Kora reggel ébresztett a telefon, egy laza mozdulattal kínáltam meg a szundi gombbal, majd bevillant az agyamba, ez az ébresztés most más. Szépen kiosontam az ágyból és már öltöztem is. Így novemberben már hűvösek a hajnalok, nem árt jó rétegesen felöltözni. Amerre járok dér borítja a tájat, nagyon szép, amikor ezeken az apró jégszemcséken a felkelő nap első sugarai megcsillannak.
Ezen a hajnalon a Hajdúszoboszló határában található Téglagyári tavakra érkeztem. Egymás mellett három tó található, az úgynevezett Öreg tó, amelyen azt tapasztaltam, hogy inkább egy sekély vízfelület, helyenként kisebb mélyedésekkel.
Középen található a Pontyos tó, amelyben a neve alapján is a pontyok száma dominál. Legszélén pedig a területnek az úgynevezett Mély tó helyezkedik el. Erre a kis téglalap alakú tóra érkeztem én.
Alapvetően a célhalam a csuka és süllő volt, hiszen korábban már ezekből a fajtákból akadt itt horgomra. Kezdésnek egy kanál került a kapocsba szigorúan wolfram előkén. Telt múlt az idő és az első halam egy kívülről akadt kárász volt.
Néhány perc múlva már a gumi volt a kapocsban és az előke is fluoro-carbonná alakult, amely meghozta a nem várt eredményt. Egy tekintélyes balin kívánta meg csalimat. Néhány perc és fotó után vissza is engedtem.
Aki nem tudná hol van a horgásztó annak segítséget nyújt a lentebb beillesztett google map. Napijegy váltása csak állami jegy megléte mellett lehetséges.
Dobtam még párat, amikor az órámra tekintve azt láttam ideje indulni, hiszen dolgozni menni kell. Összepakoltam, az amúgy is csekély felszerelést és már indultam is. Jó és szép víz a Hajdúszoboszlói Horgász Egyesület által kezelt Téglagyári tóegység. Ajánlom mindenkinek!
Nem tudom ki tette fel ezt az irást,illetve ezt a reklámot a Téglagyári tavakról,de nagyon régi térképet csatolt hozzÁ.Üdv Sanyibá
Kedves sandro21: A térkép a lehető legfrissebb. (google map)