Jómagam egy pozitív szemléletű ember vagyok, nem is szeretem a negatív dolgokat, de van az a pont amikor kénytelen az ember beszélni/írni ilyen dolgokról is. Húsvét első napján az Erdőspusztai tavak egy részét látogattuk meg. Boltunkban rengeteg negatív dolgot hallottunk, ezen területről, de valahogy az ember (jómagam főleg) a saját szemének hisz igazán. 1975-ben kialakított Fancsikai tározók első tavára érkeztünk először. Itt a 2015-ös év elejétől horgászati tilalom van életben, érthető okok miatt. A kilencvenes években focipálya színtüre kiszáradt Fancsika valószínűleg ebben az éveben sem kerüli el végzetét.
Az 1978-ban kialakított Fancsika 2 tavának állapota is hasonló. Egy csekély vízfelület mutatja nekünk, hogy itt tavaly még horgásztó volt. Sehol egy lélek, az arra tévedt debreceni emberek is csak szörnyülködve figyelik fiatal koruk egyik meghatározó helyszínéből mi lett.
Utunk a Vekeri tóra vezetett. Szóbeszédből hallottuk, hogy ömlik bele a víz és teljesen feltöltötték. Szkeptikusak voltunk, hiszen az egész Erdőspusztai tóegységet átok fedi, honnan lenne akkor a Vekeriben víz.
Megérkezésünkkor szemmel láthatóan magasabb volt a vízállás mint tavaly ősszel, azonban még így is legalább 1 méter körüli vízmennyiség hiányzik ebből a tóból is. Azonban örömmel láthattuk azt, hogy a tó végében egy kis csatornán keresztül folyik némi reménysugár a tóba.
Szomorúan indultunk vissza a városba, hiszen nem csak horgászati, de turisztikai szempontból is meghatározó része volt ez a térség Debrecennek és környékének. Talán nincs olyan idős vagy fiatal, aki ne ismerné vagy ne lett volna ezeken a helyeken egy-egy szalonnasütésen, fesztiválon, majálison, vagy csak egy romantikus délutáni sétán.
Jelenleg ezek, ha nem változik semmi, akkor csupán emlékek maradnak.
Egy nem is olyan régi mondattal zárnám:
„Kár, hogy a régi jó dolgokból nem maradt semmi….”
