Egy hal általában kevés ahhoz, hogy az ember elkezdjen cikket írni. Viszont van, amikor az az egy úgy betalál, mint amikor elmész valahova és nem is keresed, de az a lány pont rád néz és pont úgy, hogy már tudod mi hiányzott.
Valahogy én is így indultam útnak a Hármashegyi tóra, hogy kicsit mégis hódoljak beteges szenvedélyemnek. Minél kevesebb cuccot igyekeztem pakolni, de az etetéshez szükséges motyó így is megdobta a csomagot. Kiérve azért kissé megnyugodtam, látván az egész jó ?a környékhez viszonyítva kifogástalan- vízszintet, aminek fenntartása nem kis megterhelés a tógazda számára ebben a már megszokottá vált aszályos időjárásban. Bár idén két házi bajnokságon is részt vettem a tavon, előtte több mint tíz éve pecáztam itt utoljára. Mégis beugrott egy hely, ahol elég lassan mélyül a víz, kényelmesen lehet meríteni, de a zsiliphez vezető árok is szóba jöhet.
Rövid cipekedést követően kezdtem el szórni spombbal a Sámsonikert napsütötte dombján érlelt aranysárga szemek tömkelegét az előrelátóan kihelyezett bójasor hozzánk közel eső tagjához. A felszerelés 1db 3,60 m-es feeder bot 80g dobósúllyal és 1db 3.60 m 3 lb-ás pontyozó bot. Szokatlan még ez a feederes mutatvány, nem ehhez vagyok szokva. Két éve még vígan fogdostam Szentannapusztán a tíz kiló fölötti amurokat, pontyokat a hínárrengetegben, ahol ugyanezt a botot legfeljebb vörösszárnyú keszegek termetes példányainak elejtésére használtam. Igaz, a hajszálelőke és a fonott előke megmaradt a kosár alatt.
Majdnem dél van, mire Ottó barátommal bedobálunk, nem tudtunk hamarabb elszakadni a hétköznapoktól, de azért nem szomorkodunk, mert az idő kiváló, igazi utolsó nyári délután, bár a környezetünk jelzi, hogy nemsoká lesz itt sokkal hidegebb is. A szelíden támaszkodó öreg tölgy is színesedik, elvétve hullat körénk terméséből. A túloldalon susogó nyárfaerdő integet a töltés mögül, a víztükör szikrákat szór a szeptemberi napsütésben. Mégsem kerít hatalmába az elmúlás gondolata, jókat nevetünk, felidézünk néhány emlékezetes szentannai történetet és mosolyogva nézzük a cicacsaládot, ahogyan a két kis cirmos az etetőanyagot próbálja kivarázsolni a vödörből, miközben cicamama vigyázó tekintetében hapciznak.
A lengedező szélben ringatózó zsinórom egyszer csak megindul az orsóról, enyhe emeléssel, de határozottan reagálok. Első érzésre kisebb ponty, majd közelebb érve amurnak látszik, az is. Kellemes ötpercnyit fárasztok a finomabb pecával, nagyon élvezem. Jellemzően amuros a forgatókönyv: kirohanás kétszer, háromszor és már a merítőben pihen a hármas forma amur. Készül pár kép és centikben nem mérhető mosollyal, lábszárközépig érő vízben engedem útjára a fáradt harcost.
Örömmel csemegézem jutalom csokimat és megköszönöm Otinak a közreműködést.
Kicsit gyűlnek a felhők, de épp annyira diszkréten, hogy a hátunk mögött nyugodni készülő nap még bíbor színű fátylat borít a túlparti ligetre. Egészen elréved a tekintetem és már látom is, ahogyan rám néz, meseszép.
Denmark Sign
