0
Your Cart

Jó világ jön Balmazújvároson a horgászokra

Csapatostul csúszkáltak le a keszegek a tartálykocsiról. A dévéreket vödörrel vitték a balmazújvárosi Szíki-horgásztóhoz. A pontyok viszont a kocsiról egyenesen a vízbe szánkáztak. A haltelepítést több tucat horgász és gyerek kísérte figyelemmel. Volt, aki szívesen kezébe is vett egy nagyobb halat. Ám az öt kiló fölötti pontyot nem szabad hazavinni, azonnal vissza kell engedni, így biztosan lesz elég hal a tóban.

 

Negyven mázsa pontyot és keszeget telepítettek

– Valószínűleg marad benne szaporulatnak is, tehát ezzel mindenképpen jól jár a tó. Lesz egy erős keszegállománya és egy erős nagyhalállománya, ez remélhetőleg vonzza majd a horgászokat is ? mondta el Sinkó Tamás, a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. kereskedelmi előadója.

 

Tíz mázsa normál méretű és tíz mázsa nagy pontyot, valamint 20 mázsa keszeget telepítettek a tóba. A tavat üzemeltető Sellő Horgászegyesület történetében ez volt az eddigi legnagyobb szabású haltelepítés. Céljuk, hogy önfenntartó legyen az állomány.

 

– Olyan halállományt teremtenénk, amit domináns egyedek alkotnak. Ezek a halak itt szaporodnak, és később komoly halivadékállományt tudunk saját erőből is nevelni. Mindenképpen ilyen halállományt szeretnénk létrehozni ? magyarázta Dobi Gábor, a Sellő Horgászegyesület elnöke.

 

A ma telepített halak gyorsan beszoknak, és szinte azonnal képesek szaporodni. Ma az időjárás nem kedvezett a horgászoknak, de hamarosan 36 órás páros pontyfogó bajnoksággal nyitják a szezont.

 

DehirNegyven mázsa halat telepítettek balmazújvárosi Szíki-tóba

Forrás: Dehír.hu

Érdekes volt? Küld el másoknak is.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

vissza az elejére
×