Megyei harcsafogó verseny 2016 (beszámoló)

hajdu bihar megyei harcsafogo 2016 07

A Hajdú-Bihar megyei Horgász Szervezetek Szövetsége 2016.09.03-04-én szervezte meg idei 26 órás harcsafogó versenyét a Látóképi tározón. A páros verseny 8 csapat részvételével zajlott, kitűnő időjárási körülmények között. A 26 órás versenyen a csapatok összesen 83 darab harcsát zsákmányoltak, melyek összsúlya 65120 grammot nyomott.

Kiss Attila fogásával
Kiss Attila fogásával
Takács Zoli és Bácsi Anti páros.
Takács Zoli és Bácsi Anti páros.
Akció közben
Akció közben

A legnagyobb kifogott hal súlya 6060 gramm, de a versenyen induló összes csapat tudott értékelhető halat fogni. A harcsák ez évben is jobban reagáltak a verseny elején a kuttyogató hangjára, majd a verseny későbbi szakaszaiban az aktivitásuk csökkent. A verseny első 4 órájában 50 halat, az azt követő 8 órában 24 halat, míg az utolsó 14 órás mérési szakaszban 9 darab halat mérlegeltek. A versenyen tiszteletét tette a szövetség újonnan választott ügyvezető elnöke Cserepes Ernő, a díjakat Dr. Veres Ferenc adta át. Szövetségünk a versenyzőket 2 meleg étellel, továbbá reggelivel látta el.

 

EREDMÉNYEK

hajdu_bihar_megyei_harcsafogo_2016_08

1. Kiss Attila
Szűcs Sándor
23 darab harcsa 27100 g
2. Szabó László
Szabó Norbert
17 darab harcsa 10450 g
3. Bácsi Antal
Takács Zoltán
13 darab harcsa 6700 g

 

A legnagyobb kifogott hal díját Szűcs Sándor szerezte meg 6060 grammos fogásával

Üdvözlettel: Krakkó Tamás

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .