0
Your Cart

III. KAPITALIS.EU pergető verseny (beszámoló)

2013. szeptember 22-án vasárnap került megrendezésre weboldalunk harmadik pergető versenye. 32 versenyző érkezett meg a Szentannapusztai víztározó partjára a korai órákban. A regisztrálás és a gyors szabályismertetés után elkezdődött a verseny. Már az első percben mérlegelésre volt szükség, mivel Faragó Jani sporttárs megfogta a verseny első halát, ami egy 39 cm-es csuka volt.

 

Faragó János - csuka 39 cm
Faragó János – csuka 39 cm

 

harmadik-kapitalis-pergetoverseny-szentannapuszta-18
Napos, de szeles időben zajlott a verseny

 

Hal vagy leakadás?
Hal vagy leakadás?

 

Teltek múltak a percek és a versenyzők szétszéledtek a tavon. Az eddigi versenyeken jól teljesítő beállók, nem muzsikáltak jól, ellenben voltak olyan helyek, amelyekről több hal is kikerült.

 

Az alacsony vízszint miatt be lehetett menni gumicsizmába
Az alacsony vízszint miatt be lehetett menni gumicsizmába

 

A négy mérlegelő pont által, négy részre osztott horgásztavon volt olyan szakasz, amelyről a versenyen összesen fogott 35 halból 16 darabot ezen a szakaszon fogtak.

 

Baráti hangulatban, szépen elfértek egymás mellett a versenyzők
Baráti hangulatban, szépen elfértek egymás mellett a versenyzők

 

Az idő elteltével és a nap megjelenésével, egyre ritkábbak lettek a kapások és a kifogott halak is. A versenyzők elmondása szerint sok hal maradt le, illetve csak koppintotta meg a csalit rávágás nélkül.

 

Balogh Attila - 47 cm csukájával
Balogh Attila – 47 cm csukájával

 

A 32 versenyző összesen 35 darab halat fogott (csuka és csapó sügeret vegyesen). Sajnos 12 versenyzőnek nem sikerült halat fognia. A legnagyobb hal két csuka volt 47-47 cm hosszal, a végleges döntésnél sokat számított ki hány darab halat fogott.

 

Eredmények:

1. helyezett: Atkári János - 5db - 122 cm
1. helyezett: Atkári János – 5db – 122 cm

 

2. helyezett: Hajdú Tamás - 3 db - 99 cm
2. helyezett: Hajdú Tamás – 3 db – 99 cm

 

3. helyezett: Tamás Róbert - 2 db - 88 cm
3. helyezett: Tamás Róbert – 2 db – 88 cm

 

Legnagyobb hal: Vida Attila 47 cm (2db)
Legnagyobb hal: Vida Attila 47 cm csuka (2db)

 

 

Külön díjazásra került legifjabb pergetőnk: Subecz Ármin
Külön díjazásra került legifjabb pergetőnk: Subecz Ármin

 

A díjazottak
A díjazottak

 

 

A verseny és az átadó után pedig következett a tízórai. Eközben volt idő megbeszélni a jó stratégiát, csalit. Sokan kérdezték lesz e folytatás ebben a szezonban, amelyre csak egy egyértelmű igennel lehetett válaszolni. A következő verseny időpontja a verseny helyszínének kiválasztása után lesz kiírva.

 

Köszönettel tartozom minden segítőnek a verseny gördülékeny lebonyolításáért, a tógazdának a helyszínért és nektek kedves versenyzők, akik nélkül ez a rendezvény nem ilyen lett volna.

 

üdvözlettel: Balla Mihály

 

 

 

Érdekes volt? Küld el másoknak is.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

vissza az elejére
×