
Kedves Szülők, horgászó Szülők és ” horgászpalánták „! Ahogy azt megígértük, ebben az évben is megrendezzük a gyermek horgász versenyt 0-15 éves korig. Az eddigi nagy sikerre való tekintettel, most egy új helyszint kerestük meg az esemény lebonyolítására, ahol azok a gyerekek és szülők is találnak maguknak szórakozási és pihenési lehetőséget, akik nem szeretnek horgászni, de szeretik a természetet. Hol is helyezkedik el pontosan a horgásztó? A hatályos jogszabályok amik a horgászatra vonatkoznak, a tó saját házirendje továbbá tanácsok és egyéb segédanyagok, információk a tóban élő halakról és kifogásukról. A Horgásztó a 33-as főútvonal Püspökladányt és Nádudvart jelző tábla leágazásától 400m-re található meg.
A CsaliButik horgászbolt hagyományos ” szobából a szabadba ” gyermek horgászversenyét 2014. május 11-én vasárnap rendezzük meg a TÜSKEVÁR horgásztavon. A horgászverseny után a kifáradt horgászpalántákat palacsinta partival várjuk, illetve azok akik nagyon megéheztek lehetőségük van egy ebéd – egytál étel – elfogyasztására igény szerint..
A nevezési díj 1.000,- Ft/fő.
A versenyzők két kategóriában nevezhetnek, 0-10 éves valamint 10-15 éves korig.
Mindkét kategóriában az első három helyezettet serleggel jutalmazzuk, a többi helyezettek érmet kapnak részvételükért. Ezen felül természetesen különböző tárgyjutalmakkal kedveskedünk a résztvevőknek.
Töltsünk el egy kellemes napot a szabadban!
VERSENYKIÍRÁS
– Horgászni csak egy bottal és egy horoggal, bármilyen horgászmódszerrel lehet.
– Etetőanyag és csali nincs korlátozva.
– Pergetés tilos.
– Szülők vagy hozzátartozók segíthetnek a versenyzőnek.
– A kifogott hallal való kíméletes bánásmódot mindenkitől elvárjuk.
– Nevezési díj: 1.000,- Ft/versenyző.
Nevezni 2014.május 09-ig a CsaliButik horgászboltban személyesen, a nevezési díj befizetésével egyidejűleg lehet. Igény esetén 500,- Ft/fő ellenében egytál ételt biztosítunk.
A rendezvényt minimum 20 versenyző nevezése esetén tartjuk meg!
Érdeklődni telefonon az 52/490-759 vagy a 70/315-2109 ill. 70/314-7952 telefonon lehet.
A verseny programja:
08:00 – 08:30-ig gyülekező, regisztráció
08:30 – 09:00-ig felkészülés, etetés
09:00 – 12:00-ig verseny
12:00 – 12:30-ig mérlegelés, eredmény hirdetés
12:30 ? ebéd,palacsinta parti
Díjazás:
1-3. helyezett ( kupa, oklevél, érem )
4- helyezettől ( érem )
Legkisebb és legnagyobb halat fogó ( oklevél és tárgynyeremény )
Jó szórakozást és jó időtöltést kívánunk minden résztvevőnek!
Hozzászólás