
A MOHOSZ Elnökségének megbízásából az Országos Versenyhorgász Bizottság meghirdeti a 2014. évi Országos Horgász Csapatbajnokság I-II. osztályának versenyét, amelyet 2014. július 12-13-án tartja a Velencei-tavon, a sukorói evezőspályán. A bajnokságot a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége bonyolítja le. Ezen versenyen a Hajdú-Bihari csapat is részt vesz. Célunk az első osztályba történő visszakerülés. A csapatok nevezési díja 80.000 Ft volt csapatonként, amelyet a Megyei Szövetség fizetett ki.
A nevezési díj magába foglalja a szervezéssel, pályarendezéssel, díjazással kapcsolatos kiadásokat, valamint a versenypályák igénybevételének költségeit, és a kötelező edzésnap, illetve versenynapok területi engedélyeinek árát. A további edzésnapokon a versenyzőknek kell gondoskodniuk a napijegyek megváltásáról.
A bajnokságban résztvevő csapatoknak a szállásról és étkezésről maguknak kell gondoskodniuk, természetesen a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége segítséget tud nyújtani.
Megyei csapatunk az alábbi résztvevőkkel áll ki a versenyre




Tartalék és edző

U14

U18

U23

Női

Csapatkapitány

Sok sikert kívánunk nekik!
Hozzászólás