Beszámoló a Megyei Szövetség egyéni pergető versenyéről (Nyugati fcs.)

Az előző napi eső után csendes időben került megrendezésre a pergető verseny.  A megmérettetésre 22 fő nevezett be, amiből 20 fő jelent meg a Nyugati-főcsatorna partján. 7 óra körül a hőmérő higanyszála  2C fok körüli értéket mutatott, amikor kezdtek gyülekezni a versenyzők. A jó hangulatú verseny bevezetéseként a szervezők meleg teával (rum nélkül) fogadták a versenyzőket.

Fél nyolckor a Hajdú Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetségének ügyvezető elnöke, Cserepes Ernő köszöntötte az egybegyűlteket.  Beszédében kitért a természet és horgászat szeretetére majd kérte a sportszerű versenyzést.

egyeni_nyugati_pergeto_verseny_2016_002

egyeni_nyugati_pergeto_verseny_2016_003

A szabályok és fontos tudnivalók ismertetése után Krakkó Tamás a Megyei szövetség Versenysport felelősének az irányításával megtörténtek a rajtszámok kihúzása.

A verseny kezdetét minden érintett izgalommal várta, s bevetve minden tudásukat elkezdődött ragadozó halak becserkészése.

egyeni_nyugati_pergeto_verseny_2016_01

egyeni_nyugati_pergeto_verseny_2016_02

egyeni_nyugati_pergeto_verseny_2016_04

A csatorna bizonyos részein a reggeli órákban akadtak szép süllők, majd kihagyásokkal megjelentek a krokodil pofájú csukák is.

egyeni_nyugati_pergeto_verseny_2016_09

egyeni_nyugati_pergeto_verseny_2016_05

A hosszú verseny partszakaszon kényelmesen elfértek a sporttársak, és csak rótták a kilométereket a minél jobb helyek elfoglalására.

Az ötórás verseny befejezését követően kisebb csoportokba átvonultunk az Ohati Kocsmába ahol az eredményhirdetés és a frissen főzött babgulyás várt ránk.

egyeni_nyugati_pergeto_verseny_2016_024

A nap folyamán a 20 versenyző 22 db. halat fogott ki a Nyugati-főcsatornából. A pergetés mesterei közül többen közel azonos eredményt értek el. Az értékelésnél centiméterek döntöttek a díjazottak között.

Első helyezést Szabó Norbert ért el 3 db. süllővel 145 ponttal.
Első helyezést Szabó Norbert ért el 3 db. süllővel 145 ponttal.
Őt követte, így második helyezett lett Nagy Tamás 3. db. csukával 138 ponttal
Őt követte, így második helyezett lett Nagy Tamás 3. db. csukával 138 ponttal

 

A harmadik helyezett Bácsi Antal lett 2 db. csukával és 1 db. sülővel 128 ponttal.
A harmadik helyezett Bácsi Antal lett 2 db. csukával és 1 db. sülővel 128 ponttal.
A legnagyobb hal egy csuka - 50 cm  lett a nap folyamán melyet Fábián Donát fogott.
A legnagyobb hal egy csuka – 50 cm lett a nap folyamán melyet Fábián Donát fogott.

A helyezettek a megyei Szövetség által felajánlott kupákat és okleveleket kapták, míg a legnagyobb halat fogó sporttárs a Kapitális Horgászbolt különdíját kapta az oklevél mellé.

Az eredményhirdetést követően mindenki jóízűen fogyasztotta a szabad tűzön főzött babgulyást és a hozzá adott desszertet.

Szövetségünk megköszöni minden versenyzőnek a sportszerű versenyzést valamint Balla Mihálynak a Kapitális Horgászbolt által felajánlott különdíját.

Versenyző neve/rajtszáma Mérési adatok (hossz cm-ben) Pont/ Helyezés
Arany Imre                   19.   0/0
Bácsi Antal                   16. 38+10 Cs. 33+10 S. 27+10Cs. 128/3.
Balla Mihály                  7. 41+10 S. 51/8
Bencze Lajos                14.   0/0
Erdei Attila                   17. 29+10 Cs. 39/9
Fábián Donát               20. 38 B. 50+10 Cs. 98/5
Göblyös Attila             13. 18+10 Cs. 28+10 Cs. 44+10 S. 120/4.
Gyarmati Ottó Nem versenyzett  
Hajdú Zoltán                12.   0/0
László Roland                 5.   0/0
Molnár Ádám              18. 41+10 S 51/8
Nagy Tamás                    2. 49+10 Cs. 29+10 Cs. 30+10 Cs. 138/2
Orosz László                   1.   0/0
Pánti Béla                       3.   0/0
Szabó László                 21. 33+10 Cs. 36+10 S. 89/7
Szabó Norbert             15. 44+10 S. 43+10 S 28+10 S. 145/1
Számel Péter               22.   0/0
Szél  Attila                    10.   0/0
Szeregnyi László Nem versenyzett  
Szoták Róbert                4. 44+10 S. 30+10 Cs. 94/6
Szűcs Zsolt                     6.   0/0
Vajas Ferenc                11. 29+10 Cs. 39/9

Összesen 22 db halat fogtak a versenyzők, amiből 13 db csuka, 8 db. süllő és 1 db balin volt

egyeni_nyugati_pergeto_verseny_2016_020

  1. helyezett 145 ponttal: Szabó Norbert
  2. helyezett 138 ponttal: Nagy Tamás
  3. helyezett 126 ponttal: Bácsi Antal

A legnagyobb halat fogta:      Fábián Donát

 Rövidítések: Cs.= csuka   S.= süllő   B.= balin

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .