A Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetsége ez évben is horgászcsapatot indít a Velencei tavon 2015.07.18-19-én megrendezésre kerülő Országos Horgász Csapatbajnokságon. A korábbi évek eredményei alapján megyénk ez évben a bajnokság II. osztályában szerepel. A csapat 11 főből áll, mely a következőképpen tevődik össze. 1 fő csapatvezető, 1 edző, 4 felnőtt + 1 tartalék, 1 nő, 1 U23, 1 U18, és 1 U14 korú versenyző. Ez évben a Megyei Szövetség támogatásával válogató versenysorozat keretein belül döntjük el azt, hogy a csapatversenyre mely horgászok utazhatnak el. A négy fordulós válogató verseny mindegyik fordulóját a Látóképi víztározón tartjuk.
A válogató versenyek időpontjai a következőek:
-2015.05.31. két forduló, melynek a második fordulója kötelezően rakós botos verseny
-2015.06.14. két forduló
A versenyen való indulás feltételei:
-2015 évre érvényes versenyzői SIR plasztikkártya
-2015 évre vonatkozóan elsődleges helyen (anya egyesületként) Hajdú-Bihar megyei egyesületi tagság
– használható rakós, match ill. sneciző felszerelés továbbá limitedény készlet megléte
-a válogató verseny összes fordulóján kötelező horgászni, ennek elmulasztása a 2016 és 2017 évi sorozatból való kizárást vonja maga után.
A versenyre kategóriánként lehet jelentkezni az alábbiak szerint:
-Felnőtt férfi kategória: akik 2014. dec. 31-ig betöltik a 18. életévüket
-Női kategória: azon nők, akik 2014. dec. 31-ig betöltik a 18. életévüket
-U23 korosztály: 2014. december 31-én nem tölti be a 23. évét
-U18 korosztály: 2014. december 31-én nem tölti be a 18. évét
-U14 korosztály: 2014. december 31-ig nem tölti be a 14. évét, de betölti a 10. évét
A maximált bothosszúság:
-Felnőtt: 13 m
-Nők: 11,5 m
-U23: 13m
-U18: 11.5m
-U14: 10m
Jelentkezni 2015.05.01-ig az alábbi e-mailben lehet:
radacsi11@vipmail.hu (Radácsi István: 30/2529395)
krakko.tamas@gmail.com (Krakkó Tamás: 30/9352389)
A jelentkezők létszámától függően a válogató verseny fordulóit szektorbontással bonyolítjuk le. A verseny időtartama minden kategóriában fordulónkként 3 óra, a második fordulótól a sorsolás irányítottan történik a szélső helyek kiemelésével.
A részletes versenyszabályzat és a SIR kártya igénylés módja a www.ovhb.hu oldalról tölthető le.