Örömhír a horgászoknak, avagy újból telepítés a Keleti főcsatornába

keleti telepites 2016 06

A Hajdú Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetsége ebben a hónapban immár második alkalommal haltelepítést fog végrehajtani. Az április 10-én végrehajtott telepítés alkalmával kb. 2500 darab 1,8 kg egyedsúlyú háromnyaras pontyot helyeztünk ki. A telepítésről a Magyar Televízió M4 sportcsatornája beszámolót készített, amit az egyik csütörtöki napon a pecatúra című műsorban mutatnak be.

Az újabb haltelepítés a Keleti-főcsatorna mindhárom szakaszába 2017. április 19-én lesz, ahova szakaszonként 800-800kg. kétnyaras ponty kerül kihelyezésre.

keleti telepites 2016 01

A kihelyezésre kerülő halakat a Hajdúszoboszlói Bocskai Halászati Kft-től vásárolja a Szövetség, származási és orvosi igazolások birtokában.

A horgászok előtt nyitva áll a telepítés alkalmával a Bocskai Halászati Kft ajtaja, az érdeklődők a lehalászást, a mérlegelést, a szállítást is nyomon tudják követni a halászati hatóság jelenlétében

Mivel a telepítésre kerülő kétnyaras pontyok még nem érik el a kifogható -30 cm-es – méretet ezért felhívjuk a Tisztelt horgásztársak figyelmét arra, hogyha méreten aluli pontyot fognak, akkor azt kíméletesen helyezzék vissza az életet adó vízbe.

Szövetségünk kiemelten ellenőrizteti a halőrökkel a kifogható mérettartomány betartását.

 

Debrecen, 2017. április 18.

Cserepes Norbert Ernő

     ügyvezető elnök

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .