Hajnali kalandok: Pergetés a Tüskeváron

Sokunk által a Tüskevár horgásztó egy a pontyok által intenzíven telepített víz, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy a biológiai egyensúly fenntartása érdekében szükség szerű a ragadozó halak jelenléte is. Így ha sok a nemes és fehérhal kell lennie ragadozónak is a vízben. Az új kezelő Rimaszombati Imre telepített is néhány mázsát, főleg csukákat, amelyekből néhányat a mai hajnalon szerettem volna megfogni. Horgászatom előtt több horgász is jelezte, hogy csontival illetve kukoricával fogtak már nagyobb (4kg körüli) csukákat.

Ismét ködös a reggel - nem szeretem
Ismét ködös a reggel – nem szeretem
hajnali_kalandok_tuskevar_09
Főleg a sekélyebb és keskenyebb részt vallattam.
hajnali_kalandok_tuskevar_08
Gyönyörű.

A mai hajnalon az órám mutatója később ért a kellő időponthoz, így a szokásostól eltérő módon késve indultam a Debrecentől 20 kilométerre lévő Tüskevár tóra. Alapvetően egy sekélyebb pályát készültem pergetni, főleg kanál villantóval, de néhány dobás után és az általam oly kedves villantóm elvesztése után, rá kellett jönnöm, hogy egy jóval a felszínhez közelebbi csalival kell próbálkoznom. Ismét elővettem a Slidert, amely néhány dobás után már halat adott.

A hármas horgokat, ma egyes horogra cseréltem.
A hármas horgokat, ma egyes horogra cseréltem.

hajnali_kalandok_tuskevar_12

hajnali_kalandok_tuskevar_05
Hossza 57 cm.

hajnali_kalandok_tuskevar_04

hajnali_kalandok_tuskevar_03

hajnali_kalandok_tuskevar_11

Sajnos nagyon rövid volt az aznapi pecám, talán egy óra lehetett. Imi is fogott egy csukeszt, illetve aznap egy másik spori fogott több csukeszt és talán süllőt is. Így bátran állíthatom, van értelme elmenni ide is egy jót pergetni.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .