Fehova 2014 – Február 13-16

fehova 2014 logo kicsi magyar1

„Ősi örökség ez, amit egyik ember örököl, a másik nem. Ősi harc ez, kutatási vágy, megfigyelés, tudásszomj, kalandkeresés, gyűjtési szenvedély, erdők, mezők, nádasok szeretete.” (Fekete István) -2014. február 13-16. között várják a Kárpát-medence vadászait, horgászait és természetkedvelőit a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban! Előadást tart külföldi sztárvendég, Piotr Piskorski: Az idei FEHOVA sztárvendége az a kivételesen innovatív pergető horgász lesz, aki többek között a legtöbb Salmo wobblert tervezte és munkájával alakítja a horgászat jövőjét. Két napon át napi három bemutatón és köztük az Energofish stand SALMO részlegében találkozhatnak a cég tulajdonosával és egyben fő tervezőjével, a lengyel Piotr Piskorskival, aki olyan wobblerek atyja, mint a Slider, a Hornet vagy a Thrill

IMG_0087

-Óriás akvárium – sztárhorgászok bemutatói az akváriumban minden nap

-MOHOSZ-FeHoVa Horgász suli gyerekeknek – rendszeres foglalkozással, film és diavetítésekkel, szerelék összeállítással és neves horgászversenyzők oktatásával és rajzversennyel is várja majd az igazán kezdő, a horgászattal most ismerkedőket, vagy a már gyakorlatot is szerző gyermekhorgászokat

-Közönségtalálkozó gyerekeknek Döme Gáborral a Haldorádó standon a ?Gyerekek, horgásszunk együtt!? akció keretein belül (A standra érkező gyerekek közös fotót készíthetnek az ismert horgásszal)

-Sztárhorgászok beszámolói – vendégeink lesznek többek között: Benzár Zsolt, Döme Gábor, Gégény Viktor, Hernyák Aurél, Koós Ferenc, Lukácsi Béla, Dr. Kovács Adrián, Szarvas Zoltán, Szilvási Szilárd és Vass Csaba, akik bemutatót tartanak az akváriumban is.

-Műlégy-készítő bemutató

-Energofish és Daiwa nyereményjátékok, értékes ajándékokkal (részletek hamarosan)

-Walter Tamás a VB ezüstérmes csapattal fényképes beszámolóval várja az érdeklődőket

-Elhozza 2014-es újdonságait a Daiwa és a Cormoran, a különleges, és praktikus termékeket Hernyák Aurél mutatja be

-A horgász színpadon előadást hallhatnak a Tisza-tó és a Balaton horgászatáról

 

Nyitva tartás:

2014. február 13-15. 9-18 óráig

2014. február 16.      9-17 óráig

Napijegy:

– helyszínen: 2500 Ft

– online elővételben: 2000 Ft

– online elővételben (regisztráció esetén): 1700 Ft

– családi jegy: 5000 Ft (Két felnőtt és három 14 éven aluli gyermek belépésére jogosít)

-kedvezményes jegy: 1500 Ft (A felnőtt kíséretében érkező 14 éven aluli gyermek, a nyugdíjas, a diákigazolvánnyal rendelkező fiatal, valamint a mozgáskorlátozottak és fogyatékkal élők részére a megfelelő igazolvány felmutatásával)

-Csoportos diákjegy: 1000 Ft/fő (A min. 10 fős diákcsoportok érkezése esetén vehető igénybe diákigazolvány felmutatásával)

-Kedvezményes csoportos belépőjegy egyesületek, testületek, társaságok tagjainak részére (minimum 10 fő egyszerre történő belépése esetén): 1500 Ft/fő

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .