A Nagy Bajszos

IMG 20130511 080408

– Holnapra hozzatok gyurmát gyerekek! – mondta a tanító, mielőtt megszólalt a kis iskola csengője. Még nem futotta elektromos berendezésre, egy nagy öreg harang bús, szomorú kolompolással jelezte a nebulóknak, hogy vége az órának. A fiúk, mint ahogy a nagyfiúktól látták, kezet fogtak egymással és odaszaladtak a szüleikhez akik büszkén, csillogó szemekkel várták őket.

 

Így csinálta ezt a mi kis hősünk is akit az édesanyja várta, kinek a munka után az első útja mindig a gyermekéhez vezetett. Séta közben elmesélte, hogy mi jókat csináltak az iskolában, hogy mennyi új barátja lett ezen a szép napsütéses napon. 10 percnyi volt a séta, de mint minden gyerek, ő is nyitott volt a világ csodáira, érdeklő tekintettel vizsgált meg minden élőlényt és élettelen tárgyat, összegyűjtötte az utcán élő sáskák nagyrészét, persze csak egy rövid tanulmányozás erejéig, így az idő is eltelt.

 

Hazaérkezvén gyorsan ledobta a táskáját és édesapjához szaladt.

 

– Apa apa! Mikor megyünk?- Kérdezte édesapját, aki persze már rég elkészült a pakolással.

 

– Ha megeszed az ételt, akkor már mehetünk is!- Mosolyogva jött a válasz.

 

Az evéssel nem volt gond, így pár perc múlva már úton is voltak az egyik jóléti tóhoz.

 

Ahogy kiértek, a kissrácot úgy kellett visszafogni. Tele volt energiával, pakolt és persze a szája be nem állt.

 

– Nyugi! Ne kapkodj, mindent csak szépen lassan, nem kell sietni, hisz nem hajt a tatár?

 

– Ki az a tatár?- Kérdezte hősünk, de csak egy mosolyt tudott kicsalni az apja arcára.

 

– Inkább mutasd meg mit tanultál otthon a kertben!- Jött a válasz és már a gyermeke kezébe is nyomta azt a rövid kb. másfél méter hosszú kis teleszkópbotot, amivel otthon tanitgatta a horgászat különböző technikáira. Húzott egy jó nagy eresztéket, felcsalizta a kis horgot és bedobta fiának, aki már várta is a kapást.

 

– Apa! Itt nincs hal!- 10 percet nem volt bent a kis felszerelés, de már a kis hősünk nyugtalan volt.

 

– A horgászat legfontosabb szabálya, a nyugalom!- Próbálta nyugtatni gyermekét, miközben a saját botjait készítette elő.

 

Két nagy teleszkópos fenekezős bot 2-2 horoggal felszerelve. A kosárban kukoricadara egy kis kenyérrel összegyúrva, hogy kitartson a horgászat végéig, a horgon meg csonti és pufi szendvics. Ahogy felrakta a két csipeszt a damilra, majd beállította, hogy a víz felszíne felett 1-2 centivel lógjanak, elvette a kis tanulópecát és megpróbált vele ő halat fogni, hogy példát mutasson. Eltelt pár perc kapás nélkül, mikor már a gyermek kezdett elszomorodni, jött egy kis remény:

 

– Miért nem próbáljátok meg a kis kanálisban?- Egy kedves horgászkolléga szólt a szomszédból.

 

– Nincs is ebben hal!- Válaszolta az apa, de mikor a szomszéd egy tenyeres kárászt emelt ki a csatornából, ami a tó közvetlen közelében van, már állította is be a fiának az eresztéket.

 

Az első próbálkozás egy nagy törpeharcsát eredményezett.

 

Látni kellett volna a gyermek arcát. Az a döbbenet utána meg boldogság…. Leírhatatlan!

 

Már nyomta is a kezébe a botot, hogy a kissrác is bemocskolja a kezét. Mint lenni szokott, ahogy beállt az úszó már merült is el. Hősünk kicsit sután, de annál nagyobb vehemenciával vágott oda a csalival eliramodó halnak, ami az előzőnél nagyobb törpeharcsa volt.

 

Nem is kellett több. Öröm és boldogság.

 

– Holnap ezt elmesélem az iskolában!- Ugrálva és kiabálva tudatta az apjával, aki elmorzsolt egy könnyet a szeme alatt.

 

Így ment ez a délután folyamán, jöttek szépen libasorban a törpék, kárászok, vörösszárnyúak és még 1-2 kisponty is tiszteletét tette. Az apa fél szeme a fián, a másik meg a csipeszeken voltak. Egyszer csak az egyik csipesz emelkedett 10 centit és meg is állt abban a pozícióban, majd ismét emelkedett ekkor eljött a bevágás pillanata.

 

A bevágásban benne maradt a bot, nem is kellett több a fiúnak, már dobta is le a pecáját és szaladt is az apjához, hogy a merítőt előkészítse. Merített már neki előtte egy-két kisebb halat, így tudta a tortúrát.

 

– Ez amur lesz, majd én megmerítem mert kiugrik abból a merítőből!- Nyögte ki az apa, akit sétára kényszerített a hal, még ilyen erővel nem találkozott.

 

Eltelt 10 perc, már el is hagyták a helyüket, hisz a hal átment egy szomszéd horgász felszerelése fölött, de nem állt meg, haladt tovább semmi fáradság jelét nem mutatva.

 

Lassan elért a tó végébe, így fordult egyet, de már egy kicsit fentebbi régióban mozgott. A gyermek csendben izgulva követte apját és próbálta ellesni a fárasztás csínnyát-bínnyát. Egyszer csak eljött az idő! A lábuk előtt járt a hal és amikor feljött, mindkettőből kitört az öröm.

 

– Folyami!- Kiabálták egyszerre, majd nyúltak, illetve nyúltak volna a merítőhöz.

 

– Ez nagyon kicsi lesz neki, szólj már a bácsinak, hogy hozzon egy nagy merítőt!

 

A fiú szaladt ahogy csak tudott, de már jött is a szomszéd és segített megmeríteni az akkorra már teljesen kifárasztott halat.

 

Leírhatatlan volt az az öröm, amit együtt éreztek. Mérni nem tudták a hal súlyát, hisz kiakadt az 5 kilós mérlegük, így otthon egy nagy mérlegen sikerült lemérni. A mérleg 12,5 kg-nál állt meg és 114 centmétert olvastak le a hossz lemérésekor.

 

A gyermek persze hazaérkezvén egyből elaludt, a nagy izgalom és a friss levegő megtette a hatást. Másnap az egész iskola a nagy fogástól hangzott, minden barátjának büszkén mesélte, hogy az ő apukája a legügyesebb horgász a városban, hisz milyen nagy és gyönyörű halat fogott. Lehet egy tippetek, hogy mit alakított gyurmából! 🙂

 

 

 

U.i.: Igaz történet…

Azóta eltelt 18 év és az emlék örök marad! Ma már inkább a gyerek tanítgatja az apját, hisz változnak az idők és a felszerelések is! 🙂

 

Írta: Nagy Tamás (ladanyihorgaszok)

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .