2016. március 13-án, vasárnap került megrendezésre a balmazújvárosi Sziki-horgásztavon a III. Balmaz-Masters Horgászverseny. Reggel közepes erősségű, észak-keleti szél fogadta a horgászokat, a kissé télies időjárás nem riasztott el senkit, 10 órakor, dudaszóra kezdetét vette a peca.
A versenypálya adottsága miatt, 26 fő foglalt helyet a parton, három szektorra osztva: egy tíz fős, és két nyolc fős. Az első halak rakósboton jelentkeztek, de később a matchbot bizonyult a legjobb módszernek. A meghorgászott távok különbözőek voltak, a második órában a 20 méteres dobás távolság elegendő volt dévérek fogására, azonban a verseny felétől a hosszabb, 30-35 méteres táv nagyobb kárászokat és pontyot is adott.
Szereléket tekintve, az úszóméretek 10 és 20 gramm között voltak, a horog méret is változó volt, 22-es mérettől 12-esig. Csaliknál szóba jöhetett a tűzőszúnyoglárva, pinki, csonti, giliszta és kukorica. Az etetőszúnyoglárva nagy előnyt adhatott. A fogások nagy részét dévérkeszeg és kárász tette ki, de ponty is került a haltartóba. Egy halfajta volt kitiltva a versenyről, a tokhal.
Kiélezett küzdelemben lehetett részük, a négy órás verseny minden percében jelen kellett lenni ahhoz hogy a legjobbat lehessen kihozni ebből a horgászatból ezt Szoták Róbertnek sikerült a legszebben megvalósítania, ezzel kiérdemelve az összetett első helyet és a vándorserleget. A képzeletbeli dobogó második fokára Pinczés István állhatott fel, a harmadik helyet Radácsi Kristóf szerezte meg.
A versenyről készült összes képet a Tiszavirág HE facebook megtekinthetitek
(https://www.facebook.com/tiszavirag.horgaszegyesulet)