Megjelent az új “Halgazdálkodásról és a hal védelméről” szóló törvény

Az Országgyűlés 2013. június 10-én fogadta el a korábbi halászatról és horgászatról szóló jogszabályt szeptember 1-től felváltó új törvényt. A CII. számú törvény június 21-én jelent meg a Magyar Közlöny 102. számában. A törvény szövege teljes terjedelemben itt olvasható. Azok számára, akik nem szívesen olvasnak el hosszabb törvényi szövegeket röviden kivonatoltuk azokat a fontosabb törvényi előírásokat, melyek a horgászatról és jövőben folytatható halászatról rendelkeznek. Az összefoglaló itt olvasható.

 

mohosz

 

A horgászat és a horgászturizmus jövőjével kapcsolatos egyik legfontosabbnak ítélt szakasz a törvény 5 § (1) és (2) bekezdéseiben olvasható: “A halgazdálkodási vízterületek halgazdálkodási hasznosítása során a horgászat és a horgászturizmus fejlesztése elsőbbséget élvez más hasznosítási módokkal szemben. A halgazdálkodási jog a halgazdálkodási vízterületen elsősorban horgászati célú halgazdálkodásra jogosít. Halászat vagy haltermelés a horgászat mellett, vagy önállóan akkor végezhető, ha a horgászati célú halgazdálkodás megvalósítására nincs mód ”

 

A törvény napvilágra kerülésével a tájékoztatások szerint már folyik a Vidékfejlesztési Minisztériumban a végrehajtási rendelet előkészítése, mely az előrejelzések szerint a törvény szeptemberi hatályba lépésével együtt fog megjelenni, ebből lehet majd megismerni például a horgászattal kapcsolatos egyes részletszabályozások körét is.

 

Forrás: Mohosz

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .