III. Silver horgásztavi pergető verseny (beszámoló)

harmadik silver pergeto verseny 6

2013. október 6-án rendezte meg a hajdúszoboszlói Pontyhalász Horgász Egyesület a harmadik Silver horgásztó pergető versenyt. 27 versenyző érkezett meg a gyülekezőre, amelyet egy gyors eligazítás követett. Nem sokkal nyolc óra után kezdődött a verseny. A tó 4 oldala négy szektort jelentett, melyben 6-7 ember horgászott. A szektoron belül a helyeket szabadon bármikor változtathatta az ember. Egy szektorban 45 perc pergetést engedélyeztek, majd egy dudaszó jelezte, a szektor váltásának idejét.

 

Reggel 7 órától volt a gyülekező
Reggel 7 órától volt a gyülekező

 

Eligazítás után irány a pálya
Eligazítás után irány a pálya

 

Már a verseny elején több csukát is fogtak a versenyzők. Jómagam is egy 57 cm-es fenevaddal küzdöttem meg, amely egy  7 grammos egyedileg átalakított kanál villantóval sikerült becsapnom. A horgászhelyekről azt kell tudni, hogy a vízmélység igen nagy, a talaj pedig a bányászás miatt egyenetlen. Aki a gumihalat részesítette előnyben az biztosan megtalálta a töréseket és padkákat egyaránt. Azt is megemlíteném, hogy a víz alatt gyakoriak az akadók, bedőlt olajbokrok, torzsák, amelyek segítenek a csalik elvesztésében. A verseny vége után jó néhány sporttárs számolt be a veszteségeiről.

 

57 cm-es csukám
57 cm-es csukám

 

51-es csukám
51-es csukám

 

Gyöngy Laci egyik csukája
Gyöngy Laci egyik csukája

 

 

 

Végeredmény:

 

Férfi kategória:

 

1. helyezett: Deczki Gyula 166 cm (3db)
1. helyezett: Deczki Gyula 166 cm (3db)

 

2. helyezett: Radácsi Gábor 154 cm (3db)
2. helyezett: Radácsi Gábor 154 cm (3db)

 

3. helyezett: Balla Mihály 108 cm (2db)
3. helyezett: Balla Mihály 108 cm (2db)

 

4. helyezett: Ungrai Csaba 107,5 cm (2db)
4. helyezett: Ungrai Csaba 107,5 cm (2db)

 

5. helyezett: Gyöngy László 97 cm (2 db)
5. helyezett: Gyöngy László 97 cm (2 db)

 

Női kategória:

 

1. helyezett: Gyöngy Alexandra 84 cm (2 db)
1. helyezett: Gyöngy Alexandra 84 cm (2 db)

 

harmadik-silver-pergeto-verseny-23
2. helyezett: Bereczki Kitti

 

Mindent összefoglalva egy jó versenyen vagyunk túl. Talán egy picit szétszórt volt számomra a szervezés, de a Silver tó szépen muzsikált. Sokan maradtak még a verseny után pergetni, mert állítólag a délután jobb szokott lenni. Ajánlom minden kedves pergető sporttársnak. Öröm, hogy egyre több pergetésre alkalmas horgászhely van megyénkben. Gratulálok a díjazottaknak és a versenyen résztvevő horgászoknak.

 

üdvözlettel: Balla Mihály

 

 

 

 

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .