Pergető verseny a Nyugati-főcsatornán

nyugatis verseny 2017

A Hajdú-Bihar megyei Horgász Szervezetek Szövetségének szervezésében lezajlott a parti sétálós, cserkelős horgászverseny, melynek a tavalyi évhez hasonlóan a Nyugati-főcsatorna adott otthont. A verseny 43 indulóval rajtolt a csatorna 4.5 km hosszúságú szakaszán. Néhány lelkes horgász edzéstapasztalatai alapján sejthető volt, hogy nem fog szakadni a hal, hiszen a csatorna vize kristály tiszta. Egyesek úgy fogalmaztak, hogy „pohár víz” tisztaságú, így a műcsalik mozgását, néhány esetben pedig a mederben lesben álló halakat is szabad szemmel jól lehetett látni. A versenyzők izzadtságos pecán vannak túl úgy, hogy közülük sokaknak nem adatott meg ezen a napon kapásig sem eljutni. Vicces jelenet volt a verseny végéhez közeledvén, mikor egy horgász percekig próbált egy a mederben fekvő kb. 3 kg. súlyúra saccolt süllőt horogra csalni úgy, hogy a halat végig látta. Mivel a hal nem reagált, így feladta, s felhívta ellenfelei figyelmét a jelenségre, s javasolta, hogy mások is próbálják meg kipecázni „süllőjét”. Nem volna érdekes a történet, ha bárkinek is sikerült volna. Süllőnk sokáig tűrte a feje tetejére ejtett műcsalik zaklatását, majd amikor már több volt kettőnél, arrébb úszott egy pár métert, pár perc után pedig vissza állt eredeti helyére. A horgászok pedig próbálkoztak, próbálkoztak, mondhatni egymásnak adták a kilincset, akarom mondani „a süllőt” és a horgászbotot. A próbálkozásnak a verseny végét jelző duda vetett véget, süllőnk meg talán azóta is ott áll inaktív állapotban a mederben.

resized P1150394resized P1150394

Képünkön egy pergetőhorgásznak kinéző horgász. Felkészültségben, felszerelésben, ul-ben nem volt hiba, ami a teljes mezőnyre érthető. Nézzük a fogásokat.

resized 20171112 092851

Ehhez hasonló csukácskák adták a zsákmány nagy részét.

resized 20171112 093022

resized 20171112 101051

resized IMG-71

resized IMG-78

resized IMG-df

A nap süllője, mely egyben a legnagyobb hal díját is elvitte. Teljes testhossza 53 cm. Fogta: Molnár Kristóf

resized P1150395

Keskeny csuka széles mosoly….

resized P1150401

resized P1150403

resized P1150408

resized P1150410

resized P1150413

resized P1150415

 

Végeredmények:

I. Póti József 3 db. csuka 127 pont

II. Tóth László 2 db. csuka 93 pont

III. Szabó Norbert 1 db. csuka 1 db. süllő, 89 pont

Legnagyobb halat fogó horgász: Molnár Kristóf (53 cm-es süllő)

A verseny során a versenyzők 14 halat zsákmányoltak, melyből 12 db. csuka és 2 db. süllő volt.

resized IMG-85

A verseny végén közös ebéd egy ohati kocsma udvarán, ahol egy horgásztársunk találó megállapítása szerint „megállt az idő”.

Üdvözlettel: Krakkó Tamás

Forrás: Topfish Horgász Egyesület

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .