Az elmúlt évek enyhe telei kedveztek a környezet változásaihoz nagyon jól alkalmazkodó kullancsok elszaporodásának, ezért a szakemberek szerint 2016 tavaszától ismét kullancsinvázióra lehet számítani Magyarországon. Ez pedig a kullancsok által terjesztett két legismertebb és legveszélyesebb betegség – a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás (kullancs-encephalitis) és a Lyme-kóros esetek – számát is megnövelheti.
2013 óta tavaly volt a legmagasabb a jelentett Lyme-kóros esetek száma Magyarországon: az OEK adatai szerint 2015-ben 1445 Lyme-kóros esetet regisztráltak. A kullancs okozta vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladást is tartalmazó encephalitis esetszám pedig 106 volt.
A WHO 2011-ben kiadott átfogó jelentése szerint a kullancs-encephalitis megbetegedések száma egyrészt a klímaváltozás, másrészt a kültéri szabadidős tevékenységek népszerűsége okán egész Európában növekszik. A WHO szerint a betegség évről évre fokozódó problémát jelenthet a kontinensen, hiszen már olyan helyekről – Németország egyes régióiból, Svájcból, Litvániából, a skandináv országokból és Oroszországból – is érkeznek bejelentések, ahol korábban a betegség nem volt jelen. Németországban és Svájcban 1993-2006 között 200%-kal nőtt a megbetegedések száma, de Lengyelországban is mintegy 60%-os emelkedést tapasztaltak a szakemberek. A vöröshasú vagy közönséges kullancs által terjesztett kullancs-encephalitis a Lyme-kór mellett a másik legsúlyosabb, ízeltlábú terjesztette betegség hazánkban. Európában a betegség előfordulása az életkorral nő, a legtöbb esetet idősebb korban jelentik és a bejelentett esetek számából az is kiderül, hogy férfiaknál magasabb a betegség előfordulási aránya.
A szülőknek különösen fontos megjegyezniük, hogy a kullancs-encephalitis tünetei gyermekkorban gyakran nem egyértelműek, emiatt a betegség nehezebben ismerhető fel.
A kullancs nem válogat!
A kullancsok parazita életmódot folytató nagyméretű atkák, amelyek az ember, a szárazföldi emlősök, a madarak és a hüllők vérével táplálkoznak. Világszerte több mint 800 fajt ismernek, hazánkban közülük 20-30 kullancsfaj előfordulásáról tudunk.
A kullanccsal terjesztett vírusfertőzés veszélye szinte egész Európában fennáll; Magyarország a környező országokkal együtt közepesen fertőzött országnak számít.
Észak-Magyarország, Nyugat-Magyarország, a Duna menti térségek és a Balatoni régió számít nagy kockázatú területnek, míg fertőzött megyéink Sopron, Zala, Somogy, Vas, Heves, Borsod és Nógrád megye.
A kullancsok kedvelik a lombhullató erdőket, tisztásokat, a dús aljnövényzetű erdőket, a nádasok, a rétek, a mezőgazdasági területek térségét, de a városi parkokban, a kertes házak udvarán és kertjeiben, a gondozott sportpályákon, a sétányokon is előfordulhatnak. Megjelenésükre különösen számítani kell minden olyan helyen, ahol háziállatok vagy fogságban tartott vadállatok élnek – hangsúlyozta Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője.
Hanga Zoltán hozzátette: az enyhe, csapadékos időjárás – mint amilyen az elmúlt tél is volt – optimális körülményeket teremt a kullancsok átteleléséhez és szaporodásához.
A Lyme-kór és tünetei
A kullancs által terjesztett másik betegség a Lyme-kór, amelynek lappangási ideje változó. Legelső tünete a csípés körül megjelenő, általában ovális alakú bőrpír (Lyme-folt). A Lyme-kór megelőzése csak a kullancscsípés elkerülésével lehetséges, védőoltással elérhető immunizálás egyelőre nem létezik. A kezelés általános módja bizonyos antibiotikumok alkalmazása, melynek elmaradása életre szóló krónikus állapotot és változatos tüneteket – ízületi problémák, szív- és érrendszeri érintettség – eredményezhet.
Tények és tévhitek
A mai napig számos tévhit él a köztudatban a kullancsokkal és a kullancscsípés kezelésével kapcsolatban. Jegyezze meg az alábbiakat!
– Nem riasztja el a cigarettafüst és az étel, ital szaga! A közhiedelemmel ellentétben ugyancsak hatástalan a kullancs ellen ? preventív céllal ? fogyasztott B6 vitamin, alkohol és fokhagyma is.
– Nem szabad bekenni! Az olajos, vazelines házi kezelés hatására visszaöklendezi a sebbe a sok kórokozót tartalmazó félig megemésztett vért.
– Nem szabad piszkálni! A kullancs eltávolítására a legjobb a kifejezetten erre a célra fejlesztett kullancscsipesz. Gyufával, varrótűvel, szemöldökcsipesszel csak kárt okozhat.
– Nem fákon él, és nem tud ugrani! Nem is tudna felmászni a fára, és általában egy méternél nem is jut magasabbra.
– Nem csak az erdőben él! A kullancs élőhelye a dús aljnövényzet és a magas páratartalmú környezet, azaz nemcsak az erdőben, de a parkokban, a játszótereken és akár a gondozott kertekben is előfordul.
– Nem baj, ha eltávolítás közben beszakad a feje! A maradvány (ami egyébként az állkapcsa) néhány napon belül magától kilökődik. Ha nem, akkor is el kell távolítani, mert fertőzést nem, de gyulladást okozhat.
– Tilos összenyomni a kullancsot! Ez exponenciálisan növeli a fertőződés kockázatát.
– Terhesség előtt nem szabad kockáztatni! A terhesség alatti kullancs-encephalitis-fertőzés veszélyes mind az anyára, mind pedig a magzatra. A terhesség alatti Lyme-fertőzés is veszélyes lehet: összefüggésbe hozták magzati fejlődési rendellenességgel, koraszüléssel, magzati halállal
Forrás: www.kullancsveszely.hu