Horgászverseny a Fancsika 1-es taván (versenykiírás)

Ennek a versenynek a célja, mindazon túl hogy a résztvevő horgászok egy kellemes, jó hangulatú napot tudhassanak maguk mögött, ezen túl a Fancsikai tavak népszerűsítése, és régi, mára megkopott egykori jó hírnevének visszaállítása lenne a fő feladata. A Fancsikai tavakon már nagyon rég nem rendeznek versenyeket, valahogy ez a víz soha sem tudott ilyen téren a labdába rúgni fiatalabb testvére a Látóképi-tó mellett. A 80-as években, 90-es évek elején mint verseny-tó a Fancsika- 1-es tározó üzemelt, általában ezekben a tavakban rendezték cégek, vállalatok horgászversenyeiket.

 

Most ezt a régi, mára már elfelejtett hagyomány szeretnénk feleleveníteni, és augusztus 11.-én vasárnap, és egy jó hangulatú horgászversenyre hívni mindazon horgásztársainkat, akik szeretik a Fancsikát, és jelenlétükkel is megmutatnák hogy igenis van élet a Fancsikai- tavakon, és érdemes egy napot arra szentelni hogy felhívjuk a figyelmet ezekre a vizekre, és jól érezzük magunkat kedvenc tavunkon. A versenyt teljes mértékben a horgászok igényeihez mérten szerveznénk, ugyanis az a fő célunk hogy mindenki jól érezze magát.

 

Tervezett program:

  • 6 óra- gyülekező, regisztráció, helyek kisorsolása
  •  6,30- helyek elfoglalása, etetés
  •  7-12-ig verseny
  •  12-töl mérlegelés, eredményhirdetés, utána ebéd.

 

A versenyen az első három helyezett lesz díjazva, illetve a legnagyobb halat kifogó horgász. A díjazottak kupát kapnak, illetve megfelelő mennyiségű jelentkező esetén, pénzdíjazás. Korhatár megkötés nincs, a versenyen a jelen érvénybe lévő Fancsikai horgászszabályzat érvényes, annyi megkötéssel hogy etetőhajó használata nem engedélyezett. / lehet 2 bot, 2 horog, úszó, fenekező/

 

A horgászversenyre a nevezési díj 2500ft/fő, amelyet a versenynap reggelén a regisztráció alkalmával kell befizetni. A verseny ideje alatt ingyenes italfogyasztás, a versenynap végén pedig ebéd, ami szintén ingyenes.

 

A horgászverseny szervezésének gondolatát az elmúlt napokban a MOHOSZ-szal is ismertettük, ahol teljes támogatásukról biztosítottak bennünket. A verseny a Fancsika ?1-es tározó almás felőli oldalán lesz, a Létai-út felől. Minimum 20 fő jelentkezése szükséges ahhoz hogy a versenyt megrendezzük, maximum 30 résztvevő akiket még ezen a partszakaszon eltudunk helyezni. A versenyen való részvételhez nem szükséges Fancsika területi engedély, ezzel is azt szeretnénk elérni hogy más vizekről érkező horgászoknak is népszerűsítsük a Fancsikát.

 

 

Verseny szervezője az Erdőspusztai horgászportál

2 thoughts on “Horgászverseny a Fancsika 1-es taván (versenykiírás)

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .