Egy körforgós nap (visszatekintő)

20101123623 atmeretezve

Első alkalommal, amikor a Nyugati főcsatornán jártam egy meghívásnak tettem eleget. Brunda Zsolt, aki szintúgy mint én még soha nem járt ezen a vízen, hívott meg. Négyen érkeztünk meg kora reggel a csatorna partjára. Jómagam elindultam pergetni, míg a többiek kishallal, spiccbottal és szintúgy pergetve kergették a halakat. Majd két óra telt el mire visszaértem a táborhoz. Meleg pörkölt és friss élmények fogadtak. Zsoltinak sikerült körforgóval egy kisebb csukát ejteni, míg a többiek spiccboton fogták a kisebb küszöket. Nekem a gumihalra csak koppintások voltak, de bevágás után csak üresen húztam ki a műcsalit. Ekkor megígértem magamnak, hogy hamarosan visszatérek.

Egy körforgós nap

 

 

Itt a chatboxon kértem ki a véleményeteket, hova érdemes a Nyugati főcsatornán menni, ha az ember pergetni akar. Kaptam is rá választ, amit meg is fogadtam. A 33 úton a nyugatit elérve jobbra a tanya irányába kezdtünk el pergetni, egészen az Ohati tavak halőrházáig.

 

 

Egy körforgós nap

Egy körforgós nap

 

 

A reggeli bepakolásnál még sütött a nap, de amikor Szabiért indultam már gyülekeztek a felhők. Nem tudtam, mi legyen. Az egyik oldalon tiszta volt az ég a másikon pedig felhős. Végül az indulás mellett döntöttünk.

 

 

ET Spin blade 0-10

Shimano Nexave

 

 

Ahogy megérkeztünk kipakolás, szerelés. A partnernek nem volt nehéz dolga csak a megszokott felszereléssel jött, de Én most valami újat hoztam. Az Energo Team Spin Blade típusú botját és a Shimano Nexave orsóját próbáltam ki együtt. A bot egy 0-10 gramm dobósúlyú IM-12 karbon anyagból készült, amely mindösszesen 88 grammos. Igazi egykezes bot. Összeszereltem a botot és az orsót, majd elhelyeztem rá a 0,08 mm fonott zsinórt.

 

 

Egy körforgós nap
Amíg én ezt elvégeztem, addig Szabi már meg is fogta a nap első halát. A csuka a Mepps kicsi zöld körforgójának nem tudott ellenállni.

 

 

Egy körforgós nap

 

 

Elkészültem és elkezdtünk sétálni. A csalim egy kisebb wobbler volt, ami a felszereléshez passzolt, de nem sikerült rávágást elérnem. Egy ideje pergettünk, amikor egy szünetet tartottunk, pihentünk, reggeliztünk. Kellett is, mert ezután jött csak a java. Én feltettem egy körforgót, ha jól emlékszem egy Balzer Colonel Z típust. Hamarosan meg is tettszett egy aprócska kis balinnak. Majd nem sokkal később ugyanerre a csalira egy csuka is érkezett. Sajnos hamarosan beszakítottam ezt a csalit, így nem tudom mit adott volna a nap további részében.

 

 

Coloneles balin

Balzer Colonel csuka

 

 

Ismét megálltunk, már elég nagy távot lesétáltunk. Szabi feltette a már jól bevált tiszai balinos csalit a Balzer kispontyos csaliját. Első dobásra sikerült vele egy balint fogni. Ez sem volt az óriások közzé sorolható.

 

 

Egy körforgós nap

 

 

Találtam a csalik között egy a Colonellhez hasonló körforgót. Feltettem és dobáltam. Egy 1,5 kg-os csuka nem tudott ellenállni a vas csábításának.

 

 

Egy körforgós nap

 

 

Úgy gondoltuk, hogy legyen ez a napunk befejezése. Már eléggé eltávolodtunk az autótól és még visszafele is dobálunk párat. Körülbelül 5 órát horgásztunk 5 halat fogtunk. Mindezt a Hortobágy szívében a Nyugati főcsatornán.

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .