Tisztelt Horgásztársak! – Kérdések és válaszok

kerdojel

Az utóbbi napokban a fórumon kissé felfokozódott hangulat kezelésére ?tollat? kellett ragadnom, ugyanis nehezen viselem az alaptalan vádaskodásokat. Ezt a formáját választottam a feltett kérdések megválaszolásának. Elöljáróban néhány szóban bemutatkoznék. Teszem ezt azért, hogy az általam későbbiekben leírt információk hitelességéhez kétség sem férhessen. Pinczés István vagyok, 33 éve aktív horgász, a balmazújvárosi Tiszavirág Horgász Egyesület elnöke, a Hajdú-Bihar megyei Horgász Szövetség verseny szakbizottságának tagja. Versenyzői múltam több mint 10 évre tekint vissza.

 

 

kerdojel

 

Ennyit rólam,térjünk a lényegre! Az OHCSB!!!!

 

1.Ki állítja össze a csapatot?

A 2013-as OHCSB csapatának személyi összeállítását kaptam feladatul az év elején. Megtisztelő feladat ez, és felelősségteljes is egyben. Elvállaltam tehát, a csapat szerepeljen jól vagy rosszul. Mindenképpen az Én felelősségem, így a csapattagok kiválasztásának szempontjai szigorúan csak szakmai szempontok szerint történhetett. Az elmúlt években elért eredmények, versenyzésben való tapasztaltság, a szükséges felszerelés megléte, az adott vízterület és célhal meghorgászására való alkalmasság, és még sorolhatnám.

 

Itt jegyezném meg, hogy a látóképi versenypálya a maga nemében az országban egyedülálló. Nincs még egy ilyen, ahol karika keszeg a célhal. Ennek okán az ott elért eredmény, legyen az bármennyire nagyszerű és tiszteletet érdemlő, nem lehet alapja a válogatásnak. Erre a versenyre csak maradéktalanul felkészült horgászokat lehet nevezni. Örömmel töltene el, ha a jövő évi verseny előtt válogatót kellene rendezni a túljelentkezés miatt, hogy ki legyen a csapatban.

 

2. Mennyi a MOHOSZ keretösszeg a versenyre, és mire lett elköltve?

Az erre a versenyre felhasználható keretösszeget ez évben a Szövetség 800 000 Ft-ban állapította meg. A kiadások a következő képen alakultak:

  • szállás: 120 000 Ft
  • útiköltség: 120 000 Ft
  • élő csali: 190 000 Ft
  • etető anyag: 285 000 Ft
  • nevezési díj: 85 000 Ft

Összesen: 800 000 Ft

 

Ez a csapat egy heti költsége. Az etetőanyag címszó tartalmazza még az aromát, a földet, kukoricát, stb. A csapat tagjai az étkezésüket saját költségükön oldották meg, és az üzemanyag költség is kiegészítésre szorult. A segítők a saját költségükön utaztak le a verseny helyszínére, valamint a szállásuk, étkezésük is önköltséges volt. Mindezek mellett még sorolhatnám a plusz költségeket amit a csapat tagjai felvállalnak, de nem szeretnék ezzel untatni senkit.

 

3. A 2013-as év verseny szakbizottságának tagjai:

  • Durkó István
  • Fazekas György
  • Takács Lajos
  • Krakkó Tamás
  • Pinczés István

Krakkó Tamás az idei év elején került beválasztásra.

 

4. Csapat összetartás és kapitány:

Csak az tud erről érdemben nyilatkozni aki horgászott már csapatban egy hetet végig, együtt töltötte társaival a nap 24 óráját, az egész napos horgászat után éjszakába nyúlóan készítették együtt a szerelékeket, aludt már a csapattársával egy ágyban. Hajnalban pedig közös etetőanyag keverés, és kezdődik minden elölről. Az Én véleményem az, hogy összetartó csapatban horgásztunk. A kapitány pedig maradéktalanul elvégzi a feladatát.

 

5. Az elért eredmény:

Aki követi a megyei csapat eredményeit tudja, hogy az elmúlt években komoly mélyrepülés volt jellemző a teljesítményre. Ezen dolgozunk, hogy változtatni tudjunk. 2011-ben sikerült egy olyan ütőképes csapatot felállítani amely az OHCSB II. osztályának dobogóján állva kiérdemelte az I. osztályba való feljutást. Az elmúlt két évtizedben tudomásom szerint ez csak egyszer sikerült. Jött a 2012-es verseny az I. osztályban. A csapat 9. helyen bent maradt! Példa nélküli teljesítmény ez a megye történetének elmúlt éveiben. Tudtuk, a következő év még nehezebb lesz, hiszen a 2012-ben II. osztályból feljutott csapatok nagyon jók. Elérkezett az idei verseny. Első napján 20 ponttal voltunk lemaradva a 9. helytől. A második forduló végén 7 pont hátránnyal voltunk kiesők. A vasárnapi fordulóban behoztunk 13 pontot. A csapat tagjai minden tőlük telhetőt megtettek a bennmaradásért!!!!! Kétség nem férhet hozzá! Ezen tények ismeretében nem jelenteném ki, hogy a csapat visszaesése nagy arányú lenne.

 

Remélem sikerült megválaszolnom az általam legfontosabbnak ítélt kérdéseket. Záró mondatként annyit, ha még előtte lennénk a versenynek, akkor is ezt a csapatot vinném!

 

Köszönöm a részvételt a csapat tagjainak, köszönöm a türelmüket családjaiknak, köszönöm az áldozatot segítőinknek, és köszönet mindenkinek aki bármivel is hozzájárult a munkánkhoz vagy szorított nekünk!!!

 

Tiszteletteljes üdvözlettel: Pinczés István

One thought on “Tisztelt Horgásztársak! – Kérdések és válaszok

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .