0
Your Cart

Mégsem fog megállni a vonat Gyökérkúton

A Hajdú-Bihar Megyei Szövetség kezdeményezésére kapta válaszul a Magyar Állam Vasutaktól a címben szereplő választ. „A Hajdú Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetsége beadványban kezdeményezte a MÁV Zrt. Pályavasúti Területi Igazgatóság Debreceni szervezeténél, hogy a Debrecen és Füzesabony között közlekedő személyvonatokból reggel oda és délután vissza irányba egy-egy vonat a nyári időszak néhány hónapjában Gyökérkúton álljon meg a horgászok utazása céljából.”

gyökérkúti_megálló

A MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. vizsgálata alapján az alábbiakat közölték Szövetségünkkel:

?A vizsgálat alapján a várható utasforgalom, a megállóhely üzembe állításának és fenntartásának költsége, és a jelenlegi menetrendi struktúra nem indokolja, illetve nem teszi lehetővé a szerelvények megállítását. Tájékoztatom, hogy a vonalon valamennyi vonat kerékpárszállításra igénybe vehető. Ohat-Pusztakócs állomás 4,3 km-re van Gyökérkúttól. Javasoljuk, hogy lehetőség szerint kerékpározással kombinálva tervezzék meg utazásaikat.?

Sajnáljuk ezt a választ, hisz ezt a vonalat amúgy is nagyon kevesen használják napközben, csak a Debrecenbe bejáró dolgozók reggel és este, így azokat is megragadhatta volna a vasút, akik ezen az időszakon túl használnák.

Forrás: Hajdu-horgasz.hu

Érdekes volt? Küld el másoknak is.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

vissza az elejére
×