Szobából a szabadba gyermek horgászverseny a Debreceni Csali H.E. szervezésében (versenykiírás)

gyerek verseny 03

Kedves Szülők, horgászó Szülők és „horgászpalánták”! A Debreceni Csali Horgász Egyesület, ebben az évben is megrendezi immár a hatodik gyermek horgász versenytét 0-14 éves korosztályban. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel, most is olyan helyszínt kerestek az esemény lebonyolítására, ahol azok a gyerekek és szülők is találnak maguknak szórakozási és pihenési lehetőséget, akik nem szeretnek horgászni, de szeretik a természetet. 

A Csali Butik horgászbolt hagyományos ” szobából a szabadba ” gyermek horgász versenyét 2015.május 24-én vasárnap rendezzük meg a Hármashegyi-horgásztavon.

gyerek_verseny_03

Hol is helyezkedik el pontosan a horgásztó?

-A Horgásztó a 48-as főútvonalon – Nyírábrány felé haladva – HALÁP település után lévő első buszmegállóval szemben lévő műúton (15-ös kilométerkő) közelíthető meg. Tábla jelzi a megfelelő haladási irányt. 3 kilométert haladva szintén tábla jelzi, hogy a műútról lekanyarodva körülbelül 300 métert földúton haladva a tó partján találjuk magunkat.

gyerek_verseny_02

-A horgászverseny után a kifáradt horgászpalántákat palacsinta partival várjuk, illetve azok akik nagyon megéheztek lehetőségük van egy ebéd – egytál étel – elfogyasztására igény szerint.

A nevezési díj 1.500,-Ft/fő.

A versenyzők két kategóriában nevezhetnek, 0-10 éves valamint 10-14 éves korig.

Mindkét kategóriában az első három helyezettet serleggel jutalmazzuk, a többi helyezettek érmet kapnak részvételükért. Ezen felül természetesen különböző tárgyjutalmakkal kedveskedünk a résztvevőknek.

Töltsünk el egy kellemes napot a szabadban!

gyerek_verseny_01

VERSENYKIÍRÁS

– Horgászni csak egy bottal és egy horoggal, bármilyen horgászmódszerrel lehet.

– Etetőanyag és csali nincs korlátozva.

– Pergetés tilos.

– Szülők vagy hozzátartozók segíthetnek a versenyzőnek.

– A kifogott hallal való kíméletes bánásmódot mindenkitől elvárjuk.

– Nevezési díj: 1.500,- Ft/versenyző.

Nevezni 2015.május 22-ig a Csali Butik horgászboltban (Debrecen, Tócóskert tér 1.) személyesen, a nevezési díj befizetésével egyidejűleg lehet.  Igény esetén 500,- Ft/fő ellenében egytál ételt biztosítunk.

A rendezvényt minimum 20 versenyző nevezése esetén tartjuk meg!

Érdeklődni telefonon az  52/490-759  vagy a 70/315-2109  ill. 70/314-7952 telefonon lehet.

horgszrend

A verseny programja:

08:00 – 08:30-ig gyülekező, regisztráció

08:30 – 09:00-ig felkészülés, etetés

09:00 – 12:00-ig verseny

12:00 – 12:30-ig mérlegelés, eredményhirdetés

12:30 – ebéd, palacsinta parti

Díjazás:

1-3. helyezett ( kupa, oklevél, érem )

4- helyezettől ( érem )

Legkisebb és legnagyobb halat fogó ( oklevél és tárgynyeremény )

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .