Mint egy akaratos gyerek, aki a vásárban kiakasztott játékra vágyik ahhoz tudnám hasonlítani magam. Alig tettem le lábam a repülő lépcsőjéről, már a közeli de oly távolnak tűnő horgászatomon gondolkoztam. Pontyozni akartam!!! A közelmúltban megnézett pontyhorgászatra szakosodott cégek DVD-i, meghozták a kedvem hozzá. Fejben minden összeállt elindultam az elméleti peca nyomvonalán. A sokakat megvezető horgászmédia engem is utolért amely kimondja a divatot igen is követni kell! Csak a legdrágább előkékkel a legjobb és legújabb fejlesztésekkel lehet halat fogni olvastam a mások által írt cikkeben. Ha ők azzal fogják a „bigkárpokat” nekem is az kell csinálnom, gondoltam én naivan.
„Mindennek a vége valami újnak a kezdete” hallottam sokszor ezt a mondatot. Talán közhelynek is tekinthetném, de én betartottam. Horgászatomra két új bottal érkeztem. Avatásra készültem. A mai kor pontyhorgász „trend”-hez igazodva egy rövid (270cm) bojlis botot vásároltam 3 librás erősségben. (3 évvel ezelőtt olvastam a horgászmédiában, hogy csak az a bojlis bot, amely legalább 360 cm hosszú és maximum két részes). Tettem ezt azért, mert azok a horgászhelyek ahova járok nem igényelnek ember feletti dobásokat, illetve nekem fontos volt a szállítási méret is.
Horgászatom helyszíne a Szentannapusztai víztározó volt. Délután érkeztünk. Egy számomra kedves helyre ültem le, amelyhez nagy méretű dobásokra nem volt szükség. A halak ezen a helyen csak eljárnak és én azt az ösvényt horgásztam ahol a vonuló útvonaluk van.
Az etetés ezen a vízen elengedhetetlen. kb 10-15 spomb-nyi bojli, pellet és magmix került be vízbe. Nem használtam csónakot hiszen a hínár ezen a részen csak elenyésző mértékben volt jelen.
Csalim az egyik botomon fűzött kukorica volt, míg a másikra bojlit tettem. A botok behelyezése után kialakítottam a szálláshelyünket és kezdtük a pikniket, amely aznapra szalonnasütés formájában teljesedett ki. A Norbi update-es vacsora után következett az emésztés, amely számomra mindig oly fárasztó. Így hát lepihentem.
Már nagyon hiányzott ez a csend, amikor csak a békák kuruttyolása illetve a közelben ólálkodó cickány gyors csoszogása ad ki. Az őzek „ugatása” és a megriadt kacsák heves kántálása már nagyon hiányzott az én egyszerű paraszt világot szerető lelkemnek.
Ezt a csendet a kapásjelzőm hamarosan megtörte. Nem erős vinnyogással, hanem csendes bár folytonos csipogással jelezte, hogy érdeklődnek a csalim iránt. Jómagam a gyors reagálást részesítem előnyben, így pillanatok múlva már a bot a kezemben volt. Első alkalom, hogy ezzel a bottal halat fárasztok. Meglepően karakteres a méretéhez képest. A rövidsége sem zavaró, bár még nem mertem terhelni. A fárasztás kb 10 perc lehetett ez a fejlámpa hiánya miatt is lehetett, bár a hold teljes fényében segített nekem.
Néhány fotó és a visszaengedés után, megéledve már csaliztam is újra. Ilyenkor már az etetést PVA zacskóval szoktam megoldani, illetve csöveztem be néhány szem bojlit. A bojlival csalizott szereléket kívánta meg.
Az adrenalin lassan lecsökkent ereimben és ismét a medvékre jellemző lustaság kapott el. Visszabrummogtam a sátorba, és azt mormogtam, hogy ez az este eddig minden pénzt megért. Gondoltam ezt akkor, de a jól kiválasztott hely tartogatott még számomra meglepetést.
Eddigi tapasztalataim azt mondatják velem, hogy a nagy halakat néha könnyebb a partra kényszeríteni, mint kisebb társaikat. Azonban ezzel a hallal merőben más volt a helyzet. Ő nem akart még a part közelébe sem kerülni, felkereste az összes lehetséges akadót, ami a környéken található volt, amikor pedig a part közelébe került ott heves kirohanássokkal tudatta velem nemtetszését. Végül egy rövid ideig a lehűlő levegőre került, majd úszhatott is tovább.
Nagyon jó estén vagyunk túl. 4 pontyot is sikerült fogni és elég szép egyedsúllyal. Szentannai egyéni rekordomat is megdöntöttem, ami számomra még nagyobb öröm. Kb délelőtt 11 óráig maradtunk, de akkor már nem volt jelentkező a felkínált csalétekre.
Egy nem várt botavatáson vagyok túl. A felszerelés egyben maradt. A bot jól vizsgázott a fárasztás egy élmény vele, azonban dobni a nyél rész rövidsége miatt nekem borzasztó, úgy érezem magam mintha elefántnak kellene szaloncukrot bontania. Ha ezt leszámítjuk akár még örök darab is lehet a gyűjteményben.
üdvözlettel: Balla Mihály
Hozzászólás