúja esetén a halőrzési és halvédelmi feladatok ellátása közben a jogosult által fénykép, mozgókép és hangfelvétel készülhet. Az ellenőrzés során készült felvételeket a törvényi előírásoknak megfelelően kezeljük.
  • A halgazdálkodásra jogosult a szabályszegés elkövetőjétől a területi jegyét kártérítés nélkül bevonhatja, illetve a vonatkozó rendelkezések szerint további szankciókkal súlythatja.
  • A jelen horgászrendben rögzített szabályok megszegése a területi engedély azonnali visszavonását vonja maga után. A fegyelmi szabályzatra a 314/2014 (XII. 12.) Kormányrendelet tételei, illetve az üzemeltető fegyelmi szabályzata irányadó.

 

 

HELYI FEGYELMI SZABÁLYOK

  • A horgászrendben rögzített szabályok megszegése a területi engedély azonnali visszavonását vonja maga után. A fegyelmi szabályzatra a 314/2014 (XII. 12.) Kormányrendelet tételei, illetve az üzemeltető fegyelmi szabályzata irányadó.
  • Azon szabálytalanságok esetében, amelyek nem kerültek felsorolásra pontokba szedve, azt a büntetési tételt kell alkalmazni, amely főcsoportba (vastagon szedve) besorolható.
  • A szabályok ismételt megszegése az aktuális büntetési tétel kétszerezését vonja maga után.
  • A 12 hónapos eltiltással járó elkövetések ismétlése, valamint a kettőnél többszöri szabálytalankodás a területről történő legalább öt éves eltiltást von maga után, vagyis az ilyen elkövetők legalább öt évig nem válthatnak újra területi jegyet a Látóképi-tározóra.

 

Tételcsoport, tétel Helyi büntetési tétel
Tiltott helyen, időben tartózkodás, belépésre vonatkozó szabályok megsértése

1.         Zárva tartás alatt területre belépés, benn tartózkodás

2.         Tiltott helyen belépés

3.         Horgászat megkezdése előtti regisztráció elmulasztása

4.         Tiltott helyen, időben tartózkodás halfogásra alkalmas felszereléssel

3 hónap
Tiltott helyen, időben történő horgászat

5.         Nyitvatartási időn túli horgászat

6.         Tilalmi időszakban történő horgászat

7.         Kíméleti területen horgászás

8.         Érvénytelen állami, vagy területi jeggyel történő horgászat

6 hónap
Tiltott horgászmódszer használata

9.         Több bottal horgászás (csalihalfogó háló használata többletként is)

10.      Több horoggal horgászás

11.      Tiltott, illetve szabálytalan horgászmódszerek használata (pl. behúzás, etetőhajó, csónak, halradar, szonár, minden, nem dobáson alapuló horog bejuttatási módszer)

6 hónap
Tiltott halfogási eszközök használata

12.      Halászeszközök, tiltott halfogási módok használata

5 éves eltiltás
Tiltott időszakban, illetve módszerrel történő hal kifogása, korlátozás alá eső fajok egyedeinek szabálytalan kifogása

13.      Tiltott időszakban, illetve módszerrel történő hal kifogása

14.      kívülről akadt hal kifogása

15.      nem kifogható hal kifogása

16.      méreten aluli hal kifogása

17.      méret feletti hal kifogása

18.      napi limit átlépése

19.      éves limit átlépése

12 hónap
Állatjóléti szabályok megsértése

20.      élve történő szállítás

21.      nem megfelelő bánásmód a halakkal

3 hónap
A látóképi-tározón a horgászat területhasználatára vonatkozó szabályok megsértése

22.      horgászhely foglalása

23.      vízbe menés

24.      horgászfelszerelés őrizetlenül hagyása

25.      éjszakai, rossz látási viszonyok közötti kivilágítás elmulasztása

26.      kempingezés, horgászatot zavaró sátrazás

27.      rossz helyen álló (közlekedést zavarja) autó

6 hónap
A Látóképi-tározón a horgászat általános szabályainak megsértése 1.

28.      kötelező felszerelési tárgyak hiánya

29.      fogási napló vezetésének elmulasztása

30.      be nem jelentett horgászverseny tartása

6 hónap
A Látóképi-tározón a horgászat általános szabályainak megsértése 2.

31.      ellenőrzést végző személlyel szembeszegülés, nem megfelelő viselkedés

32.      többi horgász zavarása, ittas horgászat, megbotránkoztató viselkedés

33.      kifogott hal cseréje, ajándékozása

34.      kifogott hal szabályoktól eltérő tárolása a vízparton

12 hónap
Természet- és környezetvédelmi szabályok megsértése

35.      szemetelés, szemetes helyen horgászat

36.      környezetszennyezés vízbe dobott, nem megfelelő minőségű anyagokkal

37.      más vízről behozott nem őshonos élő csalihal

38.      idegenhonos hal visszaengedése

39.      tűzgyújtás

40.      élővilág bolygatása, partszéli növényzet vágása, horgászhely szélesítése

6 hónap

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .