6. Feeder VB. Szerbia, Novi Sad

6 Feeder VB Szerbia Novi Sad 02

Véget ért a 6. Feeder Világbajnokság. A magyar csapat a hatodik helyen végzett, az idén új nemzet íratkozott fel a világbajnokok csarnokába, Németország mind csapatban, mind pedig egyéniben bajnok lett. Anglia megszerezte az ezüstöt, míg Ausztria csapata a bronzéremnek örülhet. Ezek a száraz tények. Akit csak ez érdekel, ne is olvasson tovább. Aki azonban érdeklődő, vagy csak egyszerűen szeretné tudni, hogy mi is van ennek az eredménynek is a hátterében, az bátran lapozzon velem.

6_Feeder_VB_Szerbia_Novi_Sad_01
Nos, a magyar csapat a tegnapi nap után este összeült, és megbeszélték mi legyen az, amit a mai napon másként kell ahhoz horgászni, hogy dobogóra állhassunk. A csapat egy bőségesebb alappal, de kevesebb élőanyaggal, agresszívebb pecával tervezte az indítást. Az első nap ugyanis azt mutatta, hogy az első órában megfogott halakkal kerültek elénk vetélytársaink. A hangulat bizakodó volt, csüggedésre sem ok nem volt, sem pedig értelme nem lett volna. Reggel a sorsolásnál sem volt okunk panaszra, mindenki várakozással telve indult a helyére. A versenyen azután felborult minden, amit előzőleg számolgattunk, latolgattunk.

6_Feeder_VB_Szerbia_Novi_Sad_03Semmi nem úgy működött, mint ahogyan vártuk, az információk birtokában sokszor kellett váltani, akár csak egy keszeg kedvéért is. Voltak szektorok, ahol annyira kevés hal esett el, hogy csak sejteni lehetett ki hogyan áll a szektorában. A kapitány folyamatosan monitoringozta a csapatot. Ki hogy áll, kinek van szüksége segítségre, melyik szektorban mi lehet az üdvözítő taktika. Ha röviden kell összefoglalni, akkor fogni kellett bármit, amit csak lehet. A törpe a mozgatott csalira ugrott, de a vízközt kiütött lazább kajára is volt érdeklődés. Fogtunk halat a benti 20-25- méteres távon, és kellett szinte láb alá is horgászni. A csapat ahogy én láttam, a lehetséges összes variációt kipróbálta. A hírek szerint a németek a mai napon is hozták a formájukat, az angoloknál azonban voltak megbicsakló emberek, ahogyan a belorusz és ukrán versenyzők között is akadtak bepontozódók.

6_Feeder_VB_Szerbia_Novi_Sad_02A mieink a verseny harmadik órájában még szoros versenyben voltak a dobogó harmadik fokáért, majd megtört a lendület. Olyan nemzetek versenyzői is feléledtek, akiknek a mi szempontunkból nem kellett volna. Náluk megindult a hal, míg nálunk bizonyos szektorokban nem. Erdei Attila tartotta magát, ma sem adta három pont alá. Siroki Dávid egy négyesre tudta hozni a szektorát, mindezt elképzelhetetlen kemény melóval, sokszor csak gyűszűnyi halakat gyűjtögetve. Sivák Matyi sokáig az elejében volt a szektorának az utolsó két órában azonban feljöttek a nyakára, így egy ötösre volt elég a mai horgászata. Vidó Feca ma egy hetest, Kocsis Laci pedig egy tizenegyest horgászott. A verseny végére egy kiadós zápor kerekedett, és mosta el a verseny porát, és sajnos a dobogós reményeinket is. A csapat a befektetett munka és energia ellenére a hatodik helyen zárta a versenyt. A verseny részletesebb kiértékelése egy beszélgetés keretén fog megtörténni a kapitánnyal. Én, aki végig követtem ezt a pár napot, csak a tisztelet és elismerés hangján tudok szólni a magyar csapatról. Amit csak lehetett, azt megtették, nem érheti szó a ház elejét. Németországnak pedig kijár az elismerés. Szép volt!

A szurkolóknak köszönik a fiúk a biztatást, jó volt látni a csapat mögött az otthonról érkezetteket. Jövőre Portugália! Az élet megy tovább…

 

forrás: mohosz

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .