Érzem a tavaszt, érzem az illatát…. (visszatekintő)

25 35259 555024 de958398f88b7e05bd59f838c8f73afa 10e9cf 301

Barackfánk ágain megjelentek az első rügyecskék, így a korábbi félelmünk szerencsére nem igazolódott be, megúszták a kemény fagyokat és érzik a tavasz jelenlétét. Megéreztem én is, így a tavaszi szünetet teljes mértékben kihasználtam, persze csak azt a 4 napot, amikor nem kellett a suliban remegve várni a „megváltást”.

Érzem a tavaszt, érzem az illatát....

Négy nap, négy horgászat, ahogy az időjárás úgy az eredmény is változatosra sikeredett. 2 nap a matchboté, 2 nap a rakósé volt a főszerep. A halaim kizárólag kárászok voltak, de az egyik alkalommal meglepetést is tartogatott a tavacskánk. Egy közel 4 kilós csuka dörgölődzött neki a rakóson lévő felszerelésnek, az álkapásnak bevágva először pontynak véltem, de mikor fel tudtam erőltetni a felszínre, megcsillant aranysárgás teste. A hasába vagy az oldalába akadt a 18-as méretű horog, ami persze az egyik fordulásnál kipattant. Mázli csukának mázlija volt!

Érzem a tavaszt, érzem az illatát....

A mai napon csodás napsütésre ébredtünk. A délelőtti kertészkedésen csak az járt a fejemben, hogy mennyi etetőanyag maradt a hétvégéről. A gyenge szél most megengedi, hogy tologassam azt a nagy rudat, amit sokan csak sorompónak néznek. Délben gyors pakolás, a maradék etetőanyag átkeverése és már irány is a Tünet SE tava. Nem pakoltam messze, hisz az őrbódé felől fújt a szél, és hát én sem vagyok olyan hülye, hogy oldal szélben kapaszkodjak abba a nagy rúdba.

Érzem a tavaszt, érzem az illatát....

Gyors fenékmérés és már repül 10 db egykezes gombóc a spicc alá. Az első kapásra 20 percet kellett várni, egy szebb kárász volt a tettes.

Érzem a tavaszt, érzem az illatát....

Szép lassan, de egyre gyorsabb tempóban sikerült húzgálni a kárászokat, már fogtam egy tucatot, mikor az utolsó etetőanyag gombócot is eldobtam. Hát mit lehet ilyenkor tenni, telefon apámnak, hogy hozzon ki valami darát, amit otthon lel. Egy fél óra elteltével már meg is jelent egy kis vödör száraz kajával, amit gyorsan bekevertem és 3 gombóccal megajándékoztam a kedvenceimet. Az etetőanyag színe, állaga és illata is teljesen eltért az előzőtől, így féltem, hogy zavaró lehet. Nem lett zavaró, de a tempó nagyon lelassult, volt amikor 10-15 perc is eltelt 2 kapás közt.

Érzem a tavaszt, érzem az illatát....
A vége körülbelül 4 kilónyi kárász.

Gyere már tavasz!

Írta: Nagy Tamás (Ladányi horgászok)

Fényképezte: Bernáth István, Nagy Tamás

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .