Rapauló 3/3

Rapauló 3 4

Maradt a másnap. No, nem feltétlenül az alkoholmennyiség miatt. Estével, mint kiderült mindketten szeretjük a gyümölcsöt, Attila az almát részesítette előnyben, míg jómagam a szilvát. Amiket természetesen máshogy fel sem lehetett kínálni, csakis a helyi jellegzetességnek megfelelően rézüstben kifőtt formátumban.

Biztosra veszem, hogy az isteneink is velünk együtt ugyanúgy szeretik az italt. Az, hogy este Péter is velünk pálinkázott kétség sem fér. Az asztalhoz ültettük és fogcsikorgatva összekulcsolt kézzel kérleltük, hogy ne szórakozzon most velünk, hagyja máskorra a  bolondos hóbortjait, a haszontalan esőjét pedig tegye át kedvezőbb időkre, míg egy pár kör után meghallgatott minket. Az eső hihetetlen módon elállt. Nyomban ittunk is rá még egy kupicával.

Ezen körülményeken túl a rövid éjszaka után vendégemnek szép napja kezdődött a tegnap esti otthagyott beömlöben.

A fiatal legény most nem tartott velünk, mert a hosszúnak ígérkező nap és a későbbi ébredés reményében önként ajánlkozott fel feleségemnek és inkább segített a gyerekek körül.

Már pirkadt mire zökkenőmentesen, még csak meg sem csúszva, a nedves talajon, kiértünk a tegnap otthagyott helyszinre. Míg Attila a felszerelésével foglalatoskodott elmélyülten a kék összes színeiben pompázó ég felhőire nézek. – Péter, Péter, te részeges!!! Megcsóválom a fejem és úgy érzem pompás kis napunk lesz.

Mivel vendégem számára eddig érintetlenek az itteni halak és ez a tény engem eléggé bosszant ezért tőlem telhetően mindent megteszek, hogy ezen változtassak. Villámgyorsan pontosan ugyanolyan szerelést készítek, mint az enyém, pont olyan twisztert adok, pont olyan fejjel. Megkérem Attilát, hogy oda dobjon ahova mutatok és a behúzást követően feltétlenül ügyeljen a sebességre. Majd a dobást követő első pár méter zsinórbevontatás közben, megtörik az itteni kemény jég. Attila első halát fotózom, ami egy kisebb süllő lesz.

Rapauló 3-3

Aztán elkezdődik amire vártunk. Nekem erről a helyről két méretforma csuka jön.

Rapauló 3-3-2

Később új helyszínt választunk. Felváltva jönnek az apró csukák. Összesen hét darab. Nekem eggyel kevesebb jut. Érdekességképpen az egyik kifogott kiscsukám fejformája eltér a szokásostól. Gyanítjuk génhibás.

Rapauló 3-4

Ismét újabb helyszin után nézünk. A nap már egy ideje zavartalanul süt, légmozgás szinte nulla. Az egyik tuti hely épp most szabadul föl. Rosszarcú fiatalok pakolásznak, útközben találkozunk. Kishallal csukáztak, állítólag semmit sem fogtak. A helyükre érve keserű látvány fogad minket. Nem elég, hogy ott minden csupa szemét és hulladék, de a csalihalnak használt kárászokat is szerte – széjjel szórták a parton. Na, ilyenek fogják az új törvényt haladéktalanul betartani …

Attila ódzkodik a hely megpergetésétől, mondván, mivel a suhancok sem fogtak halat, akkor mi sem fogunk.

Próbáljuk csak! – biztatom, ez a tény nálam abszolút nem jelent semmit sem. Aztán eszembe jut egy bölcs kommentelőm állítása; „Könnyű ilyen helyről halat fogni … !”

Attiláé az elsőbbség, én előrébb a sügérhadat kutatom. Épp, hogy vizet ér a műcsalim Attila felől locsogás.

– Első dobásra! – mondja lelkesen és egy méretes csukát dédelget a karjaiban. Elégedettség úszkál a mesébe illő őszi levegőben. Vendégemnek a sikerei miatt, nekem pedig a vendégem sikerei miatt.

Rapauló 3-5

Nemsokára az eset újra megismétlődik, a tanár úr újra egy hasonló méretű csukát fáraszt. Ez a küzdelem kissé látványosabbra sikerül. Próbálom a csukaszaltókat gépemmel elcsípni, sajnos nem sok sikerrel.

Rapauló 3-6

Az i – re a pontot ez a kis ragadozó tette fel. Ez volt nekünk az őszi szünet utolsó hala is egyben. Próbálkoztunk még egy keveset, majd a végső befejezést egy másik csatorna képeivel zártuk, ahol már valahogy egy kissé vontatottabb hangulatú lett a horgászat és inkább összegeztük a két nap közös horgászatát.

Rapauló 3-7

Valahogy így ért véget egy menthetetlenül gyorsan múló iskolai szabadidő, aminek én is részese lehettem és a süllyedő élmények eme szigetén ily módon egy kis időre kiköthettem.

 

írta és illusztrálta: Gyöngy László (ladányihorgászok)

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .