Látóképi peca a nyár közepén

A 2013-as évben sikerült néhány a Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szövetség által kezelt vizekre kilátogatni, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megcáfoljuk a sokak által keltett rémhíreket, amelyek az állandó haltalan hétvégéket jelentette. Mivel a Fancsikai tavakon már jártunk, következzék a Látóképi víztározó a maga 67+ hektárjával. Sajnos helyismerettel nem rendelkezünk, az itteni horgászok pedig szívesebben tartják magukban a több év alatt megszerzett trükköket titkokat, így segítségre nem számíthattunk a jó hely kiválasztásánál.

A stratégia az volt, hogy keresünk a csizma egyik szárában egy üres beállót olyan társaság környékén, akiket gyakran lehet a parton látni. Ez az alábbi logika alapján született meg: Az itt horgászó emberek sem a semmiért ülnek hétvégéket ugyan azon a helyen szezononként.

Péntek délben érkeztünk a partra, ezekben a napokban már nem számítottunk sok horgászra a parton hiszen a telepítés majdcsak két hete történt. Valóban így is volt a partszakaszon autózva csak egy-egy beállóban ültek.

Helyválasztásunk a debreceni ág debreceni oldalára esett. Szívesen beültünk volna a nádasos részbe, de az már foglalt volt, sőt lehet fel sem szabadult mostanában. Így valahol a szár középen vertük fel állásunkat. Velünk szemben volt egy horgász tőlünk jobbra is és balra is pecáztak, tehát a logika szerint itt szoktak fogni, azért vannak ennyien. 🙂

Etetőhajó híján az etetőrakétához nyúltunk, mellyel főként szemes anyagot, tigrismogyorót és pár szem bojit etettünk. A távolság nem volt számottevő körülbelül 65-70 méter.

A csali kikönnyített kukorica füzér volt az egyik boton a másikon pedig tigrismogyoró. Kíváncsian vártuk a mi fog következni, vajon itt fogunk ülni vasárnapig hal nélkül, ahogyan sokan csinálják elmondásuk szerint.

Várakozásunkat hamar egy kapás törte meg, amely egy folyamatos húzós kapás formájában jelentkezett. Bevágás majd fárasztás és a hal már a merítőben pihent. Nem gondoltuk volna, hogy ilyen hamar sikerül kapást elérni.

 

Ugyan tudtuk, hogy a halsűrűség nem nagy, de hogy folyamatosan legyen etetés dobtuk még rá két-két etetőrakétányi anyagot.

A nap lassan nyugovóra tért mikor a békák moraját a kapásjelző halk csipogása törte meg. Ismét egy jelentkező és ismét ugyan az a csali. Ez sem kapitális méretű, de ponty! Mehetett őkelme is vissza majd két-két rakéta ismét. Az este további része eseménytelen maradt.

A hajnal érkeztével a környező horgászok kapásjelzőinek csipogása a merítések hangja igazolta, hogy csakugyan van itt hal. Nekünk is sikerült még két pontyot kiimádkozni.

Sajnos több halunk már nem esett, ki tudja miért, de az biztos hogy a szombat délután már üres volt a 12 órával ezelőtt zsúfolásig megtelt part. Talán az érkező front miatt gondolták úgy a horgászok, hogy mennek haza? Tudták, hogy olyankor nincs értelme kint lenni?

Egy kellemes pecát tudtunk a hátunk mögött. Kellemes csalódás volt Látókép és jólesett azt mondni, hogy igenis sikerült halat fogni ott, abszolút helyismeret nélkül. A fancsikai taktika itt is működött, így nem maradt más mint kipróbálni a Keleti főcsatornán is, de azt majd egy következő írásban.