Ma már nem egy extra dologról beszélünk, ha a halradart említjük. A legtöbb horgásznak hasznos segédeszköz, ráadásul manapság már a partról használható radarok is óriási fejlődésen mentek át. De mit is látunk a radaron és mire érdemes használnunk? Erre a kérdésre keressük most a választ, bemutatva az egyik legújabb partról is használható radart, a Vexilar Smart Phone-t.
A halradar egy picit téves elnevezés, mert igazából arra utal, hogy a halat keressük vele, pedig leginkább a lehetőségeket, horgászhelyet érdemes vele keresni. Lehet, egy új eddig számunkra ismeretlen helyen, olyan információkra tudunk szert tenni a meder feltérképezése során, amely nagyban megnöveli a halfogás esélyeit, azonban a halak étvágyát ezzel nem tudjuk befolyásolni.
Mint említettem a Vexilar márkájú halradart szeretném bemutatni, a márkáról tudni kell, hogy a lékhorgász radarok között első számú gyártó az amerikai piacon, sőt az egész világon. A radarok terén tehát ott van a toppon, ráadásul a Vexilar volt az első a piacon, aki bevezette a radarok terén az LCD kijelzőt.
A Smart Phone radar, igazából csak egy adó, ami a nyers jelet továbbítja. A vevő készülék pedig manapság minden ember kezében ott van, mégpedig egy okos telefon vagy egy tablet. Az adó egységről érdemes tudni, hogy WIFI-n keresztül kommunikál, ami sokkal hatékonyabb a Bluetooth-nál, nagyobb a hatótávolsága is, és az adatátvitel gyorsabb. Az utóbbi eredményeképpen, már a mederfenék struktúráját is láthatjuk, ugyanis nem mindegy, hogy iszapos, köves, vagy éppen agyagos részen vetjük be a horgunkat. Ezeket a fontos dolgokat, némi gyakorlás után könnyedén felismerhetünk a radarunk, vagyis a telefonkészülékünk képernyőjén.
Mielőtt még valaki megijedne ezek az applikációk teljesen ingyenesek, Androidra és IOS telefonokra egyaránt. Természetesen az alkalmazás segítségével rengeteg beállítási opciót elérhetünk, állíthatunk az érzékenységen, a megjelenítés színén, nem mellékesen, a víz hőmérsékletét is leolvashatjuk. Látjuk a jeladó töltöttségi szintjét, belenagyíthatunk a részletekbe, és számos olyan opciót elérünk amelyek a komoly radarokra jellemző.
Térjünk most rá a radar igazi arcára, vagyis hogyan működik egy ilyen radar, és mik is azok a sarlójelek. A radar ultrahang hullámokat bocsájt ki meghatározott ütemben, mivel pontosan ismerjük a hang terjedési sebességét a vízben ezért a visszaverődő hang alapján könnyedén kiszámítható a távolság, ehhez az kell mérni, hogy a kibocsájtott hang mennyi idő alatt verődik vissza, és milyen intenzitással. A visszaverődő hangokat elemzi a program, és összeáll az a kép, amit nekünk megjelenít. Lényeges, hogy egy adott pillanatban készült kép csak egy függőleges pixelsor a képernyőn. Tehát egy pontban mutatja, hogy hol a mederfenék, vagy hol van vízközt valami olyan, ami visszaveri a jelet – ez lehet például egy hal is – majd jön a következő jel abból is kialakít egy képet és berakja a másik mellé. Ez folytatódik egymás után így halad balra a legrégebbi sor, a legújabb pedig feltűnik, a jobb oldalon.
A halakat általában sarlóként látjuk, kivéve, persze ha bekapcsoljuk a hal szimbólum funkciót, ami annyit jelent, hogy szoftveresen felismeri a program, hogy szerinte egy halról verődik vissza a jel vagy egy tereptárgyról. Ezt a funkciót nem ajánlom, sokkal jobb, ha mi azonosítjuk be a dolgokat. A sarló jel egyébként rendkívül egyszerűen jön létre. A radarnak van egy bizonyos látószöge, a vízfelszínhez képest a pontosan alattunk lévő tárgyaknak a legerősebb a jele, és azoknak tudjuk a legpontosabban a távolságát megmérni. A látószög szélén, már más a helyzet, a hal ugyanolyan mélységben van, csakhogy a radarkúp szélén már nagyobb távolságot mutat és természetesen gyengébb jelet is, a jeladóhoz képest itt nagyobb távolságon, de a radarunk már gyengén látja a jelet. Ekkor elkezdi megrajzolni a sarló jelet a program, majd ahogy egyre jobban a hal fölé érünk, ez a jel egyre erősebb és minimálisan, ugyan de egyre közelebbi lesz a jeladóhoz, ezért a radarképen ezt a felszínhez közelebbinek, és vastagabb jelnek látjuk. Azután ahogy távolodik a hal a radarkúpból kifelé, a jel egyre gyengül, és távolodig a jeladóhoz képest, ezt végigrajzolva pedig létrejön a sarlójel. Érdemes megjegyezni, hogy a folyamatosan alattunk lévő dolgokat, például kutyogatáskor, a csalink, vagy az ott ólálkodó harcsa, egy folyamatos vastag jelet mutat.
A komolyabb radarok színes kijelzőkkel rendelkeznek, így színekkel is megjeleníthetjük azt, hogy az alattunk megfigyelt dogok mennyire engedik át a radar jeleit, milyen erősen verik vissza, így a különböző színek, különböző talajszerkezetet jelentenek.
Visszatérve a Vexilar Sonar Phone radarra, nagyon hasznos eszköz lehet több helyzetben is, akár a parti horgászok is használhatják, egyszerűsége miatt akár a zsebünkben is hordhatjuk és akár egy etetőhajó után is rögzíthetjük, vagy egy kajak mellé köthetjük, felhasználásának lehetőségeiről csak a képzeletünk szab határt.
Forrás: EnergoTeam