Megyei csapatunk az OHCSB-n (végeredmény)

ohcsb 2014 hajdu bihar vegeredmeny

Megyei csapatunk már a tegnapi napon megérkezett a verseny helyszínére. Pályabejárás és a szálláshelyek elfoglalása után következett az első edzésnap. Az edzés megkezdését követően hamar kiderült, hogy rakós bot távolságban nem tartózkodik hal a szektorunkban, így az első edzésnap második órájára már majdnem a teljes mezőny a matchbotokat használta. Slider és fixen szerelt úszóval is lehetett fogni az átlagosan 14 dkg-os velencei dévért. Az ügyesebbek 4-5 kg halat tudtak fogni. Ez jó hír, mivel csapatunk igen jó match botos horgászokból áll.

Megbeszélés pillanatai
Megbeszélés pillanatai
Dobos János edzés közben
Dobos János edzés közben

Második edzésnap:

A mai napon Krakkó Tomi számolt be arról, hogy hogy sikerült a mai edzésnap. Tamás elmondása szerint komoly esővel kezdődött a mai nap, így a pályán csak lassan jelentek meg a csapatok. A felkészülési idő elején ugyan csak csepegett, aztán komoly esőben zajlott az edzés első órája. Később az időjárás kegyes lett hozzánk, elállt az eső. Rakós boton az első fél órában tudtunk fogni dévért, de a teljes tréning még mindig azt mutatta, hogy match távolságon több hal van. Mivel a pályát napról napra egyre jobban feletetik, így várható, hogy hamarosan a rakós bot is szerephez jut.

Mónus Tomi edzés közben
Mónus Tomi edzés közben
Szélsőséges időjárás a versenypályán
Szélsőséges időjárás a versenypályán
Felsorakoztak a csapatok
Felsorakoztak a csapatok

Reménykedünk abban, hogy még legalább a holnapi nap a matchbot fog dominálni, hiszen a csapatunk többsége jobban kezeli a matchbotot a rakósnál. Általában 30-35 darab 12-14 dekás dévért tudtunk fogni, mely a tegnapi naphoz hasonlóan 4-5 kg halat jelent.

Németi Kriszti mai fogásával
Németi Kriszti mai fogásával

Első versenynap:

Gyönyörű napsütéses időben zajlott a 2014-es OHCSB első napja számolt be nekünk Krakkó Tamás. A tréningtapasztalatok és az előzetes várakozások alapján a matchbot kapta a főszerepet. Ugyan egyes szektorokban a verseny első fél-egy órájában volt hal rakós boton, a komolyabb eredményeket a matchezők érték el. Ezzel a módszerrel stabil, jó eredményt lehetett elérni az elszállás veszélye nélkül.

A hajdú-bihari csapat eredményei:

Németi Krisztina: 5200 gr. 1
Németi Krisztina: 5200 gr. 1
Buczkó Krisztián: 4220gr. 2.
Buczkó Krisztián: 4220gr. 2.
Mónus Tamás 3750gr. 3.
Mónus Tamás 3750gr. 3.
Radácsi Kristóf 2735gr. 3.
Radácsi Kristóf 2735gr. 3.
Lénárt Gábor 3600 gr. 5
Lénárt Gábor 3600 gr. 5
Takács János 2850 gr. 7.
Takács János 2850 gr. 7.
Dobos János 2450gr 8.
Dobos János 2450gr 8.
ifj. Csirkés Péter 660gr. 8.
ifj. Csirkés Péter 660gr. 8.

Kiemelkedő és meglepő teljesítményt Németi Krisztina ért el, fejlődése az elmúlt 2-3 évben megkérdőjelezhetetlen. Csapatunk a 4. helyen fordult 2 helyezési számmal lemaradva a dobogóról, mely nyolc fős csapatverseny esetén minimális hátrány. Bízunk a holnapi javításban, írta nekünk Krakkó Tomi! Hajrá csak így tovább!

Második versenynap:

Sajnos a második versenynap nem a várakozásain szerint alakult. A víz kisimult, az áramlás lassult, a versenypályáról eltűnt a korábban matchboton fogható 4-5 kg dévér. A szombati napon még működő taktika így vasárnapra kudarcot vallott. Matchboton alig-alig tudtunk halat fogni, a rakóson a teljes mezőnyből 1-2 ember kivételével nem fogtak halat. Snecivel próbált a versenyzők egy része pontot menteni. Az első forduló 3-5 kg-os átlagfogásához képest a 2. fordulóban 1-3 kg halat lehetett fogni, melyet csapat szinten nem tudtunk jól megoldani, így csapatunk az 5. helyen végzett. Csapatunkból Németi Krisztina, Radácsi Kristóf illetve Buczkó Krisztián kiemelkedően teljesített. Köszönjük a szurkolást, támogatást. -írta soraiban Krakkó Tamás.

ohcsb_2014_hajdu_bihar_vegeredmeny

A folyamatos beszámolóért köszönet: Krakkó Tamásnak

One thought on “Megyei csapatunk az OHCSB-n (végeredmény)

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .