0
Your Cart

Tisztújító küldöttközgyűlés – Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetsége

A napirendi pontok között szerepelt a Szövetség alapszabályának módosítása, a 2015 évi zárszámadás, a 2016. évi költségvetés, valamint az IB beszámolója a 2011-2015 években végzett munkáról, valamint a Felügyelő Bizottság tájékoztatója a 2015. évi tevékenységéről.

A 2016. évi tervek, feladatok ismertetése során, Halasi Kovács Béla a Ponty Centrum Kft. ügyvezető igazgatója tájékoztatta a küldött gyűlést a Látóképi tóval kapcsolatos tervekről, elképzelésekről a tó üzemeltetésével kapcsolatos változásokról. A tájékoztató szövegét ITT tekinthetik meg.

Utolsó napirendi pont a Szövetség tisztújítására került sor, mivel a tisztségviselők öt évre szóló mandátuma lejárt. Az új vezetés, valamint a különböző Bizottságok megválasztása egyhangú volt. Újdonság, hogy a Szövetségnek ezek után önálló, négy tagú Fegyelmi Bizottsága fog működni.

A Horgász Szervezetek Hajdú Bihar Megyei Szövetségének újonnan megválasztott tisztségviselői a következők:

Küldött-közgyűlés-2016-.05.20-067_opt-1024x768@2x

Intéző Bizottság (11 fő) Elnök: Dr. Veres Ferenc
Alelnök: Dr. Timkó Zoltán
Ügyvezető Elnök: Cserepes Ernő
Tagok: Borsos István
Horváth Ferenc
Krakkó Tamás
Nádasi György
Pálfi Zoltán
Radácsi Gábor
Simon Albert
Ványi József
Felügyelő Bizottság (3 fő) Elnök: Süveges Dezső
Tagok: Andorkó Zoltán
Mihály Tibor
Fegyelmi Bizottság (4 fő) Elnök: Almássy István
Tagok: Halasi Kovács Béla
Szakál Szabolcs
Takács Lajos
Jelölő Bizottság (5 fő) Elnök: Márkus Gábor
Tagok: Simon Albert
Oláh Gábor
Tornyi Lajos
Fazekas György
Mandátum Vizsgáló Bizottság (3 fő) Elnök: Fodor Tamás
Tagok: Csizmadia István
Mihály Tibor
MOHOSZ Válaszmányi tagok (3 fő) Tagok: Cserepes Ernő
Márkus Gábor
Krakkó Tamás
MOHOSZ Jelölő Bizottság tagja (1 fő) Tag: Cserepes Ernő

Forrás: Hajdu-horgasz.hu

Érdekes volt? Küld el másoknak is.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

vissza az elejére