0
Your Cart

Turista állami horgászjegy (1bot 90nap 2000 forint)

Rengeteg ember van, aki horgászni szeretne és amikor a napijegy váltásra kerülne a sor, sajnos nem tudja ideadni állami jegyét, emiatt nem is állítunk ki neki jegyet. Ekkor következik a „számonkérés -de eddig sem kellett”. -Kellett -ez a szomorú válaszom, csak sehol nem kérték, azonban a NÉBIH rápirított a magántavakra is és ők sem vállalják be a több százezer forintos bírságot egy-egy  napijegyért.

Szerencsére ezt a kellemetlen helyzetet is el lehet kerülni, ha kiváltjátok az állami horgászjegyet jegyet, ehhez szükség van horgászvizsgára vagy kiváltásra kerül egy turista állami jegyet. Az utólag említett jegyet online lehet kitölteni, ebben a rendszerben egy húsz kérdéses vizsga is van, majd a sikeres vizsga után bankkártyával ki kell fizetni, majd kinyomtatni. A turista állami jegy 90 napig érvényes és egy botos horgászatra jogosít fel. Egy évben csak egyszer váltható!

Az alábbi linken érhető el a turista állami jegy:

https://tuhir.nebih.gov.hu/ 

index

Mellékelem a hivatalos Turista jegyes értesítőt:

2014. május 1-jétől elérhető a turista állami horgászjegy a NÉBIH új, online rendszerében, a TUHIR-ban. A jegy a váltásidőpontjától számítva 90 napig érvényes és egy darab horgászbottal való horgászásra jogosít fel. Az első vásárlás előtt a hobbi pecásoknak számot kell adniuk az alapvető szabály- és fajismeretről is.

A tavaszias idő beköszöntével egyre többen tervezik szabadtéri programjaikat vízpartra, s előkerülnek a pecabotok is. Azoknak, akiket eddig elriasztottak a horgászati szabályok jelentős könnyítést jelent a turista állami horgászjegy bevezetése, amely online, bankkártyás fizetéssel bárhonnan megvásárolható és kiváltásához nem szükséges horgászegyesületi tagság.

Az újfajta okmányt, mind a magyar, mind a tagállami és külföldi állampolgárok, kizárólag a NÉBIH informatikai rendszerén (https://tuhir.nebih.gov.hu/) keresztül válthatják meg, 2.000 Ft-ért. A vásárlás előfeltétele egy online teszt sikeres kitöltése. A vizsgához szükséges tananyag szintén elérhető a TUHIR oldalán.

nebih_horgszvizsga
Horgászvizsga tananyag

Fontos, hogy a turista jegy a váltás időpontjától számítva 90 napig érvényes és kizárólag a nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen, érvényes területi jeggyel együtt használható. Utóbbi tartalmazza azokat a helyi horgászati szabályokat, amelyek eltérnek a jogszabályokban meghatározott országos rendtől.

Forrás:Nebih

Érdekes volt? Küld el másoknak is.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

vissza az elejére
×