0
Your Cart

Lukácsi Béla – Pro Guide a hűséges társ

Horgászat közben mindenkinek máson járnak a gondolatai. Van, aki a technikai hátteret nézi és elképzeli hogyan forognak a csapágyak vagy a fogaskerekek az orsóban, milyen a hajtásrendszere, s van aki egyszerűen csak használja és élvezi vele a pecát. Engem személy szerint az vezérel, hogy észrevétlen legyen az orsó és a bot, csak a horgászatra, a halkra tudjak koncentrálni, így ez volt a fő szempont az L&K Pros Guide orsó kialakításnál is.

Igazából már nagyon régen alakulóban van az „alapkoncepció”, de hiába jöttek szembe az esetleges „csoda orsók” használat közben mindig hagytak kívánni valót maguk után. Aztán végre a 2016-os évben kezdett kikristályosodni a kép és létrejött az L&K Pro Guide. Nem az volt a cél az orsó kialakításánál, hogy hozzuk létre a világ egyik legjobb orsóját, hanem a használati érték és a megbízhatóság.

1 Nem túl hivalkodó logó tudatja milyen orsóval van dolgunk

Nézzük mitől lehet hűséges társ ez az orsó. A kiindulási pont az volt, hogy fémházas legyen. Ez nem csak azért fontos, mert így strapabíróbb, jobban bírja a terhelést, ezáltal hosszabb az élettartama is, hanem mert sokkal pontosabb illesztéseket tesz lehetővé, így az esetleges kotyogásnak lényegesen kisebb az esélye. Persze vannak speciális anyagból készített orsók amelyek viselkedése hasonló a fémházas társaikhoz, s még a súlyuk is sokkal könnyebb, azonban ezeknek az előállítási ára jelenleg az egekben van. A mi célunk pedig egy mindenki számára elérhető árú megbízható orsó megalkotása volt. Azért nem kell megijedni a Pro Guide súlyátol, hiszen manapság már a fémházas korszerű orsók egyáltalán nem nehezek, a nagyobb 4000-es méret is csak 320 grammot nyom a mérlegen a kisebb 2000-es pedig bőven 300 gramm alatt van.

2 Már első ránézésre is sugárzik róla a masszívság

3 A rotoron ott van az áttétel amit jó ha ismerünk, mert nagyon fontos a csalivezetés sebessége szempontjából

4 A rotor túloldalán a csapágyszámra találunk utalást

5 A hajtókar fogója télen is kényelmes fogást biztosító, rendkívül kézhez álló EVA anyagból készült

A pergetés mára egybeforrt a fonott zsinóros horgászattal, ezért egy valamire való pergető orsónak kiválóan kell raknia a zsinórt! Az első fonott zsinórok megjelenésekor bizony ez még igen csak problémás volt, mert nagyon kevés orsó rakta tökéletesen ezeket a zsinórokat, a monofilnak megfeleltek, de a fonottal gyötrelem volt ezekben az időkben a horgászat. Természetesen ez is alapkövetelmény a Pro Guide orsóval szemben, gyönyörűen rakja a fonott zsinórt is, és egy alkalommal sem volt vele probléma a teszt horgászatok közben.

6 A hajtókar a lehető legstabilabb CNC ami mellőzi a legkisebb kottyanást is

7 Egy pergető orsónak bőven elegendő ez a zsinórkapacitás

8 A visszaforgásgátlót egy mozdulattal átválthatjuk

9 A zsinórvezető görgő is kiválóan teszi a dolgát

Az orsó házról már beszéltünk, hogy fémházas, de a fonott zsinór miatt a dobjának is fémházasnak ildomos lennie, így itt sem lehetett egy milliméter kompromisszum sem, ezért a legjobb minőségű anyagból készült ez is. Zsinórkapacitás a megszokott mértékű mindkét méretnél, így nem érhet ilyen szempontból sem meglepetés bennünket.

10 Íme az új L&K Pro Gude orsó 4000-es mérete

Mostanában szerencsére kezd lecsengeni a csapágyháború, melynek eredménye volt, hogy már értelmetlenül túl sok golyóscsapágy került egy orsóba, szerintem sokszor teljesen feleslegesen. A 12 vagy e fölötti csapágyszám már inkább a marketingnek szól. Éppen ezért nem véletlen, hogy „csak” 8+1 csapágy került az orsóba ami tökéletesen elég a sima futáshoz, a plusz egy természetesen a tűgörgős visszaforgás gátló, ami szintén alapkövetelmény manapság egy orsónál.

11 Nem csak a fék megbízhatósága lényeges, hanem az is, hogy könnyedén tudjuk állítani azt

Fontos adat egy orsónál az áttétel is, ez a Pro Guide orsónál 5,1 : 1 ami tökéletesé teszi a pergető horgászatra. Persze ezek mit sem érnek, abban az esetben, ha nem szólal meg az a bizonyos fék a kritikus helyzetben. Természetesen ennél az orsónál alapkövetelmény a kiváló fék, ezt is rengeteget nyúztam, mikorra rábólintottam, hogy ez rendben van nem fog cserbenhagyni egy horgászt sem, feltéve persze, ha megfelelően állítja be! A visszaforgás gátlót én nagyon sűrűn használom, a kapás és bevágás után, ha érzem, hogy halam van és ráadásul az jobb is, akkor azonnal kikapcsolom a visszaforgás gátlót. Ez a pici kapcsoló a Pro Guide orsón alul található, ami kézre áll és egy pillanat alatt máris szabadon fut az orsónk, így sokkal közvetlenebbül fáraszthatunk, ráadásul kisebb esélyt hagyunk a zsinór megcsavarodására is. Apropó zsinórcsavarodás! Minden orsónál fontos a zsinórvezető görgő milyensége, annak kialakítása. Itt sincs kompromisszum az orsóban, kiválóan vezeti a zsinórt és folyamatosan dolgozik a csapágy a legkisebb erőhatásra is.

Persze nagyon sok dologra lehetne még kitérni és elaprózni a dolgot, de mint az elején már megjegyeztem, a használati érték sokkal fontosabb, mint a száraz technikai adatok. Remélem sokan kíváncsiak lettek az orsóra, és megtekergetik a horgászboltokban, amennyiben pedig megtetszik nem kell vagyonokat fizetni érte, mert rendkívül kedvező áron egy valóban hű társ lesz, remélem minden horgász számára.

 

Forrás: Lukácsi Béla (Energofish)

Érdekes volt? Küld el másoknak is.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

vissza az elejére
×