Legyezzünk pontyra!

1. Egy szép spanyol

A műlegyezésről általában a hegyi folyókon való pisztrángozás jut eszébe az átlaghorgásznak. Igaza is van, hiszen elsősorban erre a pecára találták ki annak idején. Viszont azt már kevesen gondolnák, hogy mivel bármilyen élő és élettelen táplálékot le lehet utánozni tollak, szőrök, és végtelen egyéb természetes és szintetikus anyag segítségével, szinte bármilyen fajta hal megfogható ezzel a módszerrel. Ez a helyzet a ponttyal is. Hazánk legnépszerűbb horgászhala szinte minden vizünkben megtalálható, így jó eséllyel eredhetünk a nyomába műlegyes felszereléssel.

Egy szép spanyol
Egy szép spanyol

Persze a hal jelenléte nem garancia a sikerre, ehhez sok tudásra és jó megfigyelőképességre van szükség, hogy észrevegyük, éppen hol tartózkodnak, rájöjjünk, milyen léggyel van a legnagyobb esélyünk a fogásra. Ismernünk kell a pontyok életmódját, táplálkozási szokásai, fel kell ismernünk a rá utaló jeleket. Egy tapasztaltabb pontyhorgásznak ez nem igen jelenthet problémát, viszont az szinte mindenkinek hihetetlenül hangzik, hogy etetés nélkül, egy darab szivaccsal is nagy sikereket érhetünk el. Pedig ez a módszer pont erről szól.

Egy darab szivaccsal is meg lehet fogni.
Egy darab szivaccsal is meg lehet fogni.

Egyszerű a képlet: megkeressük a halat, elé dobjuk a legyet, és már mehet is a fárasztás. Nyilván ez sem egy tuti módszer, ha nem eszik a hal, a legdrágább bojlit sem veszi fel..

Úgy, mint a pergetésnél, a legyezésnél is mi keressük meg a halat, és nem fordítva. Ez a leglényegesebb pont a pontyra való legyezésnél. Látott/sejtett halra kell horgászni, mivel nincs íze, szaga a csalinak, nem fog neki feltűnni több méterről, főleg zavarosabb vízben. Keresni kell a pontyra utaló jeleket: túrásokat, burványokat, vagy éppen a felszínen sütkérező, keresgélő halakat. Ha nincs konkrét jel, de tudjuk, hogy hol tartózkodhatnak (pl. bokrok alatt), szintén érhetünk el jó eredményeket. A nyári hónapokat tartom a legideálisabbnak, mivel ilyenkor vagy a felszín közeli zónában tartózkodnak, vagy a partszélben keresgélnek férgek, rákok (ahol van), csigák, és egyéb gerinctelen, esetleg növényi eredetű táplálék után. Nyílván télen is meg lehet fogni őket, de a mélyebb, bentebbi vízterületeken való tartózkodásuk, és a lecsökkent aktivitásuk nagyban megnehezíti a pecások dolgát.

Kukoricalégyre csábult el.
Kukoricalégyre csábult el.

Ha már megtaláltuk a halakat, meg kell figyelni, hogy egyáltalán táplálkoznak e, és ha igen, akkor mit esznek. Persze ez nem jelenti azt, hogy mással nem lehetne megfogni, de leszűkíti a lehetőségeket. Például hogyha túrnak, akkor nem egy felszíni léggyel kell rájuk dobálni, hanem a víztől függően valamilyen süllyedő, féreg, rák, vagy kukoricautánzattal. A kapás a passzív csaliknál (kenyérlégy, kukoricalégy) minden esetben egyértelmű. A felszínen látjuk, ha leveszi a hal a legyet, a süllyedőknél pedig a zsinór elindulása jelzi, hogy gazdára talált a csalink. Az utóbbi lehetőség nagy előnye a legyezésnek. Mivel nincs semmi súly a zsinóron (etetőkosár, sörétólom stb.), a csali szabadon, természetesebben mozoghat, így kevésbé kelt gyanút a halban, bátrabban felveszi, ennek eredményeképpen nem nagyon fog előfordulni üres bevágás. Az aktív csaliknál (rákutánzatok, féregutánzatok) egy kicsit más a helyzet. Véleményem szerint a vertikális használatuk eredményesebb, mint kidobni és visszavontatni. Rövidebb kantáron jobban érezzük a csalit, könnyebb az ideális zónában tartani, és a kapás is egyértelműbb. Bevontatásnál viszont nehezebb a dolgunk, nem érezzük úgy a csalit, mint mondjuk pergetésnél, és nem is tudjuk a megfelelő helyen tartani huzamosabb ideig. Ez a technika inkább tiszta vízen működik, ahol akár több méterről is kiszúrhatja a hal a legyet.

4.

Ha már megakadt a hal, jöhet a fárasztás! Itt kap szerepet a felszerelés ereje. Általában olyan csalikkal pontyozunk, amiket el lehet dobni alacsonyabb osztályú (#4-5) felszereléssel is, viszont a terephez, és a várható halak méretéhez kell igazítani azt. Én egy #5-6 osztályú cuccal kergetem őket, de például Észak-Amerikában a Nagy-tavakon, ahol nehéz rákutánzatokkal dobálnak a nemritkán 10 kilón felüli pontyokra, #10-nél gyengébb bottal nem igazán kezdenek el pecázni. Ha már Amerikánál tartunk: azt sokan tudják, hogy a tengerentúlon a pontyot „szeméthalként” tartják számon, szinte mindenki feketesügérre perget, vagy a tengeren pecázik. Viszont szeméthal ide vagy oda, ott van az egyik legnagyobb hagyománya a pontyra való legyezésnek, Dél-Afrika és Ázsia mellett. Számos eredményes „carpfly”-nak amerikai az atyja.

Kellett neki.
Kellett neki.

Mivel más módszerekkel nem igazán horgásznak rá, nem fogyasztják, és nincsenek természetes ellenségei, eléggé el tudott szaporodni, ezért nagy sikereket ér el, aki legyes pontyozásra adja a fejét. Na de vissza az eredeti témához. Tippetnek (előke) általában 0.20-ast használok, de tisztább víznél előfordul, hogy a 0.16-osnál vastagabbat fel sem veszik. A horogméretet nem kell elaprózni, 6-osnál kisebbet nem is nagyon használok. A nagyobb horogöböl jobban is tartja a halat, és mivel szakáll nélkülivel pecázok, valamint rugalmas a bot, nem is okoz jelentősebb sérülést.

A kisebbek is jól dolgoznak
A kisebbek is jól dolgoznak

Pontyot általában orsóról kell fárasztani. Szintén a tengerentúlon a „szegény ember csonthalának (bonefish)” tartják, mivel azon túl, hogy a sósvízi torpedóhoz hasonlóan általában sekély placcokon horgásznak rá rákutánzatokkal, kitartóan és vehemensen küzd, egy jó hármas már képes az első kirohanásból backingig (alátét) lehúzni a zsinórt.

Fontosnak tartom megmutatni a jövő nemzedékének, hogy hogyan bánjunk kíméletesen a hallal, és hogy nem csak a nagypapa dióverőjével lehet halat fogni!
Fontosnak tartom megmutatni a jövő nemzedékének, hogy hogyan bánjunk kíméletesen a hallal, és hogy nem csak a nagypapa dióverőjével lehet halat fogni!

A legyeseknél kimondottan szempont a halakkal való kíméletes bánásmód, a szakáll nélküli horog alap, ahogy az is, hogy nem tesszük betonra, homokra stb. a halat, nem állva fotózkodunk vele, és ha el is akarjuk vinni (ami ritka), nem egy vödörben, vagy otthon a fürdőkádban szenvedtetjük élete utolsó óráiban.

Egy szűk kettes, spicc alatt emelgetett backstabberre
Egy szűk kettes, spicc alatt emelgetett backstabberre

A legalapabb pontyos legyek a kenyér-, kukorica-, különböző féreg és rákutánzatok.

Backstabber
Backstabber

Természetes vizeken inkább az utóbbiak lehetnek a nyerők, ahol az elsődleges táplálékot a gerinctelen állatok képezik, a horgászok által beszórt szemes kaja csak másodlagos. Ilyen legyek például a backstabber (rákutánzat), vagy a trouser worm (gilisztautánzat).

Trouser worm
Trouser worm

Viszont „kockatavakon”, csónakázótavakon, ahol a horgászok vagy a járókelők különféle magvakat, pelleteket, vagy éppen kenyérkockákat dobálnak a vízbe, és hozzá vannak szokva a halak, ott természetesen ezek utánzatait kell előnyben részesíteni. A legizgalmasabbnak a felszíni csalikkal történő pecát tartom. Nincs is annál jobb, mikor sikerül a hal elé rakni a legyet, az szép komótosan odaúszik, és lecuppantja (nem feltétlenül a ponty). Ezt az élményt minden pecásnak át kell élnie egyszer!

 A felszíni kenyérlégy kellett neki
A felszíni kenyérlégy kellett neki

Ahogy más módszereknél, a legyes pontyozásnál is előfordulnak mellékhalak, víztől és csalitól függően. Ahogy a természetest, úgy a mű kukoricát is előszeretettel veszi fel a kárász és a törpe, a felszínen úszó kenyérlegyet akár a jász vagy a domolykó is lecuppanthatja, rákutánzatoknál előfordulhat a csuka és a sügér is.

Kárász backstabberre
Kárász backstabberre

Joggal kérdezhetik, hogy mi a helyzet az amurral. Az amurt műléggyel jellemzően a felszínről, esetleg vízközt, zöld színű „fantázialegyekkel” fogják, amik növényi részekre hivatottak hasonlítani. Tengeren túli sporttársak szerint különböző polifoam bogarakkal, és kisebb, olívzöld streamerekkel (kishal utánzat) is jól fogható. Pontyozás közben ritkán jön be véletlenül, tipikusan az a hal, amire akkor legyeznek, amikor felszín közelben tartózkodik.

Ezek után engedjétek meg, hogy egy történetet osszak meg arról, hogy miért érdemes próbálkozni még akkor is, ha már ott lebeg a szemünk előtt nagy piros betűkkel az, hogy BETLI!

Nem is olyan rég, a szintén Marci nevű komámmal egy közeli maszek tavat vettünk célba, amit elég szép környezet vesz körül ahhoz, hogy ne egy külvárosi pocsolya mellett érezze magát az ember, ahol 5 méterenként ülnek a kedves sporttársak. Marci az előző héten is járt kint, és látott a felszín közelében pontyokat. Akkor sajnos otthon felejtette a legyező orsóját, de azért úszós cuccal sikerült fognia. Ettől függetlenül bizakodva indultunk el. Nagy valószínűséggel mi leszünk az első „bogarasok” a tavon, gondoltuk. Mivel hétköznap volt, nem számítottunk túl sok horgászra. Ez be is jött, egész nap a miénk volt a tó. Nem érkeztünk túl korán, nem szeretünk, és nem is mindig látjuk értelmét a hajnali kelésnek. Napijegy váltás után a partra érve szemügyre vettük a vizet. Rengeteg fekete folt úszkált a felszín alatt, de ahogy sejtettem, ezek törpék voltak. Nem sok pontyra utaló jelet láttunk, itt-ott volt pár túrás, de azok is dobótávon túl. Kezdetben kenyérlegyekkel és trouser worm-el dobáltunk, de nem voltak ott a pontyok. Elvétve láttunk egy-egy kisebb amurt és potykát, de ők hamar eltűntek. A befolyó csatornához érve végre láttunk egyértelmű jeleket, sőt 1-1 halat is, viszont szinte horgászhatatlan volt a pálya. Bedőlt fák, sűrű növényzet, és víz alatti különféle horogmarasztalók nehezítették a dolgunkat. A körülmények ellenére rápróbáltunk. Egy backstabbert kötöttem fel annak ellenére, hogy nem található a vízben rák, viszont a súlyozásának köszönhetően felfele áll a horoghegy, így kisebb az esély elakadni. De így is sikerült. Szerencsére a sekély víznek köszönhetően be tudtam gázolni a légyért. Vallattuk még a helyet, de jobbnak láttuk tovább állni, hisz ebből a dzsungelből még a kilós pontyot is elég lett volna kiszedni. Egy idő után burványokra, pocsolásra lettem figyelmes egy pár száz méterre lévő kanyarban. A horgászatra szánt idő fele már eltelt, de végre megtaláltuk a halat! Ráadásul olyan helyen, ahol egy nagyobbat is simán ki tudunk venni. Közelebb érve hatalmas amurokra utaló fordulások, és a partszélben turkáló pontyok fogadtak. Megérkeztünk! A sekély víz, és a felszíni aktivitás miatt úszó legyekkel próbálkoztam. Kötöttem kenyérlegyet, szép zöld nádhajtást utánzó szőrcsomót, de hiába voltak a felszín alatt a halak, hiába tettem az orruk elé, nem voltak hajlandóak levenni. Nem lesz ez így jó, valami süllyedővel kell próbálkozni! Mire felkötöttem egy gilisztautánzatot, eltűntek a halak. Csak vártam és vártam, de mire egy-egy felbukkanó ponty elé tettem volna a legyet, ismét eltűntek. A közelgő zápor miatt tovább álltam, egy erdősebb részre. Meg is érkezett, de pár perc után abbahagyta. Visszamentem a kanyarba. A pontyok ismét ott voltak, az amurok viszont már nem. Mivel már csak 2-3 óránk volt hátra, és még kapásunk sem volt, változtatnom kellett a taktikán. Mivel (ahogy írtam) a trouser worm inkább vertikálisan működik, és jobbra-balra 20 méteren belül állandóan felbukkant egy-egy ponty, a kukoricalégy mellett döntöttem. Jó döntés volt. Körülbelül 10 méterre egy ponty oldala villant meg a sekély vízben. Sikerült elé dobnom, és láttam, hogy a hal ráfordul a légyre. A zsinór elindult. Bevágtam, ült is a horog. Halam lehúzott vagy 10 métert, majd egy félkört leírva elindult felém. Csakhogy útját állta egy kisebb fűzfagally. Imádkoztam, hogy ne tekerje rá a zsinórt. Szerencsére sikerült kifordítanom belőle. Ment még pár kört, és nemsokára a szákomban pihent. Barátom pár száz méterrel arrébb pecázott, nem akartam, hogy a hal túl sokáig legyen a parton, így nem vártam meg a közös fotót. Lőttem róla párat, kifordítottam a szakáll nélküli horgot, és útjára engedtem a másfelesre saccolt pontyot.

Valószínűleg a tó legelső, műléggyel fogott pontya.
Valószínűleg a tó legelső, műléggyel fogott pontya.

Kicsit hagytam a helyet pihenni, így arrébb próbáltam szerencsét. Nemsokára újabb kapás, viszont a bevágás után a lábam előtt landol a tizencentis törpilla. Neki is örülök, egy új faj a listámon.

14. Süllyedő legyekkel rá is számíthatunk.
Süllyedő legyekkel rá is számíthatunk.

Közben megérkezik cimborám. Elmeséli, hogy amurok szedegettek a lába előtt, de a légy nem kellett nekik. Az én halaim viszont az ő szeme előtt is kezdik kiradírozni azt a bizonyos „BETLI!” feliratot. Még próbálkozunk egy kicsit a kanyarban, de az újabb közelgő zápor miatt ismét az erdőt vesszük célba. Rá is kezd, viszont nem várom meg a végét. Egy „sarokban” telepedünk le. Én dobálok, Marci inkább rágyújt. Korábbi tapasztalataim alapján az ilyen, 90°-os sarkokba össze szokott gyűlni a hal, békés és ragadozó egyaránt. Látok is egy-egy potykát a partszélben. Próbálok oda dobni, de a mögöttem lévő fák miatt nehezen kivitelezhető a dolog. A kevésbé pontos roll cast-al (amit pont ilyen helyzetekben alkalmazunk, mikor nincs mögöttünk hely dobni) sikerül nagyjából a célterületre juttatni a legyet. Nem kell sokat várni, a zsinór elindul! Igen ám, csak valami nem stimmel a dologban. Halam egy félkört leírva tör a tőlem jobbra lévő bokor alá úgy, hogy a háta kint van a vízből. Szerencsére sikerül megfordítanom. Ekkor látom meg azt, amit sejtettem, a kánikula ellenére mégis fázik a ponty. Nem egyszerű irányítani, de ő is hamarosan a szákba kerül. Kiakasztom a hasából a horgot, lövünk egy képet, és mehet is vissza. Nem tudom, hogy hozta össze ezt az akadást, olyan szépen elhúzta pedig…

A fázós ponty.
A fázós ponty.

Közben eláll az eső. Barátom visszatér az amurokhoz, csak nem hagyja nyugodni a dolog. Én még vallatom a helyet, fogok is egy-két törpét, de hamarosan tovább állok. Jól tettem. Miután csendben lelopóztam a partra, pontyra utaló burványokat látok mindenfele a partszéli hínárban. Közben a szemben, 400-500 méterre horgászó cimborám pontyot akaszt, de sajnos megtépi. Egy, a lábamtól kb. 3 méterre lévő hínárfoltban mozgásra leszek figyelmes. Látom, hogy (relatíve) nem kis hal. Bothossznyi kantáron a hínár mellé teszem a legyet. Abban a pillanatban el is indul a zsinór! Bevágok, ül. Halam az első kirohanásból lehúz vagy 20 métert. Ő az, akire vártam! Szerencsére semmilyen akadó nincs előttem, így nem kell erőltetni. Körülbelül 5 perc után adja meg magát. Egy szép, hármasforma ponty pihen a szákomban.

Végre a parton a bandanagy!
Végre a parton a bandanagy!

Sajnos vele sem lesz közös fotóm, de így is nagy az öröm. Fotózgatom, majd kiszedem a torkából a legyet. Lábszárközépig a vízben állva élesztgetem, hamar erőre kap, és szépen komótosan búcsút int a farkával. Régen örültem már ennyire pontynak.

Szépen torokra vette a legyet
Szépen torokra vette a legyet

Na de továbbra is burványok törik meg a partszéli víz felszínét, így nem állhatok tétlenül! Közeleg a peca vége, Marci is már reménytelenül dobálgat. Végignézi, ahogy még két pontyot fogok a környező hínárfoltokból, majd elérkezettnek látja a peca végét.

Az utolsónak a süllyedő kenyérlégy kellett
Az utolsónak a süllyedő kenyérlégy kellett
Hibátlan tükrös.
Hibátlan tükrös.

Sajnos neki csak nem jött össze a ponty, de az én eredményemet látva maradt még benne remény, az én sikeremnek is örül. Majd legközelebb! A gyenge kezdés után csak összejött az, amiért jöttünk. Ebből is látszik, hogy próbálkozni kell, menni kell a hal után, előbb utóbb összejön az a Legyezett Ponty!

 

Írta: Tóth Márton

Képek: Demcsik Márton, Kovács Szabolcs, Tóth Márton

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .