A hagyományos horgászszezon vége felé közeledve, 2013. szeptember 21-22-én, immár hatodik alkalommal került megrendezésre a Sáska horgásztó szervezésében lebonyolított 24 órás, páros horgászverseny. Szeretem a viszonylag hosszú versenyeket, egyrészt azért, mert sokkal kiegyenlítettebb a fogás, mint a pár órás horgászatok alatt, hiszen a tóban mozgó halcsapatok előbb-utóbb mindenki előtt megfordulnak, másrészt azért, mert ilyenkor sokkal több alkalmuk van arra a résztvevőknek, hogy kicsit jobban megismerjék egymást, ha éppen nem fárasztással töltik az időt. Ugyanakkor természetesen ezek nem ?bojlis? versenyek, éppen a mozgalmasságuk miatt szórakoztatóak. Nem csak 10+-os nagy halakra horgászunk, minden kifogott hal számít.
Nem az, és nem is lehet az a szándékunk ezekkel a versenyekkel, hogy összemérjük magunkat kapitális halaikról híres, évtizedes múlttal rendelkező víztározókkal, bányatavakkal, halastavakkal. Más a célközönségünk, mások a kitűzött céljaink, más a halállományunk. A szákban gyülekező halak átlagsúlya ugyanakkor évről-évre nagyobb, aminek természetesen örülünk. A Sáska horgásztó törzsversenyzői is kedvelik az effajta megmérettetéseket, hiszen ahogy tapasztalom, aki egyszer részt vesz egy ilyen versenyen és az ideje is engedi, nem szívesen hagyja ki a következőt. Az eddigi 24 órás versenyeink átlagos létszáma 13 csapat, 26 fő. Az átlagos összfogás 438 kg. Az eddigi legnagyobb átlagfogás a hasonló versenyeinken: 57 kg.
A fenti statisztikától a mostani verseny elmaradt ugyan a közel 20kg-os átlagfogásával, de kárpótolt minket a jó hangulat, a sportszerű versenyzés öröme, és az időjárásra sem lehetett panaszunk. Az évszakhoz képest verőfényes, nyugodt hétvégén horgászhattunk, éjszaka sem volt hidegebb 8 foknál.
A versenyre 14 csapat nevezett. A csapattagok főleg Debrecenből, Ebesről és Hajdúszoboszlóról érkeztek. Az összesítő eredménytáblázatból is látszik, hogy éjszakára vagy a halak kapókedve lett még visszafogottabb, vagy túl fáradtak voltak a versenyzők, mindenesetre este, éjszaka és a reggeli órákban arányaiban sokkal kevesebb halat fogtak a résztvevők, mint a nappali időszakban.
Az I. szektorban végig dekákon múlt a csapatok sorrendje, végül az MSHE Team (Dajnoki Sándor, Szilasi Tamás) nyerte a szektort, akik összesítésben a 3. helyezést érték el a versenyen.
Furcsa módon nem a III. szektor volt most a leghalasabb, hanem a középső. Innen került ki győztesen Fekécs Zoltán és Sárkány István (Carp Hunter Team), akik összesítésben is elsők lettek.
A hármas szektor csapatainak nem telt túl jól ez a 24 óra. Alig-alig hajlottak a botok, összességében is jóval kevesebb hal került partra itt, mint a másik két szektorban.
Ennek ellenére a verseny második helyezett csapatát ebből a szektorból avathattuk. Bíró József és fia, Bence (Kertész Team) több, a versenyen kifogott halakhoz képest termetesebb pontyot is zsákmányolt (ha jól láttam, az egyik 6 kilós pontyot kétszer is kifogták?).
Főleg pontyokat mérlegeltünk, de szép számmal láttam amúrokat, dévéreket, sok kárászt és egy aranyhalat is a mérőszákban.
A mellékelt eredménytáblázathoz kellemes böngészgetést kívánok, remélem, a következő versenyeinken is használható következtetéseket is sikerül levonnotok belőle.
Forrás: Sáskahorgásztó
Fotók: Balla Mihály