Tisza-tavi nagypontyok nyomában

Tisza tavi nagypontyok nyomában 7

Néhány éve már, hogy Tisza-tavi nagy pontyok nyomába eredt Hadnagy Sándor és baráti társasága. Évről-évre eltöltenek egy-egy hetet a tározó partján, hogy mesterséges horgásztavak helyett egy igazi vadvízen is hódoljanak a pontyfogás élvezetének. Kitartó kísérletezésük, bővülő tapasztalatuk egyre többször hozott nagy fogásokat. Legutóbb a pontytilalom előtti időszakban látogattak a Tisza-tóhoz. A nehéz napokkal kezdődő, de annál mesésebben folytatódó horgásztúra képes beszámolóját osztja most meg velünk az ügyes bojlis horgász.

Tisza-tavi nagypontyok nyomában-2

Tisza-tavi nagypontyok nyomában-3„Április 28-án hétfőn érkeztünk társammal, Boros Tamással a tározó Sarudi-medencéjéhez hat napos horgászatra. A partszakasz választás után tábort állítottunk, majd megkerestük a megfelelő helyeket etetésre. A túra első három napja csendben, türelmes várakozással telt. Ezután érkeztek az első kapások, melyek kisebb pontyokat eredményeztek. A következő napok azonban meghozták a nagyobb példányokat is, több 10 kg fölöttit sikerült partra segíteni.

Tisza-tavi nagypontyok nyomában-1

Tisza-tavi nagypontyok nyomában-4Majd a pénteki nap reggelén 7 óra táján sikerült fognom egy 24,1 kg-os, délután 5 óra körül pedig egy 24,6 kg-os gyönyörűséget! A hétvégén társamnak is sikerült több 10 kg-os illetve egy 15 és egy 16 kg-os pontyot fognia. Természetesen a fotózást követően minden hal visszanyerte szabadságát.” A fogások részleteiről beszámolót olvashatnak a Pontyvilág magazin júliusi számában, a pontycentrum rovatán belül.

24,1 kg
24,1 kg

Tisza-tavi nagypontyok nyomában-6

24,6 kg
24,6 kg

Tisza-tavi nagypontyok nyomában-8Forrás: Sporthorgász.eu

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .