Fórum az új halászati törvényről

Fórum az új halászati törvényről

A Kazinczy Ferenc Általános Iskola mozitermében zajlott le a Debreceni Csali Horgász Egyesület szervezésében az az előadás és fórum, aminek fő témája az új Halászati Törvény és annak végrehajtási rendelete volt. Az Egyesület elnöke, Takács Lajos köszöntötte a résztvevőket, akik között versenyhorgászok,más horgász egyesületek képviselői, magán tó tulajdonosok és hobby horgászok voltak.

Cserepes Ernő a Hajdú Bihar megyei halászati felügyelőismertette a Törvény legfontosabb, a horgászokat legjobban érintő változásokat, rendeleteket. Az előadás után a jelenlévők kérdésekkel ostromolták a szakembert, aki igyekezett mindenki számára kimerítő válaszokat adni.

forum 02

forum 03

Jellemzően a fogási napló vezetéséről, a tilalmi időkről, a mennyiségi korlátozásokról hangzottak el kérdések, de a magán tó tulajdonosok is érdekes témákat feszegettek. Az idegen és honos halfajok megkülönböztetése, azok kezelése is érdekelte a horgászokat. Az állami jegyekkel kapcsolatban többek között az is elhangzott, hogy az un. fizetős magántavakon is csak állami horgászjeggyel rendelkező személy horgászhat, ellenkező esetben szabálysértést követ el. Újdonságnak számít, hogy a horgászvizeket a fogási naplóba víztérkód alapján kell bejegyezni.

forum 04

forum 05

forum 06

A rendezvény mindenki számára hasznosnak bizonyult, abban a hallgatóság, a szervező és az előadó is egyetértett, hogy a jövőben is szükség van hasonló rendezvényekre, mert igény van rá.

 

Takács Lajos

Forrás: Csalibutik.hu

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .