Lukács Róbert – Érdekes vízparti történetek

keleti focsatorna 003

Ezen írásomat sokáig forgattam fejemben.Olyan történetek sorát kívánom megosztani, melyek részben velem, részben pedig barátaimmal, ismerőseimmel történtek meg. A történetek kivétel nélkül, túlzásoktól mentesek, igazak. Az ismert szereplők neveit nem változtatom meg, remélem ők sem bánják… Nem hétköznapi sztorik, hanem talán még nem horgász szemmel nézve is vicces események sora, melyekkel viszont csak a vízparton tallkozhat az ember. Mindenféle időrendtől eltérően, inkább az esetek helyéhez igazítva szedtem őket csokorba. Jó szórakozást mindenkinek….

Manns - Shad gumihalak (FCHBB)A sort a talán legrégebbivel kezdeném, ami velem egy jó barátommal és az ő édesapjával történt meg. A Keleti főcsatorna úgynevezett ,,fűzfás”szakaszán horgásztunk, akkoriban még nem volt célhal, csak ami jön… Tavasz lévén leginkább compóra. Jómagam már kergettem a ragadozókat akkor is és mivel május volt nekem az egyik botom süllőre volt bevetve. Nem igazán ettek a halak, néhány kapásunk volt csupán. Barátomék egy mellettem lévő beállóban ültek ketten. Néha át jöttek beszélgetni, néha én mentem át. Egyik alkalommal Jani bátyám jött vizitre a szokásos kérdéssel, hogy van e valami? Mivel a válaszom is a szokásos semmi volt, jött a találgatás, mi lehet a baj..? Közben a horgászládámban kotorásztam, amiben akkoriban mindenféle kacat volt össze vissza. Jani bátyám meglátott benne egy sárga gumihalat, és kérdezte, ezzel is lehet fogni? Bár akkor még csak ritkán dobáltam rávágtam hogy naná, miért ne lehetne. Erre az ör­egnek felcsillant a szeme, mondván, hűűű, láttam ilyet Árpi ládájában, majd mindjárt megpróbálom azzal! Erre gyorsan el is sietett. Annyira el voltam gondolkodva, hogy nem is nagyon figyeltem mi történik körülöttem. Körülbelül jó félóra elteltével jön megint az öreg. Minden az eddigi forgatókönyv szerint… bár hozzátette, pedig felraktam azt a gumit is, de az sem kell nekik…. kellett egy kis idő míg leesett, a fenekezőre simán felrakta a gumihalat és úgy várta a süllőket…

tiszacsegei-halaszle-fesztival-2013-13

Az írói szabadsággal élve a következő történethez ugrok egy nagyot helyben és időben, mivel tartalmában nagyon hasonlít az előzőhöz. Egy pergető verseny alkalmával hallottam, nem velem történt meg.

Egy elismert pergető horgász ismerős mesélte, hogy egy idős és tehetős, ám annál sikertelenebb kolléga érdeklődött tőle, Zolikám ti a Tiszán, mivel hogyan fogjátok a nagy süllőt? Zoli nem hazudós ember és segítőkész, de azért megnézi kinek mit fecseg ki, mivel sokan visszaéltek már jóindulatával. Most is készséggel válaszolt. Letett gumihallal…. elmondott szinte minden titkot, fejméret, gumiméret, szín… gondolta ennél többet nem kell…. Néhány nap múlva már a szeretett folyó hátán találkoztak. Együtt kezdték a pecát az öreg magabiztosan dobta be a Zoli által tanácsolt csoda csalit, főleg miután látta, hogy Zoltán is azt dobta be. Majd Zoli szavaival élve olyan türelmesen őrizgette, hogy nem volt szíve megzavarni benne… csak leste a szeme sarkából… Aztán szépen eltávolodtak egymástól. Pár óra elteltével, visszafelé Zoli megkérdezte mi újság, mennyi jött? ÁÁÁ, egy se Zolikám, egy se! Neked??? Zoli a tőle megszokott nyugalommal mondta, hát öt, de három kiló felett… Az öreg csak csóválta a fejét, pedig az volt fent amit te is dobtál… Ekkor megadta Zoli a kegyelem döfést egy kérdéssel. Na és mekkorákat pöccintett rajta? Azt ugyanis nem mondta el, hogy a letett gumit pöcögtetni is kell…..

 

Most időben és helyben is ugorjunk vissza, a következő sztori ismét a keletin esett meg. Mivel mind szereplőkben, mind helyekben és időben is nagyjából megegyeznek, nem bontom őket szét. Főszereplői a már említett Árpi barátom és édesapja.

Horgász pályafutásuk nagyon elején sokat jártak együtt éjszakára is pecázni. Ezek az alkalmak pedig néha igen érdekesen alakultak. Egy viszonylag csendes május-június körüli éjszakán a zubogó nevű helyen egyszer az egyik kapásjelző minden átmenet nélkül elindult a bot felé. Jani bátyám szépen megvárta, míg a bothoz ért és bevágott. Kemény ellenállásba ütközött, majd a hal lassan szaggatottan elkezdett zsinórt kérni az orsóról. Elkezdődött a fárasztás, ami egy idő után már egyre gyanúsabbá vált… A hal csak tartotta magát egy helyben és forgott… biztos harcsa.. Már a vágóhorog is előkerült, biztatták egymást, meglesz az, jó harcsa lesz.. már gyengül.. már jön.. itt van a közelben.. a fejlámpa fényénél már csakugyan kezdett körvonalazódni, hogy valami nagy burványokat vet a felszínre. Aztán egyszer csak feltört a felszínre, egy kb. 5 literes rozsdás konzerves doboz. Csüggedten megszákolták, majd fitymálva dobták a nádas szélébe. Egy darabig nem is szóltak egymáshoz. Aztán egy közeli harcsa rablás megtörte a csendet, amire Janibá így szólt.. Na fiam, rabol a konzerves doboz…

Egy másik alkalommal,ám ugyanazon a helyszínen szintén éjszakai peca alkalmával várták a halakat. Mivel ezúttal sem voltak túl aktívak a halak, Janibá hamar aludni tért az öreg Warthburgba. Árpi komám őrizte a botokat, néha járkált, ha álmosodni kezdett.Úgy hajnal tájban amikor a zsiliphez sétált, különös dologra lett figyelmes. A zsilip gyenge fényénél azt vette észre, hogy egy nagy harcsa pont ott a zsilipen akar felúszni. Megtörölte a szemét, de akárhogy nézte, az bizony egy hatalmas harcsa. Szaladt gyorsan a kocsihoz, mert ezt az apjának is látni kell. Ébreszti az öreget, Apu ébredj, ilyet még nem láttál! Gyere! Szegény Janibá ijedtében úgy zoknisan szaladt a párás fűben, lesi nézi álmos szemmel. Hűűű ez nem semmi… mekkora lehet, vagy ötven kiló… Hogy lehetne megfogni? Már ezen járt az eszük. Aztán ez a dolog is egyszer csak kezdett gyanússá válni. Meddig próbálkozik még és miért mindig ugyanott? Végül aztán sajnos kiderült az igazság.. ahogy kezdett világosodni, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a harcsa nem harcsa, hanem egy félig leeresztett gumimatrac, amit a zsilip sodrása forgat egy helyben…

A következő esetnek magam is szemtanúja lehettem. Szintén tavaszi mindenes peca volt szintén a keletin,vegyesen jött a különböző keszegféleség, amikor engem megtisztelt egy szép compó. Bár ez akkoriban nem volt olyan világszenzáció, mint manapság lenne a szép halra Jani bátyám is odajött. Megpillantván a compót így szólt. Hű, compó, hozni kellett volna egy kis sajtot! Erre Árpi kérdőn nézett apja felé, miért talán meg akarod enni? Erre az apja elbizonytalanodva kérdi,vagy nem azt szokták sajttal fogni? Ehhez hozzá kell tennem, hogy Janibának, ekkor volt friss a horgászvizsgája amihez én láttam el felkészülési anyaggal jócskán, aztán az öreg összevissza olvasott mindent és a fejében egy kicsit összekavarodtak a dolgok.

keleti_focsatorna_003

Szintén másik alkalommal megint hárman áztattuk a zsinórokat, az egyik híd alatt, ahol már fogtunk pár szép halat. Kapás szünetben Árpival elsétáltunk körülnézni egy közeli kis csatornára, Janibát megbízva azzal, hogy ha kapás lesz szóljon. Már épp visszafelé tartottunk amikor izgatott kiabálást hallunk. Fiam, gyertek, húzza! Elkezdtünk szaladni, de az öreg nem bírt ­várni és hatalmas lendülettel vicsorítva bevágott. Egy csattanást hallottunk, majd mindketten a bot végét néztük, mivel a híd alja olyan 4méter lehetett a 4,20-as bot nem is csoda hogy találkozott vele. Persze Janibá a nagy izgalomban ezt nem vette figyelembe, látszott az is, hogy akasztott is valamit, mert rándult a bot egy nagyot, majd megkönnyebbült. Mire odaértünk, már tekerte kifelé az elszakadt szereléket. Ránk nézett, majd közölte, Fiam ez nagy hal volt, úgy vitte, még a botot is eltörte! Árpi csak felnézett a hídra és nyugodtan mondta, elég nagy hal. Természetesen a bot az övé volt.

Most következzen pár történet Rákos Tibor barátom elbeszéléseiből. Számomra ezek a leginkább viccesek. Már már hihetetlenek is…

Ez a zubogó nevű hely közelsége és könnyű megközelíthetősége, miatt mindig forgalmas és ahogy mi mondjuk gyűjti a hülyéket. Már elnézést a kifejezésért.

Történt ugyanis, hogy Tibike barátom pergetni ment a zubihoz. Egy öreg spori már ott ült, valószínűleg az éjszakát is kint töltötte. Két nagy harcsázó bot bevetve. Ami érdekes és feltűnő volt, hogy mindenfelé szétdobálva salátalevelek a földön. Tibor köszönt, majd beszédbe elegyedett az öreg sporival. Van e már valami? Ez az. Egyszer az öreg így szól, ejjj fiam, pedig ha én amur lennék, biztos hogy megenném. Ilyen finomat -hát nézd meg és elkezdte kitekerni a szereléket. Barátom majd hanyatt esett mikor meglátta, a harcsázó stupek 8­/0-ás horgára feltűzött egész fej salátát. Röhögését visszafojtva kérdezte az öreget. -Bátyám, fogott már így amurt? Hát még nem, most próbálom így először, de hát tudod mekkora amurok vannak ebbe.

Az előzőhöz kísértetiesen hasonló esetet, amely aztán mindent visz, a legvégére hagytam.

Nem csak helyszínben, de szinte tartalomban is majdnem teljesen ugyan az a történet.Tibike a zubihoz érkezik egy kis pergetésre. Ott ül egy középkorú spori fenekezők mögött, azonban itt saláta helyett krumpli darabok hevertek szétdobálva. A korábbi esetből gondolta komám, hogy biztos krumplival csalizik, ami még nem is oly meglepő. Aztán észre vette, hogy a krumpli itt kapásjelzőként szolgált. Még ez sem olyan nagy dolog. Aztán megkérdezte mire megy? A sori büszkén mondja. Harcsára! De majd éjszaka dobom be ide a szélébe csak. Ezzel ni! És elővesz egy kopasztott csirkét. Egészben! Gondolom a reakciót mindenki el tudja képzelni.

Ilyen és hasonló vidám, vicces esettel találkoztunk, találkozunk néha a vízparton. Nagyon remélem még sok ilyenről számolhatok majd be évek múltán is.

Írta: Lukács Róbert

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .