
Az első Föld napja megemlékezést 1970. április 22-én tartották az Egyesült Államokban Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezésére. Ezt követően az USA-ban szigorú törvények születtek a levegő és a vizek védelmére, valamint új környezetvédő szervezetek alakultak. Denis Hayes és barátai 1989-ben, Kaliforniában létrehozták a Föld Napja Nemzetközi Hírközpontot. Ma már szinte az egész Földre kiterjed az általuk kezdeményezett mozgalom, és ezernél több szervezet vesz részt benne. A világnap célja, hogy tiltakozó akciókkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Magyarországon 1990 óta ünnepeljük a Föld világnapját.
Adatok a Földről
A Föld a Naprendszernek a Naptól számított harmadik bolygója. Elliptikus pályán kering a Nap körül. Közepes naptávolsága 149,6 millió km. Keringési ideje 365,242 nap (egy földi év).
Tengelye körüli forgásának periódusa: 23 óra 56 perc 4,1 másodperc (egy földi nap) Egyenlítői átmérője: 12756,28 km. Egy természetes holdja van. A Földet főként oxigénből (21%), nitrogénből (78%), nemesgázokból és szén-dioxidból álló légkör övezi. A Föld felülete: 510,2 millió km2, térfogata: 1083,3 milliárd km3, tömege: 5978 trillió tonna. Felszínének 70,8%-át tengerek és óceánok borítják.
Érdekességek
A legmagasabb észlelt hőmérséklet:
Líbia (Al Aziziyah) 1922.09.13: 57,7 C°
Magyarország (Pécs): 1950.06.05: 41,3 C°
A legalacsonyabb észlelt hőmérséklet:
Antarktisz (Vosztok) 1960.08.24: -88,3 C°
Magyarország (Görömbölytapolca) 1940.02.16: -35 C°
A Földön mért legnagyobb szélsebesség:
416 km/h volt Mount Washingtonban (USA).
A földrészeken észlelt legalacsonyabb és legmagasabb hőmérsékletek:
Európa:
-55 C°: Uszty-Scsugor (Oroszország)
+50 C°: Sevilla (Spanyolország)
Ázsia:
-78 C°: Ojmjakon (Oroszország)
+54 C°: Tirat Zevi (Izrael)
Afrika:
-24 C°: Ifrane (Marokkó)
+58 C°: Líbia (Al Aziziyah)
Észak-Amerika:
-66 C°: Grönland
+57 C°: Death Valley (USA)
Dél-Amerika:
-33 C°: Sarmiento (Argentína)
+49 C°: Rivadavia (Argentína)
Ausztrália és Óceánia:
-22 C°: Charlotte-hágó
+53 C°: Cloncurry
Antarktika:
-88 C°: Vosztok
+14 C°: Esperanza.
Hozzászólás