Gyöngy László – Egy dobás

Gyöngy László Egy dobás

Hol volt, hó’ nem volt, mikor még a kurta farkú kismalac is vígan túrt, mert nem fagyott be az orra, szomorúan tapasztaltam, hogy az első kiszemelt beömlő foglalt. Mit volt mit tennem, a folyó vízállása miatt egy másik beömlő után kellett néznem. A szerencse rám talált, mert a következő helyszín szabad volt. Óvatos megközelítés után már lendült is egy élénk farokmozgású gumihal – természetesen a megfelelő súlyú jig fejjel – a folyó közepébe.

Gyöngy László - Egy dobás

Kontaktus felvétele után a műcsali minden rezdülését érzem. Pár mozdulat, és a sodrás miatt már szinte a lábam előtt járja táncát a gumihal. A torkolat meglassuló, kavargó vizében óvatosabbá teszem a mozgását, és egy megbillentés után valami érezhetőbben ráharap.

Gyöngy László - Egy dobás-2

A térségünkben a leggyakrabban előforduló kisebb egyedsúlyú ragadozó halak kapásához szokott érzékeimmel azonnal felfogom, hogy ez az a hal amire valószínűleg egész szezonban vártam. A bevágás is ehhez mérten emberes. Aztán mintha egy termetes fazék fedőjébe akadtam volna.

Gyöngy László - Egy dobás-3

Csigalassúsággal mozdult meg a hal. Mivel teljesen a part szélén kapott – csodáltam is, hogy nem vettem észre – ezért gondolom, hogy az akasztás pillanatában ért sokk miatt is azonnal megmutatta magát és ezt követően kezdődött meg a harc.

Gyöngy László - Egy dobás-4

Felszíni védekezését nagy hullámok, mély hangú csobbanások kísérték. A zsinór fütyülve szelte a vizet a kirohanások alatt, ( de szép is tud lenni ez a horgászat … ) a keményre állított fék és a határozott fárasztás miatt a halat sikerült aránylag rövid időn belül szó szerint nyakon ragadnom.

Öröm és öröm, talán tíz perce horgászok. Pergetek, ahogy legtöbbször.

Csak egyet dobtam.

Aki nem hiszi, járjon utána …

Ilyen ez …

Forrás: Ladányihorgászok

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .