0
Your Cart

III. Hortobágyi Lehalászási Ünnep 2013.október 12-13 (programajánló)

A Hortobágyi Halgazdaság Zrt. 2012. október 13-14-én rendezte meg a II. Hortobágyi Lehalászási Ünnepet, mely sikeresen teljesítette a látogatók elvárásait. A két nap alatt közel ötezren látogattak el és tértek haza jó élménnyel, ezzel is népszerűsítve a magyar halfogyasztást. Hagyományt teremtve idén már harmadik alkalommal rendezzük meg a Hortobágyi Lehalászási Ünnepet Elep tóegységben, melynek időpontja 2013. október 12-13.

nyeremenyjatek769

[poll id=”24″]

 

hortobagyi-lehalaszasi-unnep
fotó: varosom.hu

 

iii-lehalaszasi-unnep-2013-10-12

 

A rendezvényen halászati bemutató során bepillantást nyerhetnek egy olyan világba, mely eddig rejtve maradt a kíváncsi szemek előtt. Halászati kiállításunkon testközelből ismerhetik meg a halászat közben használt eszközöket és Hortobágy vizes élőhelyét. A két nap alatt folyamatos színpadi programok, kézműves utca, élőhal vásár, Bor és Pálinkaház, csónakázás, változatos gyermekjátékok, országos halételfőző verseny és horgászverseny biztosítanak igazi kikapcsolódást az egész Család számára.

 

Programok:

Szombat (október 12.)

  •  0730 – 1200 Horgászverseny
  •  1100 órától Lehalászási bemutató

 

Színpad:

  •  10:00 Lehalászási Ünnep megnyitása, Himnusz ? Hortobágy Délibáb Népdalkör, köszöntőt mond Lupsán Róbert vezérigazgató, a rendezvény Fővédnökének és Védnökének ünnepi gondolatai, emlékezés a Hortobágyi halászokra – kopjafa koszorúzás, hálószentelés és az ünnep megáldása
  •  1200 Hortobágy Délibáb Népdalkör
  •  1220 Himes Néptánc együttes
  •  1300 Szeredás Népzenei Együttes gyermekműsora
  •  1400 Balkán Fanatik
  •  1500 Irigy Hónaljmirigy

 

 

Hortobágyi lehalászási ünnep

 

 

Vasárnap (október 13.)

  •  0800 – 1300 Országos Halételfőző Verseny ? Hortobágyi Hal?-ból
  •  1100 órától Lehalászási bemutató

 

Színpad:

  • 1030 Megnyitó, Hortobágyi Halgazdaság Zrt. dolgozóinak elismerése – Érdemérem átadása
  • 1200 Veréce Hagyományörző Egyesület
  • 1230 Csiribiri együttes gyermekműsora
  • 1330 Péter Szabó Szilvia
  • 1430 Országos Halételfőző verseny eredményhirdetés
  • 1500 Badár Sándor

 

 

Állandó programok:

  • Régen és most ? Halászati kiállítás
  • Kézműves sarok ? Hortobágyi és környéki kézművesek portékáinak vására
  • Bor (Tokaji) és Pálinkaház bemutatkozása
  • Ivadéknevelő sziget ? gyerekprogramok (népi játékok, ugrálóvár, pónilovaglás, körhinta, arcfestés, csillám tetoválás, kreatív kuckó)
  • Könyv és emléktárgyak vására
  • Zöld kuckó: Hortobágyi Nemzeti park, természetvédelem, darvak bemutatása
  • Csónakázás
  • Élőhal vásár
  • Madár lesen a Nemzeti Parkkal
  • Naplementekor Daruvonulás megfigyelése

 

 

Látogasson el hozzánk Kedves Családjával és kóstolja meg a Hortobágyi Hal?-ból készült különleges ételeket!

 

Lupsán Róbert

Vezérigazgató

Érdekes volt? Küld el másoknak is.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

vissza az elejére
×