Köszöntök minden kedves olvasót. Régen ragadtam billentyűt, abból a célból, hogy a horgászélményemet osszam meg. Talán azért is, mert az elmúlt két évben a „munka a horgászat rovására” ment. De tegyük félre a tréfát. Manapság sokat jelent számomra a magányos horgászat. Pergetőbot, csalitáska, én a természet és persze a célközönségem a halak.
Reggel érkezett is értem a taxisom. Konyári Pisti barátom vállalta be ezt a nemes feladatot. Nemes azért, mert csatlakozhattam hozzá és nemes azért is, mert ő a nyírábrányi fogak doktora. Nem vesztegettem az idejét, megkértem, hogy rakjon ki a főúton és besétálok. Ez volt az első alkalom, hogy gyalog tettem meg a majd 2 km-es bekötő utat. Felszerelésem nem volt teher, kapkodtam a lábaimat, hiszen ebben az évben ez lesz az első pergetésem Magyarországon. Közben az úton meg-meg állva csemegéztem az eperfa lombjáról. Fiatalabb koromban, amikor még a nagyihoz jártam, sokat másztunk fel a szomszéd házának tetejére és ott „legeltük” az eperfa termését.
A Szentannapusztai tóhoz megérkezve, nem pazaroltam az időt a bejelentkezésre, tudtam, hogy Zsolti a tógazda hamarosan meglep engem, amint felfedezi, hogy itt vagyok. A tó bejáratánál kezdtem a dobálást. Kezdetben körforgóval, próbáltam kisebbet, nagyobbat, aranyat, ezüstöt, sárgát, feketét, de csakhamar rájöttem, hogy vagy a csuka nem eszik, vagy a csalival lesz a gond.
Néhány éves Szentannapusztai tapasztalatom alatt, rátaláltam, egy műcsalira, amely még soha nem hagyott itt cserben. Szerencsém volt, mivel a táska mélyén lapult. Előkapartam, szépen megtisztogattam a horgokat megfentem és már repülhetett is a vízbe.
Ezt a wobblert én rángatva, majd meg-meg állítgatva húzom, van amikor mélyebben, de főként a víz felszínén (vizinövények miatt is). A 10. dobásom környékén megjött az első rávágás, amely nem akadt. Visszadobtam és a csukesz a másodikat már nem vétette el. Az ultra-light bot szépen dolgozott a 30 orsómmal összhangban. Jól küzdött a 2 kiló körüli csuka, azonban amikor a kiemelésre került volna a sor kiakadt a szájából a horog és a kelleténél hamarabb távozott.
Nem bántam, a fárasztás megvolt, tudtam akkor, hogy a csali működik. Az elkövetkezendő egy órában volt még hét kapásom, abból 2 halat sikerült partra segítenem, majd visszaengednem.
Úgy gondoltam, hogy megérte kijönnöm. A csodálatos természet, a halak kapókedve és a jól kiválasztott csali meghozták a kívánt eredményt. A nap következő óráiban már a spiccbotozást részesítettem előnyben, de arról majd egy másik írásban.
Tisztelettel: Balla Mihály