Ebben az évben is megrendezésre került a Kapitális Horgász Egyesület évadnyitó versenye, amelynek szinte már rendhagyó módon a Tüskevár horgásztó biztosította a helyszínt. A horgászok már korán be voltak zsongva, nem tántorította el őket az előző napokban oly sokat hallott várható szeszélyes időjárás.Volt ezen a versenyen, napsütés, szél zivatar, éppen hó nem esett, de ezek a körülmények sem vették el a kedvét a 39 megjelent versenyzőnek.
Erős kezdés után szokták mondani visszaesett a fogás, sajnos 19 versenyző állt fel nulla darab hallal a horgászat végén az összfogás 39934 gramm volt. Őket kárpótolta az eredmény hirdetés utáni hortobágyi babgulyás alá Tibor módra. (ezúton is köszönjük neki a segítséget)
A helyszín, a társaság és a szervezés is jónak mondható, kár hogy a halak ezt nem értékelték.
Különdíjjal jutalmaztunk két horgászt:
Köszönjük Iminek, hogy biztosította egyesületünknek a helyszínt. A versenyzőknek, hogy megtiszteltek minket jelenlétükkel és a segítőknek, hogy ismételten önszántukból szabadidejüket áldozták a verseny lebonyolítására. Ősszel ismét találkozunk.
üdvözlettel: Kapitális H.E