Rapid pecák a megújuló Látóképi tározón – Tavasz

Rapid pecák a megújuló Látóképi tározón Tavasz

A Látóképi-tározó Hajdú-Bihar megyében, Debrecen belterületi határától mintegy 10 km-re nyugati irányban található, a 33. számú főúttól délre. A tározó mai formájában 1982 óta üzemel a Hajdúhátsági többcélú vízgazdálkodási rendszer I. ütem 1. szakasz részeként. Kialakítása egy egykori folyómeder völgyének völgyzárógáttal történt elzárásával, illetve a Keleti-főcsatornából, tápláló csatornán történő duzzasztással. A 60 hektárnyi vízfelületet a tavalyi év májusában (2016) új kezelő vette át, mégpedig a Ponty Centrum Horgász Egyesület. Mivel egész májusban kedvenc víztározómon, a Tisza tavon pontytilalom volt, így a figyelmem már április közepén Látóképre terelődött…

Ha eszembe jut ez a víz, mindig gyerekkori élmények ugranak be elsőnek: kis spiccbotommal és vödrömmel nagy harci lázban kergetem a keszegek és naphalak sokaságát. Óriási élmény, igazi boldogság volt, és ezek a csodálatos emlékek még ennyi év távlatából sem halványultak el. Sokan már nem is látják a természet igazi varázsát, annyira kényszeres, instant lett a pontyhorgászat. Az emberek hajszolják az eredményeket, egymást fölülmúlva. Nem számít semmi, csak a nagy hal, akár huszadjára megfogva is, csak itt, csak ezzel a csalival, stb, stb.  A Látóképi tározó az új kezelőnek hála,  szép jövő előtt áll, és méltó helyre fog kerülni adottságai alapján.  Való igaz, hogy az idelátogató horgászok egyelőre nem szedik a „húszpluszos” óriáspontyokat, úgy, mint pipacsot a búzamezőn, de ennek ellenére gyönyörű, egészséges halak élnek itt, akik megérdemlik a védettséget, mert egyszer belőlük is óriás ponty lesz.

Több helyen akadós a pályaTöbb helyen akadós a pálya

Az idei év tavasza nem igazán elkényeztette el a pontyozás szerelmeseit, hisz az április végi hideg rekord (több helyen hóval is tarkítva) sok mindenkinek okozott bosszúságot és „pontytalan” napokat. És a jó előre megtervezett horgászatokra kikért szabadságokon sokszor ugyebár nem lehetett változtatni. Többek között talán ezért is szép ez a sport, mert egy esetleges eredménytelenség után az ember még jobban várja a következő túrát.  Jómagam és társaim még a vízfeltöltés előtt a Tisza- tó remek halairól ábrándoztunk, de sajnos az évadnyitó pontyozásunkból nem sok minden valósult meg, hiszen a fent említett idő csúnyán kitolt velünk! A beütemezett horgászatomat (10napról lett volna szó) fájó szívvel elengedtem, és későbbre hagytam. Csapattársaim viszont nekivágtak, de sajnos még kapásig sem jutottak. Mindenesetre az elszántságuk és kitartásuk elismerést érdemel.  A látóképi tározón azonban bíztam a jobb folytatásban. Erre április végén került sor. De még mielőtt belevágnék a négy napos túra élménybeszámolójába, a nem mindennapi Látókép adottságai mindenképpen megérnek néhány gondolatot.

Rengeteg a kagyló
Rengeteg a kagyló

... mindenütt ott vannak
… mindenütt ott vannak

 


A Látóképi-víztározó a Google téképen (nagyítható)

A két ágra „bomló” tározó egy nagy nyílt vízfelületben ér össze, felülről úgy néz ki, mint egy kiterített nadrág, korábban ezért Gatyás- tónak is nevezték. A mélysége sem éppen átlagos, a parttól pár lépésre már 2 méter, és középen eléri akár a 4-5-6 métert is. Szépen lassan mélyül, enyhén iszapos, többször kemény helyekkel tarkítva, helyenként akadós, kagylós részekkel. A táplálékbázis pedig egészen elképesztő: szőnyegszerű, óriási méretű vándorkagyló telepek, vízi csigák és rengeteg rák található a tóban. A vízminőség pedig olyannyira kiváló, hogy nemrégiben egy édesvízi medúzát is sikerült lencsevégre kapni az üzemeltetőknek.  A rengeteg élőlény jelenléte tulajdonképpen azt is jelezte: „nincs, aki megegye őket”.  A Hajdú- Bihar megyei vizeket csúnyán elintézték az elmúlt évek aszályai: az enyészeté lett például a Fancsikai- tavak és Mézeshegyi tó is, a kisebbekről pedig nem is beszélve. Ennek hatására így mindenki a Látóképi- tóra kezdett el járni, és hiába voltak szabályok, az elmúlt 7-8 évben rémes pusztítást vittek véghez a „sporttársak”. A csapatok szabályosan halkitermelést végeztek a konyhák, vendéglátóegységek és a „bojlistavak” legnagyobb örömére. Csodálatos méretű pontyok, amurok vándoroltak új „hazájukba” vagy éppen a háztartásokba. Szerencsére volt ellenpélda is, jó érzésű horgászok is fogtak szép halakat, és vissza is helyezték őket. Külön köszönet nekik, hogy ők ezekben az időkben is példát mutattak!  

Bencze Lajos fiatal horgásztársunk szép fogásai   Bencze Lajos fiatal horgásztársunk szép fogásai
Bencze Lajos fiatal horgásztársunk szép fogásai

Bolega Dávid tükörpontya
Bolega Dávid tükörpontya

Molnár József fantasztikus hala
Molnár József fantasztikus hala

Tóth Ádám 14 kg-os tőpontya
Tóth Ádám 14 kg-os tőpontya

Az elmúlt „tört évben” elég sok volt a tisztázatlan kérdés, amikor az új vezetés átvette a tározót.  A bevezetett „friss” szabályok pedig sokak nem tetszését nyerték el. De szépen lassan csak megérti majd mindenki, hogy a szabályok értük lesznek, és nem ellenük!  A tavalyi telepítések után idén már 60 mázsa ponty került a vízbe áprilisig, és ez év végéig megismétlődik majd. A jóérzésű horgászok boldogok, újra tudnak halat fogni, korábban szó szerint sokszor maradtak kapás nélkül. A halőrzés is fokozatosan fejlődik, a hal tolvaj brigádok kezdenek kikopni, a rend hamarosan helyreáll. A korábbi törpeharcsa- invázió szerencsére a múlté, amelynek oka a korábban telepített népes fekete sügér populáció. Az amerikai jövevényre jóformán senki nem horgászott, így háborítatlanul élnek a tározóban. A kristálytiszta vízben élmény nézni a vadászatukat, nem ritkák a 2kg körüli egyedek sem. Mellettük jelentős a harcsa és süllő állomány is. Jó néhány kapitális egyedet fogtak az elmúlt években. Az ide látogatók, többféle jegytípus közül választhatnak. A szabályzattal együtt ezek megtekinthetőek a www. latokepito.hu oldalon. A pontyozás híveinek jó hír, hogy hat darab, táblával megjelölt hely található, ahová behúzós jegyet lehet váltani.  Régi vágyunk volt már, hogy jó lenne radarozni, csónakkal a vízre menni, szerencsére ez is eljött.

Mint azt már fentebb leírtam, Látóképre április közepére időzítettük az első horgászatot. Tóth Karcsival négy napos pecát terveztünk. Néhány nappal a túra előtt egy barátunk, Molnár Józsi egy pompás, 17 kg fekete tükröst tarthatott kamera elé! Cimboránk mindössze két napot töltött a vízen. Remek eredmény volt ez a javából. Karcsival a debreceni ág, 2-es számú helyét választottuk kezdésnek. Mivel a tárgy hét elején telepítés volt (szépen fogták az új lakókat a horgászok) ezért nem sokat gondolkoztam azon hogyan kerüljem el a falánk apróságokat. Mindkét szerelékemen egy-egy szem 24mm csalival indítottam. Két merőben eltérő íz világ, Odyssey XXX és Live System került a hajszálakra. Mivel nem kellett nagy távolságra húzni, egy 142g ólommal kezdtem, Lead Safe System segítségével, melyből az akasztás után szerelékünk ?szabadonfutóvá? válik.  Az utolsó métereket sem bonyolítottam túl.  (15 méter nagy ellenállású Slinky, 25 lb Vigilante előke társaságában) Horognak a favorit Mugga, a jó öreg Blow Back rig-el szerelve. (szilikon cső a horogszárra- Gardner xt silicone tubing) mely még tökéletesebbé teszi az akadást.) Egyszerű, és nagyon hatékony! Karcsi kisebb csalikra és saját gyúrású bojlira szavazott.

Karcsi műhelyéből származnak
Karcsi műhelyéből származnak

Az egyik ?cuccomat? a meder közepére helyeztem el. Itt egy régi kanális medre található, amely megtöri a sík aljzat egyhangúságát. Ez egy viszonylag mélyebb rész, rengeteg kagylóval a törésoldalakon. A másik szerelékemet a szemközti oldalhoz közel, egy sekélyebb vízmélységbe helyeztem el. A pontyok este és a hajnali órákban mozogtak a legjobban, de azért egy-egy kapást nappal is sikerült elérnünk. Néhány kisebb próbálkozót leszámítva, átlagosan 6-10 kg közötti egyedeket szákolhattuk. A horgászat ideje alatt orkán erejű szél nehezítette a dolgunkat.  A víz teteje is mindössze 11 fokos volt, de ennek ellenére sikerült jó pár darabot pontyot horogra keríteni. Rögtön el is határoztuk, hogy hamarosan újra „támadunk”.

Tavaszi csemege
Tavaszi csemege

Felezett Odyssey XXX
Felezett Odyssey XXX

NÖVELTEM A CSALI MÉRETÉT
Egyszerű, nagyszerű

A következő Látóképi pontyozásra két hét múlva került sor. A víz most már érezhetően melegebb volt. A kapásokban gazdag sikereinken felbuzdulva, választásunk ugyanarra a helyre esett, mint korábban. Ezen a túrám még több halat sikerült fognunk, mint az első próbálkozásunkkor. A középső részről most csak egy kapás érkezett. A helyi srácok szerint nyáridőben lesz majd ez igazán „forró pont”. A halak mérete gyakorlatilag sem sokat változott, de egy-egy nagyobbacskát azért sikerült fognunk.

Érkeznek az ....
Érkeznek az ….

... az első halacskák
… az első halacskák

08

Mindenféle ….

17
… színben …

11
… pompáznak

09
Gyönyörű színek

Május első hetében ismét, immár harmadik alkalommal tértem vissza Látóképre. Ezúttal egyedül vertem tábort. Az időjárás most sem fogadott kegyeibe. Szeles, esős időben volt részem. Viszont hétköznap lévén teljes nyugalom honolt a parton. Igazán remek horgászatban volt részem. Szinte kapás kapást ért. Igaz nem voltak óriásiak, de csodaszép, bivalyerősek pontyokat fogtam. Hibátlan szájuk pedig arról árulkodott, hogy nem sokszor kerültek még horogra. Remekül érzem magam, miközben folyamatosan az járt a fejemben, hogy néhány évvel ezelőtt hiába volt ide engedélyem, az állapotok miatt nem volt kedvem kimenni, és ha még is rászántam magam, nem a pontyok háborgattak. De most bőven kárpótolva éreztem magam!

24
Kapásra várva

Egyszerű, nagyszerű
Növeltem a csali méretét

Május közepén, rekkenő hőségben megtartotta az egyesület az első baráti versenyét, 20 csapat részvételével. A megmérettetésen szép fogások születtek. Annak ellenére, hogy a versenyzőknek nem sikerült kapitális pontyokat matracra fektetni, az ide látogató csapatok elismerően nyilatkoztak a vízterületről.  A jó hangulatú eseményt csapatunk nyerte (Bordás József, Hadnagy Sándor, Tóth Károly), ismétlés az ősz folyamán várható.

Mondanom sem kell, hogy a június első pár napját is itt töltöttem. Választásom most a kicsit szélesebb, 3-as pályára esett. Rekkenő hőség fogadott, a beígért hidegfront sehol. A halak sem igazán voltak kapókedvüknél, de azért néhány pontyot sikerült elcsípnem. A kifogott pontyok egytől egyig gyönyörűek voltak. A szinte koromfekete, nagyra növő fajta, pocakos tükrösek és nyurgatestű tövesek egyaránt jelentkeztek a csalimra. Mindegyikük hibátlan állapotban és remek erőben volt. Élmény dús küzdelemben részesítettek. A parton pedig a természet szépségeit is meg csodáltam. Örvös galambok, kakukkok, sárga és feketerigók hangja töltötte be a tájat, a vízen sirályok és csérek lestek kishalakra, az egerész ölyvek pedig egész nap hangoskodtak az égen. Nekem ezek ugyanúgy a horgászat részét képezik, mint a halak, nagyon szeretem ezt a miliőt.

27
Nyár elején érkezett

Örömömre szolgált többek között az is, hogy a kezdeti idegenkedést követően a horgászok döntő többsége örül a változásoknak, és a sokszor nevetséges pletykák alapján belátták, hogy rosszul gondolkodtak. A szabályok a horgászokért vannak, és nem ellenük, az elmúlt évek rablását csak így lehet helyre hozni. Előbb tenni kell azért, hogy legyen eredménye a munkának, ezt be kell látnia mindenkinek. Azok az idők már rég elmúltak, amikor mindent lehetett a vízparton. De szó, ami szó, ez nem megy pár nap alatt. Ez a tározó megérdemli, hogy országos hírű legyen. Meggyőződésből mondom, hogy hamarosan az is lesz! Folyamatos fejlesztések várhatóak a közeljövőben, és elindult az új Facebook oldal is. Mindenkinek ajánlom, látogasson el egyszer ide, legyen az napijegyes, pergető, vagy pontyhorgász, szeretettel várja az egyesület és a rejtélyes víz halai, mert biztos vagyok benne, nem kis meglepetéseket tartogat még ez a csodás hely.

A Lead ?Safe System ...   ... egyszerű használata
A Lead – Safe System …  … egyszerű használata

Szerelékem kellékei
Szerelékem kellékei

19
Naplemente búcsúzóul

Tisztelettel: Czifra Antal és a Pontycentrum

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .