Hivatalos országos feeder verseny szabályzat 2016 április 1-től

mohosz feeder verseny szabalyzat 2016

RENDEZÉS, SZERVEZÉS, RÉSZTVEVŐK: A nemzeti (országos) horgász bajnokságokat a Magyar Országos Horgász Szövetség (a továbbiakban: MOHOSZ) megbízásából a MOHOSZ Országos Verseny-horgász Bizottsága (a továbbiakban: OVHB) írja ki, s a MOHOSZ illetve tagszervezetei vagy az azokhoz tartozó horgász egyesületek rendezik meg. A MOHOSZ a Nemzeti Sportszövetség tagja, az országos illetve magyar bajnokság elnevezést csak az általa szervezett versenyek viselhetik. A rendező szervezet hivatalosan felelős az adott versenyért, a versenykiírás maradéktalan betartásáért, s köteles egy előzetes programot valamint költségvetést 2 hónappal a bajnokság előtt az OVHB rendelkezésére bocsátani. A versenykiírástól eltérni nem lehet.

2. Az országos bajnokságokon (mind az egyéni, mind a klubcsapat valamint az országos csapatbajnokságokon) való részvételnek feltétele, hogy a versenyző, a MOHOSZ valamely tagszervezetéhez tartozó horgászegyesület tagja legyen, magyar állampolgársággal és magyar lakcím kártyával, valamint előírt módon érvényes horgászengedéllyel, és SIR kártyával rendelkezzen. Az országos bajnokságokon való részvételre csakis az érvényes engedélyek megléte és a nevezési díj befizetése esetén van lehetőség. A nevezési díj a versenyen való indulás joga.

A világ- és Európa-bajnokságokon való indulás feltételeit a Nemzetközi Sporthorgász Szövetség (CIPS) és nemzetközi szövetségeinek (FIPS) szabályzatai illetve a jelen szabályzat határozzák meg.
A versenyzők kötelesek betartani a Nemzetközi Doppingellenes Bizottság (WADA) és a CIPS Doppingellenes Bizottság szabályzatában előirt rendelkezéseket.

3. A hivatalos országos feeder szabályzat szerint rendezett Nemzeti Feeder Bajnokságok:
– Országos Egyéni Feeder Bajnokság
– Feeder Klubcsapat Bajnokság (melynek lebonyolitásával kapcsolatos részleteket, lásd csapattagok létszáma, fordulók száma a Klubcsapat Bajnokság mindenkori kiírása tartalmazza, minden egyéb vonatkozásban jelen szabályzat pontjai a mérvadók)

4. Az Országos Feeder Bajnokság lebonyolításának rendje:

Nyílt nevezéses verseny. Amennyiben a nevezők száma jelentősen meghaladja az e szabályzatban a döntő megrendezésére előírt maximum 100 fős létszámot, akkor több csoportban kell az alapszakaszt lebonyolítani. Az alapszakasz versenyeit legalább három fordulóban kell megrendezni.

4.1. A bajnokság döntőjét 3 fordulóban, három egymás utáni napon, azonos helyszínen kell lebonyolítani, minimum 10 és maximum 20 fős szektorokban.

4.2. A válogatott keretek és a válogatott csapat:
A tárgyévet követő 10 fős felnőtt feeder válogatott keretet a MOHOSZ Feeder Ranglista rendszere szerint kialakult pont táblázat tárgyévi első 10 helyezettje alkotja.
Amennyiben valamely válogatott kerettag e jogáról lemond, akkor automatikusan a ranglista soron következő helyezettje lép a helyébe.
A válogatott kerettagok kötelességeit és jogait a válogatott kerettagok Etikai Szabályzata tartalmazza, annak betartása kötelező. Ennek megsértése esetén a szankciókról az OVHB Etikai Bizottságának javaslata alapján az OVHB dönt.
A Világbajnokságon induló válogatott csapat tagjait a szövetségi kapitány választja ki és az OVHB hagyja jóvá, mégpedig oly módon, hogy a tárgyévi MOHOSZ Feeder Ranglista első 3 helyezettje mindenképp tagja a következő évi induló csapatnak, a további három főt pedig a kapitány szabadon választhatja ki a válogatott kerettagok közül. A Világbajnokságon és esetleges egyéb nemzetközi bajnokságon induló csapatok tagjaira az évértékelő OVHB- ülésen tesz javaslatot a szövetségi kapitány.
Amennyiben az így kialakult válogatott csapat tagjai közül egy versenyző valamely ok miatt nem tud az illető nemzetközi versenyen indulni, helyette a szövetségi kapitány joga újabb versenyzőt
kijelölni a válogatott keretből. Amennyiben a válogatott keret tagjai közül már nincs lehetőség újabb versenyző kijelölésére, a bajnokság alapján a szövetségi kapitány újabb versenyzőt is
megjelölhet a csapat tagjának. Különlegesen indokolt vis maior esetben, amennyiben a válogatott keret egy tagja önhibáján kívül nem tud részt venni egy esetlegesen kiírt válogató versenyen, a szövetségi kapitány javaslata alapján az OVHB joga, hogy lehetőséget adjon a versenyző csapatba kerülésére.
A nemzetközi bajnokságon induló kezdőcsapatot és a tartalékot a szövetségi kapitány a nemzetközi bajnokság hivatalos edzését megelőzően jelöli ki. Ettől csak az OVHB külön felhatalmazásával lehet eltérni.

5. A versenyeket folyókon, csatornákon vagy állóvizeken kell megrendezni; a vízterületnek egész szélességében horgászhatónak kell lenni, a víz mélységének lehetőleg a pálya egész hosszában azonosnak, s legalább 1,50 méternyinek kell lennie. A versenypálya szélessége minimum 40 méter. A versenypálya partja lehetőleg legyen egyenes vonalú, a kialakítható horgászhelyek egyenértékűek, lehetőleg azonos feltételeket biztosítók és a lehetőség szerint megszakítás nélkül kövessék egymást. A versenyzők közötti növényzet magassága lehetőség szerint ne halad-ja meg az 1 métert.

6. A kijelölt versenypályát elektromos légvezeték csak úgy keresztezheti, hogy azt versenyző legfeljebb 25 m-re közelíthesse meg. Ezt elkerítéssel és figyelmeztető táblákkal is biztosítani kell. A pálya sem a versenyzők, sem a nézők számára nem jelenthet veszélyforrást.

7. A kijelölt versenypályát ? amennyiben azon országos bajnokságot három éven belül nem rendeztek – az OVHB legalább két tagjának előzetesen meg kell tekintenie. A szemle eredményét a versenykiírásnak tartalmaznia kell.

8. A versenypályát az országos bajnokságokon oly módon kell kijelölni, a döntőkben pedig kötelezően kitűzni, hogy a rajthelyek legalább 12 m, de legfeljebb 30 m szélesek legyenek. A rajthelyeket a part vonalától mért legalább 10 m távolságban kötélkordonnal vagy egyéb módon kell a nézőktől elválasztani.

9. Az országos bajnokságokon való részvételre csak a nevezési díj befizetése esetén van lehetőség. A nevezési díj a versenyen való indulás joga. A nevezési díjból az OVHB által meghatározott összeget az országos szövetségnek utalják át a rendezők. Az országos bajnokságok nevezési díjai tartalmazzák a kötelező edzés-nap és a versenynapok napi horgászjegy árát is.

10. Az országos bajnokságokat lehetőleg a következő időpontokban kell megrendezni: Országos Egyéni Feeder Bajnokság: május 15. és szeptember 30. között. Ettől eltérni legfeljebb indokolt esetben, az OVHB döntése alapján lehetséges. A bajnokságok időpontját minden esetben az OVHB versenykiírása határozza meg.
A bajnokságok időpontját és helyszínét legkésőbb a MOHOSZ által kiadott lap, a Magyar Horgásznak legkésőbb az adott évi márciusi számában kell nyilvánosságra hozni. A kiírásokat ugyanabban az időben az OVHB honlapján is közre kell adni. Az Országos Versenyhorgász Bizottság hivatalos lapja a Magyar Horgász, az ott megjelenő közleményeket kell egyedüli hivatalos információként elfogadni. A bizottság www.mohosz.hu weboldalán a versenyek lebonyolításával, eredményeivel kapcsolatos hivatalos információkat jelenteti meg. A nevezési határidőt a versenykiírás határozza meg, ezután csak az OVHB egyedi elbírálása alapján, kivételesen indokolt esetben fogadható el nevezés. A bajnokságokon helyszíni nevezés
nincs. A versenykiírást egyedül az OVHB jogosult módosítani.
Aki a versenykiírásokban meghatározott regisztrációs határidőre nem érkezik meg, vagy a regisztráción nem jelenik meg, nem indulhat a versenyen, a további szankciókat az OVHB hozza meg. Aki a versenyzést a verseny befejezése előtt (az önhibáján kívüli eseteket pl. sérülés, stb. kivéve) abbahagyja, az OVHB döntésétől függően, de legalább egy évig semmilyen országos bajnokságon nem indulhat el.
Amennyiben az időjárási körülmények vagy más vis-major lehetetlenné teszi egy forduló megrendezését, az adott fordulót legkésőbb négy héten belül változatlan helyszínnel és változatlan feltételekkel meg kell ismételni. Amennyiben a megismételt fordulón elfogadhatóan, írásban igazolt indok nélkül távol marad egy versenyző, ugyanolyan elbírálás alá esik, mintha az eredeti
fordulóban nem vett volna részt

II. TECHNIKAI TÁJÉKOZTATÓ, SORSOLÁS: A húzási sorrendet sorsolással kell meghatározni. Ehhez a húzáshoz ABC sorrendben kell szólítani a részvevőket. A húzási sorrend megállapítása után az egyes versenyzők részére a szektorok sorsolását kell megtartani.

11. A sorsolást az OVHB elnöke vagy megbízásából az OVHB képviselője irányítja. Egyéni bajnokságokon, versenyeken a húzást a versenyzők saját kezűleg végzik.

12. A rajthelyekre történő sorsolást a versenypályán kell megtartani, legalább 120 perccel a verseny megkezdése előtt. Minden fordulóra valamennyi versenyző számára sorsolással szektort kell húzni. Fordulónként az újabb sorsolást az előzőhöz képest fordított sorrendben kell elvégezni..

13. A rajthelyek sorsolása lehetőség szerint előre elkészített automatikus sorsolási rács alapján történik mindegyik fordulóban. A sorsolási rácsot az OVHB bocsátja rendelkezésre. Az első forduló sorsolása, amely az első technikai értekezleten meghatározott húzási sorrendben történik, automatikusan megállapítja valamennyi horgász beosztását az összes szektorban és meghatározza, természetesen a szektorsorsolás után, a versenyzők helyét a második fordulóban. A sorsolási rács a résztvevők számához igazodik.
Amennyiben valamely, vis major ok miatt nem áll rendelkezésre sorsolási rács, a hagyományos módon történő sorsolásnál a szélső helyek, de legalább az abszolút szélső helyek tekintetében kiemelt sorsolást kell alkalmazni. Ez szélenként kettő versenyzőt jelent. A sorsolásoknál az előző
fordulók szélső helyeit húzók húznak először, a szélső helyek sorsolási számait ekkor ki kell venni, majd a húzás után visszatenni.
14. Folyó vizeken az 1. számú rajthelyet a pálya vízfolyás szerinti alsó részén kell kitűzni, a rajthelyek szektor- és sorszámai a folyásiránnyal ellenkező irányban növekvők, állóvizeken az 1.számú helyet a baloldalon kell kitűzni, s a rajthelyek a vízzel szemben állva balról-jobbra emelkednek.

15. Ha a rendező a versenyzők részére rajtszámokat biztosít, azon az OVHB előzetes egyetértése nélkül reklám nem helyezhető el.
Amennyiben reklámot kívánnak elhelyezni a versenyzők rajtszámain, az OVHB és a rendező szövetség vagy egyesület joga a szponzor felkérése, illetve a vele való tárgyalás.

16. Az egyes fordulók időtartama 5 óra.

17. Ha a verseny vagy forduló valamilyen körülmény miatt félbe marad, akkor azt két órát meghaladó horgászat esetén szabályos fordulóként vagy versenyként kell értékelni. Egyéb esetekben meg kell ismételni a fordulót vagy a versenyt. Vihar esetén a rendezők hangjelzésé-re a versenyt azonnal félbe kell szakítani, s a versenyzőket biztos helyre kell juttatni. Amennyiben a légköri viszonyok megjavulnak, hangjelzés után a versenyzők visszatérhetnek horgászhelyeikre s 5 perc múlva egy újabb hangjelzésre folytathatják a fordulót. A fordulót le lehet rövidíteni, ha a program nem teszi lehetővé a teljes 5 óra versenyidő betartását. Ahhoz, hogy egy forduló érvényes legyen, legalább 2 órányi időtartamúnak kell lennie.

18. A verseny megszakításáról a versenybíróság elnöke a szervező szövetség vagy egyesület főszervezőjének és a versenybíróság tagjainak meghallgatása után dönt. Ilyen esetben a jelzés gyorsütemű, szaggatott hangjelzés.

III. A VERSENY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEI:

19. A versenyeken a nevezetes időpontokat hangjelzéssel kell a résztvevők tudtára adni. A jelzés folyamatos, ideje maximum 3-4 mp, jelzésnek a hangjelzés kezdete tekintendő.

20. Minden szektorra egy szektorbírót s egy etetőanyag-ellenőrt kell kinevezni. A szektorbíró kíséri figyelemmel az adott versenyzők horgászatát, ellenőrzi a szabályok betartását. Kötelessége a versenyzőket figyelmeztetni az észlelt szabálytalanságokra, az ismétlődő vagy súlyos szabálytalanságról értesíteni a versenybíróságot. Az etetőanyag ellenőr beosztásos edénnyel és/vagy mérleggel ellenőrzi a minden adalékot (beleértve földet, agyagot stb.) tartalmazó, kész, laza, nedves etetőanyag mennyiségét, a csali összmennyiségét és kiveteti a megengedettnél több etetőanyagot és csalit.

21. Az első jelzés a felkészülés idő kezdetét jelzi. Az országos bajnokságokat lehetőleg 10.00 órakor kell elkezdeni. Az egyes fordulók előtti felkészülési idő 90 perc.

21.1. A verseny helyszínére való megérkezéskor a rajtszámmal ellátott versenyző felszerelését a számára kisorsolt rajthelyre teszi, de az első jelzés előtt a rajthelyre való belépés, illetve a felszerelés összeállítása tilos. Semmilyen felszerelés elkészítése nem történhet meg a versenyhelyre belépésre jogot adó hangjelzés elhangzása előtt. Az előkészületek során a versenyzők semmilyen segítséget nem fogadhatnak el szektoron belül, csak a vonalon kívül. A csalilimit ellenőrzése után tilos bármilyen felszerelés átadása a versenyzőnek, kivéve a bottörés esetét, amikor valamely eltört bot helyett egy másik bot vagy a bot egy eleme a versenybíró közvetítésével a versenyzőnek átadható.
A versenybíró segíthet a versenyzőnek e botelem kicsomagolásában is.

21.2 Az etetőanyag és csali ellenőrzésnek lehetőleg a fordulót megelőző órában kell megtörténni. Eddig az időpontig a rajthelyen kívül is készíthető az etetőanyag illetve a csali, akár a versenyző, akár egy harmadik személy által. Az ellenőrzés megtörténte után szigorúan tilos bármilyen etetőanyag illetve csali bevitele, ennek megszegése azonnali kizárást von maga után.

21.3. A verseny egyes fázisait hangjelzővel kell jelezni. Az egyes jelzéseknek rövidnek kell lenni, de mindig a jelzés kezdete a mérvadó. Az első jelzés elhangzása után, a felkészülési idő alatt a versenyző felszereléseit, etetőanyagait előkészítheti, a vizet bemérheti, haltartóját a vízbe helyezheti, de ehhez semmilyen segítséget nem vehet igénybe. A keverőedények mosása a rajthelyeken nem megengedett. A második jelzés (1:05 órával a verseny megkezdése előtt) elhangzása jelzi, hogy 5 perc van hátra az ellenőrzésig. Az ellenőrzést a verseny kezdete előtt 1:00 órával kell megkezdeni, a szektor bármely pontján, de lehetőség szerint a szektor 1-es rajthelyen. Az ellenőrzés megkezdéséig valamennyi etetőanyagnak és csalinak készen kell lennie. Az ellenőrzés megtörténte után az etetőanyag szitálása (szitával, szákkal, merítőhálóval vagy bármilyen más módon) illetve elektromos keverővel tilos.

22. Az etetőanyag és csali összetételének kizárólag természetes eredetű anyagokból kell állnia, semmilyen fémes eredetű anyag, valamint bojli, paszta, pellet vagy gyurma illetve műcsali nem használható. Valamennyi feeder bajnokságban egy fordulóban maximum 12 l etetőanyag (bekevert, áttört, kész, nedves állapotban, beleértve földet, agyagot, kukoricát, magokat, és minden egyéb, a vízi környezetre és a növényzetre ártalmatlan, nem mérgező összetevőt) és 2,5 l csali használható fel, ez utóbbi maximum 0,5 l apró szúnyoglárvát tartalmazhat. Ezen a mennyiségen felül a horogra szánt tűző szúnyogot a FiPS által hivatalosan elfogadott tűző szúnyog limitáló edényben kell az ellenőrzésre bemutatni. Az OVHB az egyes versenyekre a helyszínektől függően konkrétan is megállapítja (az előbbiekben meghatározottaktól eltérően is) a felhasználható etetőanyag- és csali mennyiségét, de csak a fenti maximum további korlátozásával. Ezt a kiírásnak tartalmaznia kell, ettől eltérni nem lehet. Mind az edzések, mind pedig az egyes versenyfordulók befejeztével tilos a fel nem használt etetőanyagot vízbe dobni. A versenyző köteles rajthelyén a hulladékot összegyűjteni és elszállítani.
A versenyzőnek az ellenőrzés során az etetőanyagot beosztásos mérőedényben kell bemutatni, a csalikat pedig „hivatalos mérődobozokban”. Valamennyi versenyzőnek rendelkeznie kell e mérőedényekkel és a „hivatalos mérődobozokkal. Amennyiben egy versenyzőnek nincs hivatalos mérőedénye, egy helyezési ponttal nagyobb helyezési számot kap a fordulóban tényleges elért eredményénél. Permetezőspray használata a limit ellenőrzés után is megengedett.

23. Rajthelyén belül a versenyző bárhol elhelyezkedhet. Tilos a semleges zónába etetni és ott horgászni. Tilos a víz felszínén úszó etetőanyagok használata.

24. A felkészülési idő alatt a dobástáv gyakorlásához vagy mélységméréshez kizárólag horog nélküli ólmos szerelék használható, a feederkosár mindennemű használata tilos az etetés kezdetét jelző dudaszóig. A harmadik jelzés (10 perccel a verseny kezdete előtt) a nehézetetés megkezdését jelenti. Az ezt követő 10 percben kizárólag horog nélküli, a versenyen is engedélyezett méretű és formájú kosárral és a megengedett módon szerelt szerelék használható alapozó etetés céljából.

25. A negyedik jelzés a verseny kezdetét jelzi. Az alapozó időszak valamint verseny ideje alatt etetni kizárólag feederkosárral szabad, a kézzel történő etetés valamint minden segédeszköz, csúzli, parittya, rakéta stb. használata egyaránt tilos.

26. A megengedett legnagyobb feederkosár mérete 7 x 5 cm. Olyan kosár, melynek bármely paramétere meghaladja a megengedett maximumot, nem használható. Az alapozó etetés valamint a verseny során kizárólag az úgynevezett ?open-ended? tehát alul-felűl nyitott feeder kosár használható. Minden ettől eltérő formájú kosár (csepp, lapos, method, bordás, stb?) használata tilos.

27. A feederkosárnak vagy az azt rögzítő bármilyen eszköznek a főzsinór teljes hosszában szabadon kell csúsznia, semmilyen fix szerelék vagy egy adott korlátozó pontig csúszó szerelék sem használható. A method-feeder technika használata tilos, tehát az etetőanyagot vagy földet, tartalmazó kosáron nem futhat keresztül a főzsinór. A feeder kosár illetve ólom a főzsinórra csak oldalról rögzíthető és kizárólag szabadon csúszó módon. A horog előke kosáron történő átfűzése, ahhoz való csomózása, vagy etetőanyagba tömése semmilyen módon nem megengedett. Az alábbi ábrán látható egy megengedett szerelék verzió:

szabfeederszerelek

28. A megengedett legnagyobb horogméret a 10-es, melynek öble nem lehet szélesebb 7mm-nél. Ennél nagyobb horog semmilyen esetben sem használható. A horogelőke minimális hossza 50cm, és ez a hossz a zsinórhoz hajtott kosár aljától mérendő.

29. A versenyző csak fenekező felszereléssel horgászhat, egy darab egyágú horoggal. A versenyzőnek korlátlan számú botja lehet előkészítve, de egyszerre csak eggyel horgászhat. Az előkészített botok nem lehetnek előre felcsalizva, a kosarak pedig nem lehetnek előre etetőanyaggal töltve. Halfogás esetén csak akkor dobhat be a másik bottal, ha a megfogott hal már a haltartóba került. Tilos az úszózás, a pergetés, a műlegyek használata, az ólmozott úszó, az oldalt szerelt előke, kanalak, élő vagy élettelen csalihal, ikra használata. A horogra tűzött csalik csak feltűzve használhatók, tilos a csali ragasztása, egybeolvasztása. Abban az esetben, ha egy zsűritag a 26., a 27., a 28. a 29, vagy a 30. ponttal kapcsolatos szabálytalanságot tapasztal vagy figyelmét ezzel kapcsolatos szabálytalanságra hívják fel, jogában áll a szereléket vagy bothosszat azonnal megvizsgálni illetve megmérni anélkül, hogy megvárná a forduló végét. Ebben az esetben a versenyzőnek tilos a szereléket módosítania (feederkosár rögzítésének feloldása, előke elszakítása, stb.). Mind az ellenőrzés megtagadása mind pedig a szerelék módosítása esetén a zsűri elbírálására van szükség, szabálytalanság esetén a zsűri a versenyzőt kizárja.
Tilos a halradar használata. A verseny alatt a mobiltelefon, a walkie-talkie és a fejhallgató használata tilos.

30. A botok maximális hossza: 4,5m

31. A fogás akkor is érvényes, ha a horog nem a hal szájába akadt, de tilos a jellegzetes „gereblyézés”. Amennyiben a szervezők faj- vagy méretkorlátozást írnak elő, ezt lehetőleg a versenykiírásban, de legkésőbb az első technikai értekezleten kell közölni és valamennyi versenyzőnek be kell tartani.

32. A merítőszák használata megengedett, de a szákolást csak a versenyző végezheti segítség nélkül és csak a partról.

33. A versenyzők legfeljebb 1 méter széles és 1 méter hosszú stéget használhatnak, ezt úgy helyezhetik el, hogy az a víz fölé nem nyúlhat be (szükség esetén a versenybíróság úgy dönthet, hogy a stég egy kisebb része a vízben állhat). A kiegészítő stégeket a főstéggel egy sorban kell elhelyezni, s azokon csak a felszerelést szabad tartani.

34. A versenyzők horgászat közben nem állhatnak a vízben és lábuk a ládájukon ülve sem érhet a vízbe (kivételt képez a változó vízszintmagasságú pálya, de a verseny kezdetekor ebben az esetben is e szabály vonatkozik).

35. A versenyzők rajthelyüket nem hagyhatják el. Amennyiben ez mégis elkerülhetetlen, kötelesek azt előzetesen a verseny- vagy szektorbírónak bejelenteni, Visszatérésükkor semmit nem vihetnek rajthelyükre.

36. A rajthelyekre a versenyzőn kívül csak szektorbírók léphetnek be.

37. Kizárólag az OVHB-nél előzetesen akkreditált fotóriportereknek, film-, vagy TV operatőröknek van joguk ? és csakis fényképezés céljából ? belépni a semleges zónába, de csak a főrendező és a versenyzők együttes hozzájárulásával, oly módon, hogy a versenyző elhelyezkedési vonalának képzeletbeli meghosszabbítását csak 2 méterre közelítheti meg.

38. A versenyzők kötelesek halaik élve tartásáról gondoskodni, ezért kerek haltartóként legalább 40 cm átmérőjű, szögletes haltartó esetében legalább 50 cm átlójú és 3 méter hosszú, aprólyukú (varsa) szákot (micromesh) kell használniuk. A haltartót a lehetséges legnagyobb hosszában kell a vízbe helyezni. A halakat kíméletesen kell a horogról leakasztani. Tilos a szándékos un. rázás. A halak bármilyen megcsonkítását szankcionálni kell.

39. Tilos horgászni és csalit bedobni mind a vízfolyással megegyező, mind azzal ellentétes irányban lévő semleges zónába; a saját ringet elhagyó, szomszéd ringben vagy semleges zónában fárasztott halak az eredménybe beszámítanak, kivéve, ha a két versenyző zsinórja összeakadt. Ebben az esetben a kifogott halat azonnal vissza kell helyezni a vízbe. Ennek be nem tartása illetve a kétséges halnak a haltartóba való helyezése azt vonja maga után, hogy a haltartószák legnagyobb halát (halait) külön meg kell mérni, súlyukat feljegyezni a mérlegelési lapra. A zsűri joga, hogy az így fogott halnak az eredménybe való beszámításáról vagy figyelmen kívül hagyásáról döntést hozzon.

40. Az ötödik jelzés arról tájékoztat, hogy már csak 5 perc van a verseny idejéből.

41. A hatodik jelzés a verseny végét jelzi, amikor a horgászkészséget azonnal ki kell emelni a vízből. Csak e jelzés megszólalásáig kifogott hal kerülhet értékelésre. Kifogottnak tehát az a hal tekinthető, amely a jelzés megkezdésekor már a partvonalon belülre került.

42. A mérlegelést legalább 3 főből álló mérlegelő bizottságnak kell végezni. A bizottság egyik tagja a szektorbíró. Az egyik bizottsági tag a mérlegelési jegyzőkönyvet vezeti. A mérlegelésig a halakat a versenyzőnek a vízben kell tartani és a haltartó szákban kell hoznia a mérlegeléshez. Amennyiben a szektor mérlegelése közben valamely technikai hiba vagy kifogás következik be, a szektort újra kell mérlegelni.

43. Mérlegeléskor ?a 39. pontban említettek kivételével – kizárólag a zsákmány összsúlyát állapítják meg, ettől még kívánságra sem lehet eltérni. Az eredményt grammokban kifejezve, a mérleg pontosságának megfelelően kell feljegyezni.

44. A versenyzőnek a mérlegeléskor jelen kell lennie, a versenydokumentumot aláírásával kell igazolnia, s a szektor mérlegelésének befejezéséig a saját bokszán belül kell tartózkodnia. A halakat a szektor mérlegelésének befejezéséig a vízben, haltartó szákban kell megtartania, majd a szektorbíró jelzésére kell óvatosan visszahelyezni a vízbe, és szabadon kell őket bocsátani (kivéve a szervezők által meghatározott eseteket). A horgásznak ellenőriznie kell a mérlegelést, majd a kifogott halak súlyát rögzítő dokumentumot aláírásával igazolnia. A halaknak a vízbe történő visszahelyezését követően a súlyra vonatkozó semminemű reklamáció nem fogadható el.

45. Egy szektorba tartozók fogását csakis ugyanazzal a mérleggel kell és szabad mérni.

IV. SZEKTORBÍRÓK, VERSENYBÍRÓK:

46. Az országos bajnokságokon törekedni kell a versenyzőnkénti versenybíró biztosítására. Szektoronként legalább egy szektorbírót kell állítani. A szektorbírók kötelesek szektorukban tartózkodni és a versenyt figyelemmel kísérni.

47. A versenybírók kötelessége a versenyzőket figyelmeztetni az észlelt szabálytalanságokra. Az ismétlődő vagy súlyos szabálytalanságokról kötelesek a szektorbírót illetve a versenybíróságot értesíteni. A csapatvezető vagy edző a szektorbírónak tehet észrevételt.

48. A versenybíróság (zsűri) minimum 3 maximum 9 tagból áll: Elnöke: az OVHB elnöke (távolléte esetén: megbízottja),
Tagjai: az OVHB jelenlévő tagjai a verseny főrendezője. A technikai értekezleten ismertetni kell azt a helyet, ahol a versenybíróság egy tagja állandóan
elérhető.

49. Reklamációt vagy óvást be lehet jelenteni szóban is, de a verseny befejezését követő egy órán belül írásban is be kell nyújtani. Az értékeléssel kapcsolatban, annak közzététele után 30 percig van helye reklamációnak. Valamennyi benyújtott óvás esetén valamennyi versenyen egységesen
6000 Ft összegű kauciót kell befizetni. Amennyiben az óvást a versenybíróság megalapozottnak találja, a kauciót a reklamáló visszakapja, amennyiben nem, akkor a kaució az OVHB költségvetését illeti. Az óvást csapatversenyeken a csapatvezető, egyéni versenyen a versenyző nyújthatja be.

50. A versenybíróság határozattal intézkedik az óvások elbírálásáról, valamint a bírói bejelentésekről. A versenybíróság határozatai ellen fellebbezésnek helye nincs. Versenyzőt kizárni kizárólag a versenybíróság határozatával lehet. A zsűri határozatait szavazattöbbséggel hozza, szavazategyenlőség esetén a versenybíróság elnökének szavazata dönt.

51. A MOHOSZ érvényben lévő versenyszabályzatának, valamint az OVHB idevonatkozó határozatainak a technikai értekezleten, valamint a versenybíróság tanácskozásain kéznél kell lenni.

V. SZANKCIONÁLÁS:

52. a) Figyelmeztetés a 21.1., 21.3., 22., 23., 24., 25., 26., 27., 28., 31., 32., 33., 34., 36., 38., 39.-
es pont megsértéséért,
b) Kizárás a 21.2., 29., 30., és 35. pont megsértéséért illetve az a) pont-ban felsoroltak ismételt megsértéséért.
c) Kizárandó a versenyből az a versenyző, aki a kiírásban meghatározott időpontig nem regisztráltatta magát.
A kizárt versenyző a szektorban induló versenyzők számánál 1-el nagyobb helyezési számot kap. A szektor többi versenyzője megtartja a versenyben elért helyezési számát. A kizárt versenyző ellen az OVHB minden esetben etikai eljárást indít.
Amennyiben a zsűri bármely tagjának vagy tagjainak javaslatára a zsűri egy versenyzőt szabálysértés miatt figyelmezteti (52. a) pont), a versenybíróság – elbírálása szerint – a versenyzőnek sárga lapot ad, ez három évig érvényben marad. Ezen időtartam alatt újabb szabálytalanság esetén visszaesőként bírálja el az OVHB etikai bizottsága, és ennek megfelelően szankcionálja. A sárga lapot kapott versenyzők névsorát az OVHB tartja nyilván és weboldalán teszi közzé.
A szabálysértésekről az OVHB-t értesíteni kell, amely megteszi a szükséges további intézkedéseket (etikai illetve fegyelmi eljárás). A bizonyíthatóan tudatos szabálysértés súlyosbító körülményként értékelendő. A szabálysértési ügyekben ? szükség esetén az etikai bizottság véleményezése után ? kizárólagos joggal az OVHB dönt, határozatai ellen fellebbezésnek nincs helye.

VI. ÉRTÉKELÉS:

53. A versenyeken fordulónkénti rangsorolt értékelést kell készíteni. Az egy szektoron belül azonos fogási eredményt elérők olyan helyezési számot kapnak, amely az így elérhető helyek átlagával egyenlő.
A nullázó versenyzők valamennyien a szektorban helyezési szám nélkül maradt helyezések átlagával azonos helyezési számot kapnak. (Példa: 24 fős szektorban 12 helyezett mellett 12 nullázó, ez utóbbiak mindegyike (13+24):2= 18,5 helyezési számot kap. Egyetlen nullázó vagy a fordulóban részt nem vevő, hiányzó versenyző a szektor legmagasabb rajtszámának megfelelő helyezési számot kap.

54. Az egyéni versenyek értékelésekor a legkisebb helyezési számmal rendelkező versenyző a győztes. Azonos helyezési szám esetén az összességében fogott halak nagyobb súlya dönt. Ismételt egyenlőség esetén egy fordulóban elért legnagyobb súly dönt (például két versenyző fogása fordulónként: 6+4=10 kg, illetve 3+7=10 kg, nyertes az, aki a 7 kg-os eredményt érte el). További egyenlőség esetén a fordulók összesített rajthelyszámának nagyobb összegével rendelkező a győztes.

55. Az értékelés összeállítását az OVHB elnökének vagy megbízott képviselőjének jelenlétében kell végezni, aki egyúttal a főrendezővel együtt hitelesíti az eredményt. Aláírása nélkül az eredmény nem véglegesíthető. Az első három helyezett arany-ezüst- bronzérmet kap. Eltérő megállapodás híján valamennyi bajnokság eredménylistáját az OVHB megbízottja készíti; a szervezőnek vállalnia kell az e munkát végző tartózkodási költségeit.Az érmeket minden esetben az OVHB biztosítja, s azokat az OVHB jelenlévő képviselője adja át. A szervezők egyéb díjakat is adhatnak.

VII. HIVATALOS EDZÉS, VERSENYDOKUMENTUM:

56. A versenypályán a bajnokságot megelőző 3 napban naponta 10.00 órától biztosítani kell az edzési lehetőséget. Közvetlenül a versenyt megelőző napon, az edzésen való részvétel és különösképpen az etetés kötelező! Ha bármely versenyző a hivatalos kötelező edzéstől indokolt és igazolt módon távol marad, akkor köteles gondoskodni a helyettesítéséről, illetve a tréninghelyén történő etetésről, ennek hiányában elveszti a versenyen történő indulás jogát. Az utolsó edzésnapon az edzést maximum 15.00 óráig lehet folytatni, ettől csak az OVHB döntése alapján lehet eltérni.

57. A versenyek két legfontosabb dokumentuma a versenykiírás és a jegyzőkönyv (versenyértékelés). A jegyzőkönyv két része a mérlegelési irat és az eredményösszesítés.

58. A versenyszabályok módosítására csak két versenyidőszak közötti időben kerülhet sor. Az országos versenyszabályzatnak lehetőség szerint a FIPSed hivatalos szabályzatával kell mindenkor összhangban lennie.

59. A jelen szabályzatban nem érintett kérdésekben az OVHB állásfoglalásai a mérvadók.

60. A jelen szabályzat 2016. április 1-i hatállyal lép érvénybe.

 

Kozári Miklós
az Országos Versenyhorgász Bizottság
vezetője

A jelen versenyszabályzatot a MOHOSZ Országos Versenyhorgász Bizottsága 2016. január 14-én fogadta el

forrás: Mohosz.hu

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .