
Hiába számoltuk a napokat, csak teltek a hónapok, mentek az évek. A jó öreg, sokat próbált ET Spin Blade utódja bizony nem akart megérkezni, ahogyan oly sokan, én is nagyon kíváncsian vártam pedig. Mit volt mit tenni, sokat látott és sok halat fogott kettőnegyvenes kedvencemmel tovább erősödött, azt hiszem a legmagasabb szintekre szökött az a bizonyos kapcsolat, ami a maga nemében kialakulhat egy pergető horgász és a botja között. Mindeközben a bennfentes szakiktól származó információ fel-felerősítette bennem a vágyakozást, az érdeklődést az új Blade iránt, mígnem ez év elején végre kézbe vehettem egyet-egyet a sorozatgyártásra véglegesített paraméterekkel rendelkező példányokból.
Előzetes infókból tudtam, hogy nagyon jó bot született, de mivel nem vagyunk egyformák, más-más ízléssel bírunk, ezt hittem is, meg nem is. A legnagyobb izgalom, vagy talán félelem csak most ért el igazán. Szemeim – mintha versenyezni akarnának a kezeimmel ? cikáztak ide-oda az egész bottesten, ujjaim minden négyzetcentiméterét simítani akarták, hogy a bennem dolgozó, szinte kiabáló kérdőjelek mielőbb kipukkadjanak.
A folyamat egyáltalán nem tarthatott sokáig, a bot tervezői nüánsznyi esélyt nem hagytak a kételkedésre, sem minőség, sem pedig a külső megjelenés szempontjából. Mondhatni azonnal lenyűgözött.
De persze ennyivel nem volt elintézve a dolog, az alapos megismerés időt igényelt, könnyen elvesztem a tervezői zsenialitás részleteiben.



A Spin Blade Elite szériát nem hirdeti fényújságként ható reklámbetű, vagy ízléstelenül díszes felirat a blankon, és az ára sem tükrözi, hogy valójában a csúcskategóriát képviseli.

A Spin Blade Elite nyélkiképzése a parafanyeles első szériához képest nagy változást mutat. A maximális kényelmet biztosító osztott neoprén nyél parafa véglezárásokkal van ellátva.



A Spin Blade Eliten a dobások tökéletességét elősegítő nagyméretű, de ultrakönnyű SIC gyűrűk találhatóak a bot karakterét leginkább kihangsúlyozó elosztásban.





A Blade széria leghasznosabb és egyben legszembetűnőbb műszaki újítása csak nagyon kevés felső kategóriás pergető boton található meg. A cserélhető végsúly, mely a nyéltag végén helyezkedik el a bot legoptimálisabb kiegyensúlyozása érdekében nagyon fontos elem. A cserélhető lamellás végsúlyoknak köszönhetően akár egy kisebb méretű, könnyebb, 260-270 gramm tömegű orsóval is kiegyensúlyozható, ezáltal tökéletesen összehangolható a bot.





Külön öröm volt számomra, hogy az általam legtöbbet használt modellek, a könnyű és közepesen nehéz pergetés kategóriájába tartozó pálcák, a 2,40-es 10-30 gr-os dobósúlyú és a 2,40-es 30-80-as modellek továbbra is lenyűgöző használati tulajdonsággal bírnak. Könnyűek (155 gramm), karcsúak (9,5 mm-es legvastagabb nyélátmérő) és kíméletlenül gyors akcióval rendelkeznek, hogy a kapásokra azonnal reagálni tudjunk.

Bizonyára nem leszek egyedül azzal az álláspontommal, hogy az új Spin Blade-re megérte várni. Az első szériás Blade egyértelműen sikerre született, a most megjelenő Blade Elite neve, pedig a nagyon magas anyag és gyártási minősége, technikai megoldásai miatt kétségtelen, hogy felkerül a halhatatlanok listájára.
A Blade Elite látszólag ismerős lesz, de meg fogjátok látni, hogy mindig megmutat majd magából valami újat, valami felejthetetlent. Ezért is, sokat fogunk még beszélni róla.
Forrás: Halmos Mihály
Hozzászólás